Folytassa, Friderikusz?

Friderikusz Sándort ötvenedik születésnapja alkalmából lapátra tette a Magyar ATV. Normális országban ezt a fejleményt az őt megillető helyen kezelnék, az uborkaszezoni szenzációk rovatában, egy világháborús álbomba meg egy mellnagyobbítás között. A mi hazánk azonban pillanatnyilag nagyon távol van a normalitás állapotától, így ajánlatos minden bulvárhírt véresen komolyan venni. Ugyanis több sajtóorgánum tényként tálalta, hogy a munka nélkül maradt showman a köztévében jut napi műsorhoz. Lárifári! – idézhetnénk egy legeslegújabb kori klasszikust: az előzmények ismeretében ugyanis ennek annyi az esélye, mint Lendvai Ildikónak a Fidesz frakcióvezetői posztjára. Hogy mást ne mondjak: a Magyar Televíziónak jelenleg választott elnöke sincs, így nem alkalmas stratégiai döntések meghozatalára. Csakhogy például Gyárfás Tamásék kétéves szerződéshosszabbítása is minden további nélkül kivitelezhető volt: a nemzeti akarat kisebbségét képviselő négypárti „többség” könnyedén zárójelbe tette a nemzeti akarat többségét képviselő kétpárti „kisebbséget”. Képzeljük csak el ezt a helyzetet: egy jövendő választási kampányban reggel a Nap-kelte osztja az észt, este meg Fridi. Persze, szokás bagatellizálni a közszolgálatot, hogy a választásokat a bulvárfogyasztók döntik el; de ne feledjük: az MTV egyrészt az utóbbi évtizedben markáns lépéseket tett a bulvárfogyasztók irányába; másrészt elgondolkodtató, hogy Gyurcsányék miért ragaszkodnak foggal-körömmel a köztévé feletti politikai hegemónia megtartásához, ha az MTV politikai szempontból nem fontos. Humorzsák barátom szerint majd megy Fridi is a Story TV-be, Havas Henrik váltóműsorának: felváltva faggatják K. Annácskát a női lélek mélyrétegeiről. Megfelelő embereket a megfelelő helyre! Csakhogy a kétféle szakmai leépülés nem említhető egy lapon. Havas útja a szörnyű Heti Hetesen át törvényszerűen vezetett a bulvár temetőjébe, a nagy médiasüllyesztőbe. Még örülhet, hogy nem úgy végezte, mint a rendszerváltó „aranypáros” másik tagja, a köztörvényes botrányba keveredett ügynök, ugyancsak a Nap-kelte bolymelegéből.
Friderikusz pályaíve merőben más. Ő nem a bulvár foglya: ő kézből eteti a bulvárt. Eltökélt üzletemberként úgy kívánt bulvárfigura maradni, hogy közben a kezében tartsa a politikai királycsinálás szálait is. Borítékoltam, hogy ez a Janus-arcúság nem tartható fenn huzamosan. Ennek kivetülése volt a kétféle műsorcsinálás is: egy bogárevőshow a primitív plebsnek, meg egy „komoly” arc az entellektüel ínyenceknek. Ez utóbbi mozizást el lehetett halmozni Tolerancia- meg ál-Pulitzer-díjakkal, a kényes véleménydeformáló elit pedig ezekért cserébe az össznépi ízlésrombolás dolgában is nagyvonalúan félrenézett. Csak némi vargabetű után derült ki: a showbizniszt leginkább a pénz szeretete motiválja, a „komoly” arcot meg a pártpolitikai haszonszerzés. Utóbbi még sokáig nem volt nyilvánvaló: jó ideig még maga Orbán Viktor is a Friderikusz riporteri nagyságát illusztrálni hivatott reklámarcként szerepelt a médiában. Az Orbán-kormány közege mégsem kedvezett ennek a duplikált szerepjátszásnak: Fridi kikopott a közszolgálatból. Ennek nem is annyira politikai okai voltak, mint szakmaiak: egyrészt a nyugati tévékből lelopott showman imázsa kiürült; másrészt felbukkant a színen egy olyan showmantehetség, aki úgy felelt meg