Alakulóban az európai szovjet bizottság

Kedden, december 2-án az amerikai International Herald Tribune című napilap címoldalán írta meg azt, hogy az Európai Bizottság hatalmas székházának tetején elhelyezett húsz kávégépet ki kellett selejtezni, mert kiderült, a 100000 euróért vásárolt gépek mérgező kávét főznek. A kávét annak az ízére gyanakodó egyik bizottsági ember elküldte laboratóriumi vizsgálatra, amelynek lélegzetállító eredménye szerint a kávéban a megengedettnél tizenhétezerszer több volt a nikkel- és a megengedettnél magasabb volt az óntartalom.
Miután a gyártó, a milánói Cimbali ragaszkodik ahhoz, hogy gépei jó állapotban vannak, még az sem biztos, hogy az Európai Bizottság visszakérheti a pénzt. Az is lehet, hogy további, tetemes összegek úsznak el az adófizetők pénzéből pereskedésre. Ki tudja, talán több, mint amennyit eddig kidobtak a méregdrága gépekre.
Kedden, december 2-án azonban nem csak ez történt az Európai Bizottság háza táján. Ekkor tette nyilvánossá a holland Paul van Buitenen európai parlamenti képviselő José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének ugyanaznap írt levelét, amelyben arról tájékoztatja, hogy az általa vezetett bizottság még csak nem is kommentálja az unió csalás elleni hivatala, az OLAF-on belüli rendellenességeket.
A képviselő az Európai Parlament költségvetési ellenőrzési bizottságában tett fel kérdéseket a bizottsági képviselőjének a csalás elleni hivatalon belüli rendellenességekről. Sőt az OLAF bosszúból egy olyan újságírót vádol – van Buitenen szerint szándékosan hamisan – baksis elfogadásával, aki túlságosan kritikus az OLAF-fal szemben. Más szóval: a képviselő azt kifogásolja, hogy az EU csalás elleni hivatala csal.
De kedden történt még más is az Európai Bizottságnál, amely kifejezetten Magyarországot is érinti. Ekkor tartották meg Magyarország gazdaságpolitikai kihívásai címmel azt a konferenciát, amelyet az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (Directorate General) rendezett. A tanácskozást Michael Landesmann, a bécsi Nemzetközi Gazdasági Tanulmányok Intézetének tudományos igazgatója nyitotta meg. Előadást tartott még a budapesti Pénzügyminisztériumból meghívott Scharle Ágota, valamint a budapesti Soros-egyetemen tanító Bokros Lajos volt pénzügyminiszter.
A vitapanelben részt vett a közgazdász Csaba László, az MTA tagja, Hamecz István, az OTP Alapkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója, az ugyancsak a Pénzügyminisztériumból érkezett Kovács Álmos, valamint az Európai Bizottság részéről Székely P. István. Talán nem csoda, hogy lapunk tudni szerette volna, mit mondanak a szakemberek a magyar gazdaság „kihívásairól”. A regisztrációval kapcsolatos kérdésünkre „A szervező csapat” aláírással érkezett válasz így hangzott: „Borzasztóan sajnáljuk, hogy véletlen hiba folytán meghívtuk erre a műhelyre. A helyzet az, hogy szokás szerint a sajtót ezen »országszemináriumokra« nem engedjük be, és így sem önt, sem a médiában dolgozó kollégáit nem engedhetjük be erre a Magyarországgal foglalkozó »országszemináriumra«.”
Ugyancsak kedden ebben az ügyben felhívtuk az uniós ombudsman irodáját, amely fizikailag Strasbourgban van, hogy megtudjuk, mi a véleménye a sajtó kizárásáról az egyébként adófizetői pénzen szervezett konferenciáról. Ahol netán formálódhatnak gondolatok, amelyek esetleges gyakorlati átültetésük után egy ország népe életét is befolyásolják. Hiszen, mint tudjuk, az Európai Unió úgyszólván naponta hangoztatott értékei közé tartozik az átláthatóság, a nyilvánosság biztosítása, a sajtó szabadsága, azaz mindaz, amelynek hiányát az Európai Unió oly előszeretettel és gyakran ostorozza a rajta kívül elhelyezkedő országokban.
Az ombudsman irodájában senki sem vette fel a kagylót. Lehet, hogy az iroda dolgozói a legközelebbi Cimbali gép körül csoportosultak. Az üzenetrögzítőre hagyott visszahívás kérésének tegnapi lapzártánkig nem tettek eleget. Egyébként ettől az irodától szerettük volna megkérdezni azt is, hogy lapunknak – és általában újságíróknak – miért nem engedik megvizsgálni a biztosok személyes kiadásaikról benyújtott számláit. Esetünkben lapunkhoz ilyen számlákról meglehetősen „érdekes” információk érkeztek.
Ugyancsak december 2-án, kedden érkezett hozzánk a lakonikus, „no comment” válasz Joaquín Almunia pénzügyi biztos szóvivőjétől, Amelia Torrestől arra az egy nappal korábban feltett kérdésre, hogy egyetértenek-e Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnökének azon december 1-jén tett kijelentésével, amely szerint „Az Európai Unió dezintegrálta a nem euróövezeti tagokat, így Magyarországot is, amikor csak az euróövezet tagjai fölé emelt ernyőt”. Háttér lapunk olvasóinak: a Gyurcsány-kormányt rendkívüli mértékben kedvelő és annak bírálatától ódzkodó biztosi hivataltól pontosan ezt a választ vártuk.
