A rosszkedv nyara köszönt Angliára

Helyet kapott Anglia legmodernebb kori történetében egy kétszavas idézet Shakespeare III. Richárdjából: a dráma első soraiban Richárd „rosszkedvünk
telét” emlegeti. Angliában a „rosszkedv tele” vezetett James Callaghan munkáspárti kormányának bukásához 1979 tavaszán. Ez volt az a tél, amikor a gyors ütemben növekvő infláció olyan sztrájkhullámhoz vezetett, amelynek eredményeképpen London és sok más város utcáin embermagasságú dombokat alkotott a szemét, amelyet senki sem vitt el, kórházakban, hullaházakban hetekig feküdtek a fagyasztott holttestek, mert a sírásók sztrájkoltak, és a kormány fölött kivételesen nagy hatalmat élvező szakszervezetek akkora fizetésemeléseket követeltek, amelyek olajat öntöttek az amúgy is szapora inflációs folyamat tüzére.
Ma egyre többen jósolják, hogy 2008 nyarára mint a „rosszkedv nyarára” fog emlékezni az ország. A múlt héten (július második hetében) a közalkalmazottak sztrájkoltak, és a szakszervezetek további munkabeszüntetésekkel fenyegetőznek, mert úgy érzik, hogy az infláció rátája meghaladja a fizetésemeléseket. Ez könnyen átterjedhet a magánszektorra is, és miután Gordon Brown kormánya az elmúlt évek botrányai miatt nem számíthat nagyméretű anyagi támogatásra gazdag szponzoraitól, anyagi erejének főforrásai a szakszervezetek.
Az országos rosszkedvet egyelőre nem sztrájkok okozzák, ezek inkább a rosszkedv kifejezői. Minden brit gazdasági és pénzügyi szaktekintély gazdasági visszaesést, egyesek kifejezetten gazdasági válságot jósolnak. Az infláció egyelőre hivatalosan csak három és négy százalék között van, de csak azért, mert nem számítják bele a jelzálogkölcsön-kamatokat és az önkormányzati adókat. A nemzetközi élelmiszerválság és az energiaárak katasztrofális emelkedése súlyosan érinti a legalacsonyabb jövedelmű rétegeket, és kezdi éreztetni hatását a jobb módúakra is. Az ingatlan-
piac összeomlása azt jelenti, hogy egyre többen tartoznak hitelezőiknek több pénzzel, mint amennyit a kölcsönből vásárolt ház érne – ha egyáltalán el lehetne adni.
A hitelintézetekre bénítólag hat a bankok közötti kölcsönügyletek elapadása, a kereskedelemben a kölcsönfelvétel egyre nehezebbé válása és drágulása, ami elveszi a fogyasztók kedvét a vásárlástól. A brit lakosság amúgy is a legeladósodottabb társadalom a hetek csoportjában, Gordon Brown hosszú pénzügyminisztersége alatt tűrte, hogy a virágzó és egyre fejlődő gazdaság éveiben a lakosság könnyelműbb elemei mértéktelenül eladósodjanak, abban bízva, hogy a jövő még nagyobb jólétet hoz, és akkor majd könnyen kifizetik a tartozásaikat. Ehelyett a munkanélküliek száma még az idén eléri a kétmil-
liót – tizenegy éve először.
A helyzet egyik legfenyegetőbb vonása, hogy évtizedek óta először megrendült a bizalom a pénzintézetekben. Nagy-Britannia gazdagságának alapját már jó ideje nem ipari termékek exportja, hanem a londoni City pénzügyi szolgáltatásai képezik. Ezekben a szolgáltatásokban rendült meg a hazai és nemzetközi bizalom, ami a font értékcsökkenéséhez vezetett.
Nem használ sem a gazdaságnak, sem a pénzügyi bizalomnak, hogy a még nemrég pénzügyi varázslónak tisztelt Brown kormánya ideges kapkodással próbálja orvosolni a bajokat, amelyek jó része nemzetközi eredetű, ennélfogva amúgy sem kezelhetők pusztán brit intézkedésekkel. Alister Darling pénzügyminiszter az adó- és szociális juttatásrendszer ésszerűsítése folyamatában szinte hetente vadonatúj fordulatokkal, majd ezek visszacsinálásával jószerével kifürkészhetetlenné tette az egész rendszert, olyannyira, hogy a segélyre szorulóknak fogalmuk sincs jogaikról, a csalók viszont a szabályok alapos ismeretében eddig mintegy másfél milliárd fonttal károsították meg az adófizetőket. Van idejük megismerkedni a szabályokkal: némelyikük évek óta munka nélkül, juttatásokból él egész családjával együtt.
Egyetlen pontja van csak Nagy-Britanniának, ahol nem érezhető a rosszkedv, duzzad a bizalom, fényes a jövő. Aberdeen, a szürke gránitházak városa, a skóciai olajipari központ ez az Eldorádó. Több luxusház épül, több sportkocsi fut az utakon, több az új előkelő mulató, mint bárhol az országban. Aberdeen felvirágzása akkor kezdődött, amikor az olaj hordónkénti ára először haladta meg a hetven dollárt, és felcsillant a hordónkénti száz dollár nagyon távoli lehetősége. Ma egy hordó olaj 147 dollár, és az aberdeeni újgazdagok bizakodva várják a 150 dolláros szintet. Mi több, minden okuk megvan a bizalomra.