a nemzetközi sémáknak és a sajátos magyar igényeknek, hogy nem tűnt mesterkéltnek és izzadságszagúnak. Fábry Sándor felől visszatekintve nem is igazán érthető, hogy a daliás kilencvenes években miként tekinthettük Friderikuszt egy pillanatig is mulattatónak. Szerencsére jöttek a kereskedelmi tévék, ahol a nagy műsorimportőr teret kapott többéves ámokfutásához. Némely vulgárliberális emlékezők hajlamosak ezt az időszakot szakadatlan sikertörténetként beállítani, de én inkább egy mind kínosabb blamázsfüzért őrzök az emlékezetemben. Volt ott békítőshow-tól uniós reklámműsoron át gyerekekkel jópofizó tündibündizésig szinte minden – asszociációink Jerry Springertől egészen az „isteni” Majkáig terjedhetnek. Mindeközben az öntörvényű, összeférhetetlen természetű Fridi sokakkal összerúgta a port, kenyéradó gazdáitól jobbára haraggal távozott. A TV2-nél állítólag negyedórával azelőtt mondott fel, hogy megváltak volna tőle; az RTL Klubnak meg csak nemrégiben fizette ki a bíróság által megítélt, százmilliós nagyságrendű tartozását. Ám Friderikusz, amikor kivetette őt a számottevő kereskedelmi média, csodák csodájára ismét a királyi tévében landolt. Helyszűke miatt csak vázlatosan idézném fel e periódusának néhány emlékezetes botrányát. Az általa kitalált, az ő nárcisztikus személyiségére szabott háttérműsort, A szólás szabadságát hetente 14 millióból gyártotta akkor, amikor hasonló magazinok büdzséje (beleértve a megfúrt A Hét műsorát is) a tizede sem volt ennek a Szabadság téren. A produkcióhoz szinte egy az egyben ellopta egy népszerű olasz magazinműsor díszletét: végül meg kellett hátrálnia, pedig sok millió közpénzünk volt már a magyar változatban. A Nap-keltében haknizva karácsony és szilveszter között élő interjúnak állította be a Medgyessy Péter miniszterelnökkel való, előzetesen felvett beszélgetést, miközben a D–209-es már a roppant demokratikus Kubában, a varaderói plázson szürcsölte a fincsi koktélokat. Még az ORTT panaszbizottsága is kénytelen volt elmarasztalni az uniós szerződés athéni aláírásának egyoldalú, Medgyessy-magasztaló tálalása miatt. Ugyanezzel a derék emberrel viszont kisvártatva csúnyán elbánt az emlékezetes olimpiai Gyurcsány-puccs idején: az exkluzív Medgyessy-interjúból „terjedelmi okokból” kivágatta a Gyurcsány Ferencet bíráló mondatokat, így a „pápai gyereket” pajzsra emelő szocialista tömegek nem kerülhettek tisztába azzal, miféle jáspiskígyócskát engednek melegedni a kebelükre (s ültetik egyúttal a nemzet nyakába). Már egyedül ez az orbitális stikli is megkérdőjelezi „a komoly arcú” Friderikusz közszolgálati alkalmasságát; és akkor még nem is beszéltünk elképesztő illojalitásáról, amikor a Népszabadságban jelentette fel saját főnökét, Rudi Zoltán tévéelnököt. („Vagy Rudi, vagy a szakmaiság.”) Érezhetően mindenki megkönnyebbült, amikor Friderikusz az őt megillető helyre, az ATV-hez szerződött, lényegében gyurcsányista propagandistának. Ott állt a vártán az őszödi beszéd kipattanása után is, és folytatásos regényben mosdatta a szerecsent, hogy korunk leghazugabb politikusát szenvedélyes igazságkeresővé stilizálja. Fridinek köszönhetjük például azt a Nádas Péter-féle meglátást is, hogy a trágár Gyurcsány-szöveg retorikai csúcsteljesítmény. (Komoly esély van arra, hogy az ilyesfajta talpnyalás egy egész írói életművet képes relativizálni.)
