„Kimondom az összes igazságot”

Monok, Kossuth Lajos szülőfalva tavaly került a média célkeresztjébe, amikor a borsodi község polgármestere úgy döntött: csak az kaphat segélyt a faluban, aki tesz is a közösségért. Szepessy Zsolt szerint a vidék ma a végóráit éli, s ha nem konszolidálják az önkormányzatokat, hamarosan csődbe mennek. A pénzügyi konszolidáció ellenben gazdaságélénkítő, válságkezelő hatással is járna. A független településvezető azt is hangsúlyozta: égetően fontos a cigányság integrációja, mert ha a mai tendenciák erősödnek tovább, még az az utópisztikusnak tűnő vízió is valóra válhat, hogy megbomlik Magyarország területi egysége. A polgármester tabudöntögető szavai alighanem ezúttal is vihart kavarnak.

– A megszorítások közepette milyen jövőképet lát a magyar vidék előtt?
– Ez az esztendő a csődök éve lesz. A napokban még az önkormányzatunk költségvetését sem tudtuk elfogadni, mivel több mint tíz embert el kellett volna küldenünk. Arról, hogy az országban elfogyott a pénz, és rosszul élünk, nem az emberek tehetnek. Én nem leszek senkinek az ítélet-végrehajtója, ezért a testületnek azt az ajánlatot tettem, hogy egy időre lemondok a polgármesteri fizetésemről, cserébe viszont maradjanak meg az állások.
– De mit tehet az a település, ahol a polgármester nem engedheti meg magának, hogy lemondjon az illetményéről?
– Azok az önkormányzatok csődbe mennek. Mivel spórolhatna még egy testület? Amivel eddig tudtak, már megtették. Ha lekapcsoljuk a villanyt, és pár fokkal lejjebb vesszük az iskolában a fűtést, a gyerekek fáznak meg. Egy területet hagytak előttünk nyitva, a személyi jellegű kiadások csökkentését.
– A csőd után mi következik?
– Megjelenik egy csődbiztos, kirúg mindenkit, elad, amit csak lehet, hogy kifizesse a tartozásokat, és akkor ott marad egy falu minden vagyontárgy nélkül. Aztán választ egy új önkormányzatot.
– Ami újból elkezdi termelni a veszteséget?
– Így van. Az állam annak idején rengeteg hatáskört és feladatot adott át az önkormányzatoknak, forrást, ami a feladatok megoldásához kell, azonban alig biztosított, majd azt mondta, „oldjátok meg”. Mi megpróbáljuk megoldani, napi kapcsolatban vagyunk az emberekkel, de már régóta hiába jelezzük a gondokat a minisztériumnak, nem hallgatnak ránk.
– Az önkormányzati és területfejlesztési tárca miként viszonyul a problémáikhoz?
– Kellemes meglepetésként ért, hogy szakmai és pénzügyi segítséget is ígértek, érdeklődéssel fordulnak sorsunk felé. Úgy tűnt, legalább a minisztériumban már felismerték, nagyon nagy baj van, próbálnak segíteni, kérdés, mekkora forrás áll a rendelkezésükre.
– Tehát Monok ismét vállalja az úttörő szerepét? Hiszen önöktől indult el a „segélyt munkáért” program is.
– Hamarosan elküldök a minisztériumnak egy levelet, amelyben kifejtem: az önkormányzatokat is konszolidálni kellene. Ebben az országban már konszolidálták a bankokat, a MÁV-ot, a BKV-t, csak a településeket nem. De amivel mi tartozunk, mire költöttük? A közigazgatási területünkön élő magyar állampolgárokra, vagyis az állam helyett látunk el állami feladatokat. Segítséget nyújtunk, beruházunk, majd eladósodunk, ugyanakkor az állam azt mondja büszkén, hogy alakul a konvergenciaprogram, az állami kiadások csökkennek.
– Jó kis trükk.
– Ez ugyanaz a trükk, mint amikor az ország belépett az unióba, és csökkentenünk kellett a bűnesetek számát. Ám mi nem a rendőrök számát növeltük, hanem a szabálysértési összeget emeltük fel ötezerről húszezer forintra.
– Mekkora ma Monok adóssága?