De történt még valami az Európai Bizottságnál, ami vélhetőleg szintén nem csak lapunk olvasóit érdekelheti. Lapunk december 2-i számában adtunk hírt arról, hogy egytől három évig terjedő szabadságvesztéssel lesz sújtható az, aki nyilvánosan rasszizmusra vagy idegengyűlöletre buzdít. A tagállamok két évet kaptak arra, hogy az erről szóló kerethatározatot átültessék nemzeti jogrendjükbe, miután így döntöttek a belügyminiszterek Brüszszelben. Hasonlóan büntethetők lesznek azok is, akik tagadják vagy kisebbítik a népirtásokat, illetve az emberiség elleni bűntetteket és a háborús bűnöket. A tagországok döntik el, hogy a fenyegető jellegű, ilyen irányú megnyilvánulásokat is büntetik-e.
A véleményeknek a kommunista időkre emlékeztető korlátozását méltatta Jacques Barrot igazságügyért, szabadságjogokért és biztonsági kérdésért felelős biztos, Franco Frattini utódja. Szóvivője útján ezzel kapcsolatban több kérdést tettünk fel neki, tehát annak az embernek, aki, noha a szabadságjogokért is felelős, azok korlátozásának örül.
Megkérdeztük egyebek között, vajon e döntés meghozatalánál gondoltak-e „egy privilegizált csoportra”? Példával élve megkérdeztük, ha a magyar roma közösség egy tagja a magyarok megölésére szólít fel, akkor ő is számíthat-e ugyanúgy börtönbüntetésre, mint fordított esetben? Megkérdeztük azt is, hogy nem tartanak-e attól, hogy a „gyűlölet” ködös fogalma miatt egyes kormányok nem folytathatnak-e vendettát politikai ellenfeleikkel szemben a bíróságokra nyomást gyakorolva? Említettük, hogy ez valóságos félelem, hiszen a magyar kormány a bíróságokra jelentős nyomást gyakorolt a rendőrség 2006. október 23-i, brutális fellépése utáni perekben.
Feltettük azt a kérdést, vajon Magyarországon a jövőben a bíróságon kell-e felelniük azon újságíróknak, akik trivializálni próbálják azon emberiségi elleni bűnöket, amelyeket az ENSZ szerint is például Izrael követett és követ el a palesztin lakosság ellen? Azt is megkérdeztük, hogy a belügyminiszteri döntés nem mond-e ellen például a blois-i felhívásnak, amelyben Európa eddig kilencszáz neves történésze arra szólítja fel az államot, hogy ne avatkozzon adminisztratív eszközökkel a múlt kutatásába?
Azt is meg akartuk – és akarjuk – tudni, hogy olyan emberek is börtönben végezhetik, mint akik – Magyarországon az MSZP vezetésének tagjaiként is – gyakran kisebbítik a sztálini Gulagon elpusztultak számát? Barrot biztos irodája az ilyenkor szokásos koreográfiát követte.
Először azt állították, nem kapták meg a kérdéseket tartalmazó elektronikus levelet. Majd december 2-án Cercone szóvivő elmondta, annyi kérdéssel árasztják el, és annyi a dolga, hogy nem tudja, mikor tud válaszolni a kérdésre. De, tette hozzá, nem is biztos, hogy ők az illetékesek. Arra a kérdésre, hogy az illetékességi kérdésre milyen határidőn belül válaszol, szintén nem tudott felelni. Arra a némi éllel feltett újabb kérdésre szintén nem tudommal felelt, hogy karácsonyig erre legalább ad-e választ. Mindezek alapján felmerül először is egy szelídebb, technikai értelemben megfogalmazott kérdés: vajon drága kávégépek és a szóvivőket hivatalukból kimozdító, felesleges bizottsági utazások helyett nem kellene-e a közpénzeket arra használni, hogy az Európai Bizottság legalább anynyi szóvivőt vegyen fel, amennyivel lépést tud tartani a nyilvánosság tájékoztatásával? Másodszor: nem szégyen-e, hogy az Európai Bizottság úgy reagál a kényesebb kérdésekre, mintha nem 2008-ban lennénk Brüsszelben, hanem ahogyan azt a nyolcvanas években a moszkvai irányítású KGST-től szoktuk meg?
És ha már a régi Szovjetuniónál tartunk, talán érdemes felidézni az akkor Moszkvában dolgozó nyugati tudósítók igencsak nehéz dilemmáját. Azok, akik a Kreml megelégedésére végezték dolgukat, azaz „technikai” jellegű kérdéseket tettek fel, illetőleg a hivatalos szövegeket továbbították lapjaiknak, zavartalanul gyakorolhatták „szakmájukat”. Azok, akik akkori ellenzékiekkel („disszidensekkel”) tartottak fenn kapcsolatot és a hivatalosságnak szegezett kérdéseikkel túlmentek az „illendőség” határán, számíthattak arra, hogy akkreditációjukat megvonják tőlük.
Hogy ez az állapot mikor honosodik meg Brüsszelben, nem tudjuk. De talán nem is olyan sokára. És még egyet: a Gyurcsány-kormány által jogellenesen vásárolt vízágyúk ügyében a pénz visszafizetésével kapcsolatos döntést a bizottság lapunknak korábban adott tájékoztatása szerint legkésőbb január 13-án hozza meg.
A kérdést január 14-én nem fogjuk elfelejteni feltenni.