Négy évtizedes negatív rekord

Győrffy Dóra visszalépésével és Fazekas Róbert kvalifikációjával ténnyé vált, hogy 171 magyar sportoló vehet részt a pekingi olimpiai játékokon. A szám a négy évvel ezelőtti, athéni 209-es kontingenshez képest is kevés, de annak ismeretében igazán az, hogy az elmúlt fél évszázadban csupán egyszer – 1968-ban, Mexikóban – sikerült alulmúlni ezt az adatot. 2004 után atlétikában és súlyemelésben a legszembetűnőbb a visszaesés; talán, sőt bizonyosan nem véletlenül.

Rómában (1960) 180-an, Tokióban (1964) 182-en, Mexikóban (1968) 167-en, Münchenben (1972) 232-en, Montrealban (1976) 178-an, Moszkvában (1980) 263-an, Szöulban (1988) 188-an, Barcelonában (1992) 217-en, Atlantában (1996) 214-en, Sydneyben (2000) 178-an, Athénban (2004) pedig 209-en képviselték a magyar színeket. Az olimpiai helyszín közelsége és indulóink száma között tehát némi – ha nem is egyenes – arányosság felfedezhető, de a távolság nem Budapest és Peking, hanem több sportágban a hazai és a nemzetközi élmezőny között áthidalhatatlanul nagy. Az idei 171 kvóta különösen a két járulékos információ ismeretében csekély, hogy 1. a versenyszámok az elmúlt évtizedekben folyamatosan bővültek, már 300-nál is több aranyérem nyerhető a római 150-hez képest, azaz a kvalifikációs lehetőségek köre gyakorlatilag megduplázódott; 2. a női vízilabda csak 2000-ben került be a programba, és bár a nyitányon a mieink hiányoztak, 2004-ben és 2008-ban már 13 fővel duzzasztották a létszámot.
A sportágak többsége azonban a négy évvel ezelőttihez képest inkább apasztotta. A férfiak kiesése és az, hogy a kereteket 15-ről 14-esre szűkítették, kézilabdában 16 fős csökkenést jelentett, míg az atléták száma a négy esztendővel ezelőttihez képest 35-ről 20-ra, a súlyemelőké pedig 8-ról 1-re esett vissza. E három tényező önmagában 38 mínuszt jelent, azaz éppen kiadja az Athén és Peking közötti különbséget. A három térvesztés okai természetesen eltérőek, hiszen kézilabdázóink balszerencsés küzdelemben, kétszer is hajszál híján maradtak le a kvalifikációról, az atléták és súlyemelők ellenben az öt athéni doppingvétséggel is diszkreditálták magukat. (Az egész olimpia során a teljes nemzetközi mezőny húsz tagja ellen indult doppingeljárás, ezek egynegyedében honfitársaink voltak az érintettek.) Az élvonalbeli magyar súlyemelősport például gyakorlatilag megszűnt létezni; Athénban Gyurkovics Ferenc kizárása előtt még ezüstérmet vehetett át, Krutzler Eszter azt meg is tarthatta, Likerecz Gyöngyi és Varga Viktória 4., Feri Attila és Tancsics László 7. lett, ezzel szemben Pekingben Baranyai János egymagában emel. Egyaránt tizenegy bolgár és görög súlyemelő lebukása a közelmúltban persze még egyértelműbbé tette, hogy itt sem csak a magyar a „bűnös nemzet”.
Végezetül nézzük, kik zárják jelentős pozitív szaldóval az Athén és Peking közötti átrendeződést: a cselgáncsozók néggyel, az úszók héttel lesznek többen, mint négy éve, és az is bravúr, hogy a birkózók kilences kontingensüket is megfejelték még eggyel. A létszám pedig nemcsak azért fontos, hogy a statisztikákban jól mutasson, hanem azért is, mert pozitív meglepetés, berobbanás csak attól remélhető, aki részt vesz az olimpián, és a váratlan kudarcot csak a váratlan siker ellensúlyozhatja.

Elsőként az úszók. Az úszók indulnak el legelőször Pekingbe az olimpián részt vevő magyar sportolók közül. Az úszóválogatott nagyobbik része, azaz 25 fő jövő szerdán repül el a kínai fővárosba, kiegészülve a tornász Gál Róberttel és Böczögő Dorinával. Augusztus 2-án ülnek gépre a piros-fehér-zöld kontingens zömét kitevő sportlövők, cselgáncsozók, birkózók, teniszezők, vívók, evezősök, női kézilabdázók és vízilabdázók, vitorlázók, ökölvívók, súlyemelők és országúti kerékpárosok. Az ötkarikás „derékhad” a SYMA csarnok elől indul aznap délben a repülőtérre. A magyar delegációból az atléta Kővágó Zoltán (diszkosz), Olteán Csongor (gerely) és Zsivoczky Attila (tízpróba), továbbá Parti András (hegyikerékpár) és Radasics Vilmos (BMX) indul el legkésőbb, ők csak augusztus 13-án kelnek útra.