Jörg Haider halálára

Techet Péter
2008. 10. 24. 19:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nemcsak Karintia útjai, de a politikáé is csúszósak. Könnyen ki lehet sodródni rajtuk. Jörg Haider karintiai tartományfőnök, az európai radikális jobboldal egyik emblematikus figurája október
12-én hajnalban autóbalesetben életét vesztette. Gyorsan vezetett, ahogy a közéletben is megszokta.
Jörg Haidert a politika útjairól azonban már korábban is megpróbálták leszorítani, szakadékba taszítani. Mert veszélyes ember volt ő. És „nagyon intelligens”, ahogy az osztrák zsidó hitközségek elöljárója, Ariel Muzicant mondta még a szeptemberi választások után róla. Féltek is hát tőle. 2005-ben, amikor korábbi pártja, a Szabadságpárt – kisgazdás jelenetek közepette – kettészakadt, s Haider új szervezetet hozott létre Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) néven, ellenfelei végleg lesodorni vélték őt a politika országútjáról. Haider visszavonult Karintiába, ahol azonban tartományfőnökként hihetetlen népszerűségnek örvendett közvetlen, barátságos stílusa és határozott patrióta politikája miatt. Az idén tért vissza a nagypolitikába – mégpedig diadalmenetben. Pártjának népszerűségét megháromszorozta, és a két jobboldali párt összesen a szavazatok majdnem 30 százalékát szerezte meg. És bár számos személyes ellentét terheli viszonyukat, ha a két párt újra egyesülne – ami nem lett volna Jörg Haider ellenére –, a kancellárt is az osztrák jobboldal jelölhetné. Az osztrákok közül ugyanis egyre többen fogadják el, hogy igazuk nem azoknak volt, akik kinyitották Ausztria kapuit a „menekültek” áradatai előtt, hanem azoknak, akik néha az őslakosok jogaira is figyelmeztetnek.
Jörg Haider az osztrák patrióta politika megerősítésében elévülhetetlen érdemeket szerzett – nem véletlenül gyűlölték őt Budapesttől Párizsig a baloldali szalonokban. Mert kellemetlen kérdéseket vetett fel. És mivel a bejáratott nagypártok kormányzásuk alatt eltávolodtak a polgárok valós félelmeitől, a választók a néha valóban szélsőséges, de legalább problémaérzékeny Jörg Haiderre mondtak igent. Ekként korábbi pártja, a Szabadságpárt 1999-ben a második helyet szerezte meg a parlamenti választásokon. Haider ugyan lemondott a kancellári posztról, a jobboldal viszont része lett az új kormánykoalíciónak. 1999-ben Európa a kis Ausztria demokratikus döntése ellen őrjöngött. Az akkori magyar kormány példamutató módon tartotta magát távol a baloldali hecckampánytól. Azok a magyar szocialisták azonban, akiknek egyik mai európai parlamenti képviselője a magyargyűlölő Robert Ficóban az európai szociáldemokratát látja, nem így tettek. Elvégre Haider nem magyarellenes volt – így eleve gyanús lehetett a budapesti baloldali körökben. Mi volt a hibája? Pozitívan nyilatkozott a harmadik birodalom szociális politikájáról, a német nemzetről, fellépett Ausztria érdekeikért Brüsszellel szemben, többször is kritizálta a történelmi önostorozást, és hazafinak tartotta magát. Mindez a mai Európában nagy bátorságra vall. Bátorsága pedig rendkívüli politikai tehetséggel párosult, amit ellenfelei is elismertek.
A bécsi konzervatív Die Presse főszerkesztője egyenesen Ausztria valamikori legendás kancellárjához, Bruno Kreiskyhez hasonlította az elhunyt politikust. Amint Kreisky, úgy Haider sem volt ideológus. Populistának tartotta magát, a szó eredeti értelmében. Számára mindez a nép képviseletét jelentette, mindenáron. És valóban, Jörg Haider, az egykori kiváló tanuló, évtizedekre határozta meg közvetlen stílusával az osztrák politikai közbeszédet. A balliberális Zöldek vezetője is elismerte, hogy rendkívüli politikus volt, aki meg tudta szólítani az embereket. Csak gyűlölni vagy szeretni lehetett őt. Mindenkit válaszra ingerelt – talán, mert felvetései provokatívak, de valósak voltak. Ahogy Bécsben mondták: titokban mindenki egyetértett vele. Mert hiába szépelegtek a baloldali véleményvezérek a multikulturalizmusról vagy a humanizmusról, Haider arra is rámutatott, mit eredményezett a nagy emberbaráti szeretet a valóságban, Bécs külső kerületeiben esetleg, ahol sem őslakos, sem bevándorló nem érezheti magát otthon. A baloldali politikusok viszont belvárosi vagy kertvárosi lakásaikból mindezt nem látták. Ők nem a problémát, hanem megnevezőjét ítélték el. Ám Haider élvezte, hogy már létével is irritálja a nyugati baloldali hegemóniát.
Ötvennyolc évet élt.

A szerző egyetemi hallgató

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.