– Hetvenmillió forint. Esélyünk sincs arra, hogy kifizessük. Az önkormányzatok a magyar kis- és középvállalkozásoknak köszönhetően nem mentek eddig csődbe, mert még nem indítottak csődeljárást ellenük.
– Tegyük fel, hogy elfogadja a kormány az önök javaslatát. Mi történne ekkor?
– Ha az állam konszolidálná a településeket, kifizethetnénk a beszállítóinkat, vagyis a magyar vállalkozásokat, így ezek a pénzek azonnal visszakerülnek a magyar gazdaságba, ez beindíthatná a gazdaság motorját. Míg ha a települések fizetésképtelenné válnak, az a magyar piacot annyira elbizonytalanítja, hogy a vállalkozók nem tudnak az önkormányzatokkal mint valós gazdasági partnerrel számolni.
– Könnyen elképzelhető, hogy őszinte akarat mellett sem lenne erre forrás.
– Nem hiszem, hogy olyan sokba kerülnének az önkormányzatok, mint ahogy azt állítják. Szakemberek végeztek számításokat arra vonatkozóan, mennyit spórolna az állam, ha megszüntetne önkormányzatokat, ahogy arról korábban szó volt. Kiderült: töredékét tudná csak megtakarítani a kiadásoknak. Olyan helyzetbe kell hozni a falvakat, ahogy azok több száz évig működtek korábban is. Önellátók voltak, a felesleget pedig piacra vitték.
– Most mit tesznek?
– Már az itt élők is a multiknál vásárolják meg a húst, zöldséget, tojást, ahelyett, hogy megtermelnék. Vagyis a parasztember az utolsó forintjaival is a többi ország agyondotált parasztságát támogatja.
– Gondolom, e helyzet feloldására is van Monoknak javaslata.
– Létre kell hozni a multik mintájára egy magyar bevásárlóközpont-rendszert, amellyel szemben feltétel volna, hogy kilencven százalékban magyar terméket köteles árulni. Emellé pedig létre kell hozni egy országos termelői hálózatot, amely felvásárolná az árut, és el is szállítaná az üzletekbe. Biztos sokba fog kerülni, de hosszú távon ez az egyetlen dolog, ami megéri. Vidéken rengeteg ember van munka nélkül, de az itt élőkben még él a föld szeretete, a tudás: a föld művelése és az állattartás, ez a tudás pedig óriási érték. Még megvan, de nem sokáig, talán egy generációig, utána elvész.
– Azon is el kell gondolkodni, mennyit fizetünk a vidéken élőknek, hogy ellássuk őket segélyekkel.
– Az orvosi ellátásról nem is beszélve, illetve ha ezek az emberek a bűn útjára lépnek, az mennyibe kerül. Ha ezt a rengeteg pénzt a magyar mezőgazdaságba fektetné a kormány, az nem kidobott pénz lenne, hanem egy hosszú távú befektetés az országba.
– Ha nincs pénz, más fejlesztések, beruházások is elmaradnak; utak, csatorna, gáz- és ivóvízhálózat, iskola és egészségügyi ellátás, intézményi rendszer építése, felújítása. Ha pedig halmozódik a feladat, annál többe kerül megoldani, minél később látunk hozzá.
– Jól látja. Azzal, hogy a vidéket elhanyagolták, óriási károkat szenvedtünk, márpedig a vidék mindig is az élelem-, erő- és energiaforrás volt. A vidék hordozza a tisztaságot, a letisztultságot, ami még mindig nagy érték – lehetne. De úgy veszem észre, ebben az értéktelen világban ezt is el akarják pusztítani. Amibe most rohanunk, az a magyar nemzet végzete lesz.
– Nem hallgathatjuk el a vidék egy másik akut problémáját, a cigányság helyzetét sem.
– Az emberekben óriási feszültséget generál, hogy a cigány lakosság – ki kell végre mondani – népszaporulata olyan mértékű, hogy vidéken már szinte mindenütt több cigány gyerek születik, mint magyar. Nálunk az első osztályban két magyar gyermek tanul, jövőre Kossuth Lajos szülőfalujában viszont nem lesz az első osztályban magyar tanuló, csak cigány. Az iskolánkban a gyerekek hatvan százaléka cigány, az óvodában ez a szám még magasabb. Míg mi fogyunk, a cigányság szaporodik. Ez az ország az én őseim országa, ezt az országot megörököltem a dédapámtól, és az a feladatom, hogy továbbörökítsem az unokámnak, de félek tőle, hogy hasonló népességi mutatók mellett nem tudom megtenni. Borzasztó belegondolni, hogy egy több ezer éves kultúrával és tudással rendelkező nemzet azért fog megszűnni vagy háttérbe szorulni a saját országában, mert van egy olyan kisebbség, amelyet olyan helyzetbe hoztunk, hogy a szaporodásával túltegyen rajtunk.
