Bűnözők uralják az országot

Évente ezrek halnak meg a drogkartellek közötti háborúk miatt Mexikóban. Az emberek kiábrándultak a hivatali intézményrendszerből, amely nem védi meg őket, az erőszak és korrupció mindent átsző, és elemzők szerint a bűnözés már az állam létét veszélyezteti. A hatóságok kétségbeesetten igyekeznek rendet tartani, sok helyütt kevés sikerrel.

MN-összeállítás
2009. 03. 05. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Országos ujjlenyomat-adatbázissal fékezné meg az egyre elkeserítőbb méreteket öltő bűnözést a kormány Mexikóban, ezért áprilistól minden új mobiltelefon vásárlásakor ujjlenyomatot vesznek a tulajdonostól – adta hírül a Reuters. A hatóságok azt remélik, ily módon könnyebben azonosíthatják majd a kétes ügyeiket telefonon intéző bűnözőket. Az új törvény értelmében a szolgáltatóknak egy éven keresztül minden telefonbeszélgetést és üzenetet meg kell őrizniük, és szükség esetén a bíróság rendelkezésére kell bocsátaniuk. Mexikóban legalább hétszáz bűnszervezet tevékenykedik – állítják parlamenti képviselők –, lebukott tagjaik a börtönökből szervezik az emberrablásokat, zsarolják a hozzátartozókat, irányítják a leszámolásokat. (A dél-amerikai országban tavaly ezer emberrablást regisztráltak, civil szervezetek szerint azonban a valós szám ennek háromszorosa.)
Mint arról korábban beszámoltunk, Mexikóban szinte mindennaposak a kínzások, rablások, lefejezések és a rivális bandák, illetve a rendőrök és a drogkartellek közötti véres összecsapások, amelyeknek számtalan civil is áldozatául esik. Hivatalos statisztikák szerint csak tavaly 5300-an, kétszer annyian vesztették életüket hasonló körülmények között, mint 2007-ben, annak ellenére, hogy a kormány a bandák közötti leszámolások megfékezésére negyvenezer katonát vezényelt az északi területekre. A leszámolások áldozatai gyakran nehéz sorsú fiatalok, akiknek valóságos karrier, ha katonaként csatlakozhatnak valamelyik bűnözői csoporthoz. A maffiák ellen fellépőket kegyetlenül kivégzik, és újabban már a családjukat sem kímélik. Tabasco szövetségi államban múlt héten egy rendőrtisztet és tíz családtagját lőtték agyon, az áldozatok között öt gyerek is volt. A rendőr tagja volt egy elit alakulatnak, amelyet az egyre terjedő erőszak megfékezésére hoztak létre.
Tavaly májusban szitává lőtték a mexikói szövetségi rendőrség alig egy hónapja kinevezett vezetőjét, ő koordinálta a kábítószer-kereskedők elleni akciókat. A drogkartell utasítására egy héttel korábban hasonló módon végezték ki a helyettesét is – adta hírül az El diario de Chihuahua.
A korrupció mindent átsző, és a hadsereg alulmarad a bandákkal szemben, amelyek évente 25-50 milliárd dollárt keresnek a kábítószer-kereskedelemből. A bevételből a legmodernebb fegyverekkel, többek között gránátvetőkkel, légvédelmi gépfegyverekkel látják el magukat, és volt egy olyan bandavezér is, aki saját repülőgépein csempészte a drogot. Egy Pentagon-jelentés szerint Pakisztán mellett Mexikó a legesélyesebb a gyors és hirtelen összeomlásra. A CIA nemrég visszavonult főnöke, Michael Hayden szerint pedig a bandaháborúk Mexikóban nagyobb kihívást jelentenek Obama számára, mint Irak – írta az origo.hu. Ezzel szemben a mexikói elemzők nem látják ilyen súlyosnak a helyzetet, mint mondják, téves az a feltevés, hogy mindezek miatt az összeomlás felé haladna, és az egész állam megbukna. Nem az egész országban, hanem csak bizonyos területein uralkodik a törvényenkívüliség.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.