Justice for Tocsik Márta!

A Magyar Nemzet az utóbbi hetekben címlapon, vezércikkben és más írásokban ismét kimerítően foglalkozott a MÁV Cargo privatizációjával és a Geuronet Bt. impozáns sikerdíjával. A szerkesztők tehát – helyesen – fontosnak és a lap olvasóit érdeklőnek tartják a témát, ezért érdemes rá viszszatérni.
„A Format cikkének megjelenése után a magyar politikai és gazdasági körökben is közismert Gulya Andrással egyszeriben senki sem vállalta az ismeretséget” – áll az egyik írásban (Megkapta a sikerdíjat a Geuronet Bt., Magyar Nemzet, 2009. január 17.). Az állításnak van ugyan valóságtartalma, de én már tavaly önként feladtam magam (A MÁV Cargo és a sajtó, Népszabadság, 2008. április 29.), jelezve, hogy Gulya nemcsak a privatizációs tender két szabad demokrata tagjával ápol ismeretséget, hanem – ennyit a személyes érintettségről – velem is.
Eme apró pontatlanság ellenére azt kell mondjam, hogy a Magyar Nemzet újságírói tényfeltárásból jól vizsgáztak, az idők folyamán a MÁV Cargo privatizációjáról minden releváns tényt közöltek. Így megírták, hogy a MÁV Zrt. 2007. május 29-én nyilvános, kétfordulós pályázatot hirdetett a MÁV Cargo eladására. Beszámoltak a bírálati szempontokról, így arról, hogy az első fordulóban egyenlő súlya volt a megajánlott árnak és az üzleti tervnek. Ismertették, hogy az első fordulóban a legmagasabb árat a szlovák Sped-Trans kínálta (81 milliárd), a Rail Cargo Austria (RCA) és a GYSEV konzorciumának 50 milliárdos ajánlata csak a hetedik legmagasabb volt. Az olvasók értesülhettek arról is, hogy a második fordulóra oly módon változtak meg a bírálati szempontok, hogy a legkisebb teret sem engedtek a bírálók szubjektivitásának, mivel egy egzaktan mérhető elem, a megajánlott ár volt a legfontosabb tétel – ezzel lehetett megszerezni az elérhető pontok 90 százalékát, a maradék 10-et pedig a további beruházások vállalásával, valamint a dolgozókat érintő, számszerűsíthető vállalásokkal lehetett elérni. A Magyar Nemzet olvasói megtudhatták, hogy az árajánlatokat tartalmazó lezárt borítékokat a pályázati anyagok beérkezését követően közjegyzői letétbe helyezték, s a pályázók az árboríték felbontása előtt ellenőrizhették azok sértetlenségét. Az olvasók értesültek arról, hogy a 102,5 milliárd Ft-os ajánlatával az RCA és a GYSEV Zrt. konzorciuma győzött (a második ajánlat, ettől jelentősen elmaradva, 86 milliárdról szólt), s hogy a nyertes emellett 43,5 milliárd forintos fejlesztésre is kötelezettséget vállalt.
A lap beszámolt arról, hogy a privatizációs tanácsadók korábban a MÁV Cargo üzleti értékét 50-60 milliárdra taksálták, a MÁV vezetői legfeljebb 80 milliárdos bevételről álmodtak; idézték a Wirtschaftblatt osztrák gazdasági lap írását, miszerint az osztrák ágazati szereplők szerint a megajánlott ár túl magas, mert a MÁV tehervagon-állományának egy része „már csak ócskavasnak jó”, s hogy nem tetszik nekik a MÁV Cargo 3200 dolgozója továbbfoglalkoztatásának garantálása sem. Júniusban arról is olvashattunk, hogy az Emeafinance című brit pénzügyi szaklap az év privatizációjának minősítette a MÁV Cargo eladását.
Úgy egy éve a lap megosztotta olvasóival a bécsi Format értesülését. Eszerint az ismeretlen kis Geuronet Bt. és a nyertes konzorcium osztrák tagja, a Rail Cargo Austria tulajdonosa, az ÖBB osztrák állami vasúttársaság tanácsadói szerződést kötöttek, ennek értelmében a magyar bt. a tender megnyerése esetén a vételár 1,75 százalékának (mai árfolyamon több mint 2 milliárd forintnak) megfelelő sikerdíjra jogosult. Az újságírók kiderítették, hogy a cégtulajdonos Gulya család egyik tagjának, Gulya Andrásnak számos ismerőse van a magyar politikai vezetők, ezen belül a MÁV Cargo privatizációját vezénylő SZDSZ-es gazdasági minisztérium szakemberei körében. A lap később közölte a Központi Igazságügyi Hivatalnak (KIH) a privatizációról, valamint a Geuronet Bt. privatizációval kapcsolatos tevékenységéről folytatott vizsgálatának eredményét is. A 2008. április 15-én nyilvánosságra hozott jelentés szerint a tenderkiíró minden pályázati feltételt egzakt módon szabályozott, azok a pályázók számára teljes körben átláthatóak voltak, s az eljárás korrektségét bizonyítja az is, hogy a tucatnyi vesztes ajánlattevő egyike sem kifogásolta a pályázati kiírás és az értékelés jogszerűségét.