– Ezért a kijelentéséért meg fogják kövezni. Lényegében azt állítja, hogy a cigányság egy magyarul beszélő más nemzet. Odáig még senki nem ment, hogy a cigányság népszaporulatát okolja a bajokért.
– Engem megkövezhetnek, de ki fogom mondani az összes igazságot. Nem bántón, sértőn vagy hazudva, de öntsünk végre tiszta vizet a pohárba. A rendszerváltástól kezdve azért jutottunk idáig, mert hazudtunk egymásnak mindenről, és a hazugságnak ez az ára, hogy az ország óriási katasztrófa felé sodródik. A mai szociális ellátórendszer ugyanis egy számonkérés és követelmény megszabása nélküli rendszer. Csak egy példa: amikor az iskolánkban a tanárnő a rendetlenkedő cigány gyerekhez odafordult, és megkérdezte, te mi akarsz lenni, az csak annyit mondott: „segélyes”. A fiúk általában pénzbehajtók, autó- vagy vaskereskedők akarnak lenni, a lányok pedig egy ősi mesterséget favorizálnak. A polgári foglalkozás meg sem fordul a fejükben. Ez döbbenetes.
– Nyilván nem igaz ez mindenkire.
– Persze hogy nem, de amíg az átlag magyar polgár dolgozik, adót fizet, áldozatot hoz, addig vannak olyan felelőtlen emberek, akik hagyják a gyermekeiket korán teherbe esni, a születendő gyerekekre pedig nem fordítanak semmi gondot, tehát újra a mi vállunkra raknak terheket. Ki kell végre mondani: ezek az emberek azért vállalnak gyermeket, mert a gyerek a család megélhetésének alapja. Ha ezeket a problémákat nem tudjuk kezelni, borzasztó nagy bajba kerülünk.
– Mire gondol?
– Ha a jelenlegi tendenciák maradnak, húsz év múlva a Magyarországon élő magyar és cigány lakosság aránya egyforma lesz, esetleg a romák aránya meg is haladja a magyarokét. És nézzük meg, mi történt Szerbiában Koszovóval: az albánok egyszerűen kiszorították a szerbeket a saját országukból, ősi földjükről. Az országunk egy második Trianonba szaladhat bele, mert könnyen megeshet, hogy a cigányság lecsatol egy részt az országból, megalakít egy saját önálló államot, amihez majd az unió tapsol, hogy ez a demokrácia csodája, ismét egy új állam született.
– Ezzel a kijelentésével végtelen terhet vesz a nyakába. Nyilván bal- és jobboldalon is akad majd, aki elítéli az okfejtését. Nem fél?
– Mondhatják, hogy egy vidéki polgármester vizionál, de én látok tendenciákat, ismerek olyan falvakat, ahol a cigányság aránya már ma is 50-60 százalék, és ez nem fog megállni.
– Abban azért szinte mindenki egyetért, hogy célként a cigányság integrálását kellene kitűznünk.
– De ez az eddigi módszerekkel nem megy. Meg kell változtatni a rendszert, lehetőséget kell biztosítani a magyar családoknak arra, hogy ne egy-két gyermeket vállaljanak, mert azzal a mi nemzetünk ki fog halni. Magyarország nem szegény, hiába sugallják ezt sokan, ez az ország az itt élő embereket bőséggel és gazdagon el tudná tartani. Úgy gondolom, hogy minket szándékosan tartanak mélyszegénységben, de ezt a faggyút fel kell olvasztani, a gazdaságunkat fel kell fűteni, és olyan közgondolkodást kell terjeszteni, hogy egy magyar család bátran vállaljon gyermeket. A magyar dolgos nép, de látni kell: a huszonnegyedik óra előtt járunk pár másodperccel.