Ami engem illet, megkíméltem magam a Friderikusz most rendszeres élvezetétől, de néhány további emlékezetes agitprop húzásra így is emlékszem. Az elfogult ballib törzsasztalosdit még csak nem is sorolnám ide: még mindig tárgyilagosabbak voltak, mint az Avar–Bolgár– Dési–Mészáros megmondókvartett. De például penetráns volt az a friderikuszi eljárás, ahogy Lázár Jánossal, Hódmezővásárhely fideszes polgármesterével elbánt. Lázár az egyik este valósággal leiskolázta Fridit, amit a gigászi egó nem tudott elviselni. Másnapra behívott hát a stúdióba két nyelvészkopót, s az érintett távollétében szétszedték Lázár mondatait. A pártos nyelvtudorok még azt is Lázár agresszivitásának tudták be, hogy többet beszélt, mint az ezúttal felkészületlennek tetsző kérdező, ami már a vélt kultúrfölény miatt is skandalum, hovatovább intellektuális felségsértés. Igazi televíziós mérföldkő volt az is, mikor egyszer Gyurcsány öt estén át (!) egyfolytában hirdethette az igét ellenvélemény nélkül a friderikuszi mikrofonállványnak. Az ATV mindezek dacára a sajtóhírek szerint már tavaly nyáron is ki akarta tenni a szűrét (ötvenezren se nézték esténként, viszont roppant drága volt), aztán hogy, hogy nem, mégis kapott még egy évad haladékot. Legutóbbi botránya nyár elején volt, amikor a kanális vezetése letiltotta műsorát az újkeresztény egyházakról: helyette ismételtek. Talán az ATV-ben megkerülhetetlen befolyással rendelkező Hit Gyülekezete küldte el neki a selyemzsinórt: ez aligha fog kiderülni. Mindenesetre a búcsúesten megint Gyurcsány volt a vendég, lojális közgazdászok asszisztálásával. Március idusán a kormányfő élesen kikelt ugyan a sajtó ellen, mondván, hogy a bulvár aláássa a demokráciát, az üzleti befolyás veszélyezteti a függetlenséget, a pártpolitika pedig tönkreteszi a médiát (sic!); ugyanakkor Friderikusz az ő jelenlétében kapott Szabadsajtó-díjat az MSZP-s sajtóalapítványtól. Nem csoda, hogy a ráérő miniszterelnök a kormányzó blogjában is elérzékenyülten emlékezett meg hű emberéről. Mindezek tudatában nem lehet félvállról venni a híreket, hogy Fridi állítólag megint a köztévébe tart.
A Magyar Televízió a nem politikai műsorok területén az utóbbi időben pozitív irányú elmozdulásokat is tett: kár volna sokak munkáját egyvalakiért beáldozni. Furcsa volna azt látni, hogy Friderikusz nem kellett az MSZP házi tévéjének, erre adóforintokból kárpótolják. Friderikusz mostanában azt is cáfolja, hogy a tévéelnökségre pályázna. „Közel hat éve nem érdekel ez a státus és az ezzel együtt járó politikai és társadalmi megbecsülés” – fogalmaz. Pontosan azóta, hogy Lendvai Ildikó rámondta az üzenetrögzítőjére, kit is támogat „a Péterrel” együtt. Azóta sok idő eltelt: Friderikusz a közszolgálattal még portásként is összeférhetetlenné vált. Remélem, leigazolása tényleg csak lárifári, uborkaszezoni kacsa. Akkor nem szóltam. Havas Henrik helyettesítése ellen viszont nincsen kifogásom.