Összegezve tehát: a Magyar Nemzet tényfeltárásból megfelelően teljesített. Éppen ezért meglepő, hogy a lap munkatársainak miért okozott nehézséget a tények interpretálása, miként vonhattak le a tényekkel alá nem támasztható következtetéseket. „A magyar rendőrség és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) csaknem egy éve sikertelenül vizsgálja a lapértesülés igazságtartalmát, amely szerint a Geuronet Bt. szereplése csupán elfedi azt a tényt, hogy a pénzt magyar politikai pártoknak szánták a pályázat kedvező elbírálása érdekében” – olvashatjuk például a lap január 17-én megjelent egyik cikkében (aznap ugyanis három írásban foglalkoztak az üggyel). De hiszen a Magyar Nemzet nemcsak a Központi Igazságügyi Hivatal fentebb idézett vizsgálatáról számolt be, hanem arról is, hogy a nyertes konzorcium 20 százalékkal magasabb árat kínált a második legtöbbet kínálónál. Mivel pedig a pénzügyi ajánlatnak döntő súlya volt a pályázatok pontozásánál ­– erre az átlagos memóriájú olvasók emlékezhettek –, értelemszerű volt a Gulya által tanácsokkal segített osztrák vezetésű konzorcium sikere, lévén hogy ők 102,5 milliárd forintot ajánlottak, a második pedig csak 86 milliárdot. Tán azt hálálták volna meg a sikerdíjjal a magyar politikai pártoknak, hogy sokkal magasabb díjat fizethetnek, mint amennyi a szoros győzelemhez elegendő lett volna? De ezt pár sorral lejjebb maga a cikkíró is elismeri: „A Geuronet tanácsadói munkája azért is magyarázatra szorul, mert az RCA–GYSEV konzorcium olyan árat ajánlott, amely több tíz milliárd forinttal megelőzi a második és a harmadik helyezett cégek ajánlatát, vagyis szoros versenynek nyoma sem volt”. E megállapításból következően a cikkíró is pontosan tudja, nem volt suskus és umbulda, a privatizációs pályázat elbírálása szakszerű és a kiírásnak megfelelő volt – a Geuronet tevékenysége meg magyar szempontból kifejezetten szerencsés, hiszen az RCA–GYSEV a győzelemhez elégségesnél sokkal többet fizetett. Ráadásul a sikerdíj az osztrák adófizetőket terheli, Gulyáék pedig a sokakat irritáló bevétel után még adót is fizetnek a Magyar Köztársaság adóhatóságának (APEH, figyelem!). Szóval miért is lenne életszerű a feltételezés, hogy az osztrákokkal szerződött Geuronet sikerdíját magyar politikai pártoknak szánták? A Magyar Nemzet helyesen érzékeli, hogy a pártok működési költségeit nem fedezik a legális bevételeik, a különbözet előteremtése érdekében pedig a pártok – mindegyik, és minél nagyobb, annál inkább! – sok olyasmit tesznek, amit rendes ember nem helyeselhet. A MÁV Cargo-ügyben azonban rossz helyen keresgélnek, hiszen – mint azt a lap által közzétett tények is alátámasztják – itt minden a magyar jogszabályoknak és a magyar érdekeknek megfelelően történt. Ha a lap a pártfinanszírozás hazug és álszent voltát akarja kutatni (egyetértünk, nincs ennél fontosabb téma!), nem is értem, miért nem a Gripen-sztorival foglalkoznak. Vagy a Strabaggal…
„A mai napig lapunkon és a Gulya »jó hírnevének« megsértéséért azóta már beperelt Heti Válaszon kívül érdemben alig foglalkozott tényfeltáró cikk a kéttocsiknyi skandalummal” – büszkélkedik ugyanazon lapszámban megjelent Gulya András című vezércikkében Szabó Anna. Nem értem, mi a skandalum. Mert ha a szerző úgy látja, hogy a Geuronet Bt.-hez hasonlóan Tocsik Márta tevékenységének is az volt az eredménye, hogy a Magyar Köztársaság közpénzei az elvárhatónál nagyobb mértékben gyarapodtak, kezdeményezzen perújrafelvételt, valamint „Justice for Tocsik Márta” mozgalmat! Vagy Szabó Annának nehézséget okoz különbséget tenni az „osztogatás” és a „fosztogatás” tényállása között? Hát hiába írta le önkezével ugyanezen cikkben pár sorral feljebb, hogy hiszen Gulya nem tornázta le „az osztrák fél érdekeinek megfelelően a vételárat sem, mivel az amúgy is húszmilliárd forinttal volt magasabb, mint a második legjobb ajánlat”? Akkor ez most vád vagy dicséret (mármint a magyar emberek szempontjából)?
Hiába a sok tényfeltáró cikk, ha van prekoncepció. Egy szintén a MÁV Cargo-ügyről folytatott magánmailváltásunkban például a Geuronet Bt. által beperelt Heti Válasz főszerkesztője, Borókai Gábor a Központi Igazságügyi Hivatal vizsgálatának fentebb idézett eredményét azzal magyarázta, hogy az intézményt „az SZDSZ moderálja”, értsd: a KIH a vizsgálat eredményét az SZDSZ kívánságának-érdekeinek megfelelően alakította (a levélváltás publikálásához bírom a főszerkesztő úr jóváhagyását). Pedig ha Jámbor Gyula, Szabó Anna, Borókai Gábor és sok más kolléga hagyta volna tollát csakis a feltárt tények által vezettetni, elkerülhették volna a logikai bakugrások és önellentmondások sorát.
„…a dolgot őt magát nézzük…”, áll évtizedek óta a Magyar Nemzet véleményoldala fölött. Én igyekeztem megfogadni a lap hajdani nagyszerű szerzője, Szabó Zoltán intelmét.

A szerző az MTV kuratóriumi elnökség tagja (SZDSZ)