Jörg Haider halálára

Nemcsak Karintia útjai, de a politikáé is csúszósak. Könnyen ki lehet sodródni rajtuk. Jörg Haider karintiai tartományfőnök, az európai radikális jobboldal egyik emblematikus figurája október
12-én hajnalban autóbalesetben életét vesztette. Gyorsan vezetett, ahogy a közéletben is megszokta.
Jörg Haidert a politika útjairól azonban már korábban is megpróbálták leszorítani, szakadékba taszítani. Mert veszélyes ember volt ő. És „nagyon intelligens”, ahogy az osztrák zsidó hitközségek elöljárója, Ariel Muzicant mondta még a szeptemberi választások után róla. Féltek is hát tőle. 2005-ben, amikor korábbi pártja, a Szabadságpárt – kisgazdás jelenetek közepette – kettészakadt, s Haider új szervezetet hozott létre Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) néven, ellenfelei végleg lesodorni vélték őt a politika országútjáról. Haider visszavonult Karintiába, ahol azonban tartományfőnökként hihetetlen népszerűségnek örvendett közvetlen, barátságos stílusa és határozott patrióta politikája miatt. Az idén tért vissza a nagypolitikába – mégpedig diadalmenetben. Pártjának népszerűségét megháromszorozta, és a két jobboldali párt összesen a szavazatok majdnem 30 százalékát szerezte meg. És bár számos személyes ellentét terheli viszonyukat, ha a két párt újra egyesülne – ami nem lett volna Jörg Haider ellenére –, a kancellárt is az osztrák jobboldal jelölhetné. Az osztrákok közül ugyanis egyre többen fogadják el, hogy igazuk nem azoknak volt, akik kinyitották Ausztria kapuit a „menekültek” áradatai előtt, hanem azoknak, akik néha az őslakosok jogaira is figyelmeztetnek.
Jörg Haider az osztrák patrióta politika megerősítésében elévülhetetlen érdemeket szerzett – nem véletlenül gyűlölték őt Budapesttől Párizsig a baloldali szalonokban. Mert kellemetlen kérdéseket vetett fel. És mivel a bejáratott nagypártok kormányzásuk alatt eltávolodtak a polgárok valós félelmeitől, a választók a néha valóban szélsőséges, de legalább problémaérzékeny Jörg Haiderre mondtak igent. Ekként korábbi pártja, a Szabadságpárt 1999-ben a második helyet szerezte meg a parlamenti választásokon. Haider ugyan lemondott a kancellári posztról, a jobboldal viszont része lett az új kormánykoalíciónak. 1999-ben Európa a kis Ausztria demokratikus döntése ellen őrjöngött. Az akkori magyar kormány példamutató módon tartotta magát távol a baloldali hecckampánytól. Azok a magyar szocialisták azonban, akiknek egyik mai európai parlamenti képviselője a magyargyűlölő Robert Ficóban az európai szociáldemokratát látja, nem így tettek. Elvégre Haider nem magyarellenes volt – így eleve gyanús lehetett a budapesti baloldali körökben. Mi volt a hibája? Pozitívan nyilatkozott a harmadik birodalom szociális politikájáról, a német nemzetről, fellépett Ausztria érdekeikért Brüsszellel szemben, többször is kritizálta a történelmi önostorozást, és hazafinak tartotta magát. Mindez a mai Európában nagy bátorságra vall. Bátorsága pedig rendkívüli politikai tehetséggel párosult, amit ellenfelei is elismertek.
A bécsi konzervatív Die Presse főszerkesztője egyenesen Ausztria valamikori legendás kancellárjához, Bruno Kreiskyhez hasonlította az elhunyt politikust. Amint Kreisky, úgy Haider sem volt ideológus. Populistának tartotta magát, a szó eredeti értelmében. Számára mindez a nép képviseletét jelentette, mindenáron. És valóban, Jörg Haider, az egykori kiváló tanuló, évtizedekre határozta meg közvetlen stílusával az osztrák politikai közbeszédet. A balliberális Zöldek vezetője is elismerte, hogy rendkívüli politikus volt, aki meg tudta szólítani az embereket. Csak gyűlölni vagy szeretni lehetett őt. Mindenkit válaszra ingerelt – talán, mert felvetései provokatívak, de valósak voltak. Ahogy Bécsben mondták: titokban mindenki egyetértett vele. Mert hiába szépelegtek a baloldali véleményvezérek a multikulturalizmusról vagy a humanizmusról, Haider arra is rámutatott, mit eredményezett a nagy emberbaráti szeretet a valóságban, Bécs külső kerületeiben esetleg, ahol sem őslakos, sem bevándorló nem érezheti magát otthon. A baloldali politikusok viszont belvárosi vagy kertvárosi lakásaikból mindezt nem látták. Ők nem a problémát, hanem megnevezőjét ítélték el. Ám Haider élvezte, hogy már létével is irritálja a nyugati baloldali hegemóniát.
Ötvennyolc évet élt.

A szerző egyetemi hallgató