A nómenklatúra óvó keze

Nem vagyok irigy. Ezt jó tisztázni, mert aki dolgozik, az boldoguljon, és aki boldogul, annak legyen látszata. Szóval, amikor megláttam Kivágóné, III/II-es volt kémelhárítós tiszt házát, kastélyát, palotáját, udvarházát, akkor némiképp úrrá lett rajtam a kétely. Ez a ház, és gazdájának volt és mostani státusa, mint csepp a mikroszkóp alatt villantja meg a szocialista nómenklatúra zárt, elvtársi és gondoskodó világát. A Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójának legújabb felfedezettje: Kivágó Ivánné. Illetve Kivágó Iván Györgyné, ahogy a helyzet vagy az érdek kívánja. Ingatlanja Soroksáron egy kétemeletes, termetes villaház, tornyocskákkal, kovácsoltvas díszkerítéssel. Első ránézésre szanatóriumnak, kollégiumnak vagy túlméretezett gyermekotthonnak vélnénk, ha nem tudnánk, hogy egyszerű magánlakás. A hölgy több nyelven beszélő kerületi nyugdíjasként hirdette magát az önkormányzati választásokon. Ez rendjén is van. Nálunk ma egy több nyelven beszélő nyugdíjas nyugodtan nézhet a jövőbe, hiszen Kivágóné nyugdíja 155 ezer forint. Ami Európának ezen a felén méltányos összeg, éppen annyi, amennyivel alsó hangon túl lehet élni ezeket a válságokkal megterhelt időket. Nem úgy, mint azokkal a nyugdíjakkal, amelyek nem haladják meg még a nyolcvanezer forintot sem. Milyen érdekes, hogy ezekből sokkal több van.
Azért, hogy a kép ne legyen ennyire egyszerű, számoljunk. Kivágónénak ehhez jött 145 ezer forint, amit a temetkezési intézet igazgatósági tagjaként kap. Itt érhetők tetten a nómenklatúra hasznáról vallott elképzelések. Mit tudhat a hölgy a sírokkal és koporsókkal kapcsolatosan olyan szakmai nóvumot, amitől az igazgatótanácsban kell ücsörögnie? Amúgy hogyan lesz valakiből igazgatótanácsi tag? Megpályázzák? Felkérik? Kiválasztják? Leosztják? Vagy a nómenklatúra óvó-védő szeme mindent lát, és gondosodik arról, hogy kedvezményezettjeinek ne kelljen nélkülözniük. Nem tudjuk milyen fontos és hasznos munkát végzett Kivágóné a pártállami időkben, azt viszont tudom, hogy szegény sógorom majdnem öngyilkos lett, amikor egy osztrák kórusfesztiválra utazása előtti napon megkereste két elvtárs. Annyit kértek, hogy tartsa nyitva a szemét, és jegyezze meg, hogy ott ki, kivel találkozik, kinek vannak külföldi barátai. Nem vállalta, de majdnem belerokkant, annyira félt, hogy a dolognak folytatása lesz. Tulajdonképpen semmi nem történt. Az akasztásokon időben már jóval túl voltunk, a kín finomult, a módszerek változtak, de a félelem állandósult. Ha igaz, Kivágóné a III/II-es csoportfőnökségen a turisták megfigyelésével, beszervezésével foglalkozott. Ezért kell utólag honorálni az áldozatos munkát. Sőt Mesterházy Attila MSZP-s frakcióvezető szerint más országokban büszkék arra, ha valaki kémelhárítóként szolgálta a hazáját. Kár, hogy a sógorom nem osztotta ezt a nézetet.
De Kivágóné valamit nagyon jól tudhatott, mert tagja volt a Fővárosi Közgyűlés külsős bizottságának 45 ezer forintért, és 115 ezer forintos költségtérítésért. Mi az a külsős bizottsági tagság? Annyi felesleges bürokrata, ilyen-olyan tisztségviselő, hogy ne mondjam, léhűtő tapossa egymás sarkát a fővárosi önkormányzat környékén, nem tudják házon belül tartani az ügyeket? Külsős bizottságok? Külsős tagokkal, újabb tiszteletdíjakkal, költségtérítésekkel? Mire a költségtérítés? Soroksárról be lehet jönni egy tömbjeggyel is. És most, hogy nem külső, hanem nagy valószínűség szerint belső bizottsági tag lesz Kivágónéból, hány forinttal gyarapodik havi jövedelme? Mert, hogy úgy mondjuk, most jön a hab a torta tetején. Az egyik, hogy Kivágóné mint kerületi alpolgármester még plusz 576 ezer forint bevétellel rendelkezik. A másik felér egy fenékbe rúgással a búcsún: Kivágóné a Létminimum Alatt Élők Társaságának (LAÉT) soroksári elnökeként kezdte civil karrierjét. A rendszerváltás környékén a LAÉT-tagok hellyel-közel hajléktalanok és peremállapotban tengődő munkanélküliek voltak. Vajon Kivágóné melyik minőségében elnökölt? Íme, a szakértelem apoteózisa. Kémelhárító tisztből létminimum alatti, több nyelven beszélő nyugdíjas, temető- és koporsószakértő, majd a többpárti demokrácia vívmányának köszönhetően kerületi önkormányzati alpolgármester. A karácsonyfa csúcsán a habkarika a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakció tagsága. A dolgos élet betetőzése. A nómenklatúra végestelen-végig fogta az illető hölgy kezét, egészen különleges anyagi helyzetet és védelmet teremtve neki. És nem csak neki. Az ő személye itt csupán illusztráció. Lassan feslik fel a hálózat sűrű szövedéke: igazgatótanácsi tagnak, felügyelőbizottsági tagnak, alapítványi kurátornak, szakértőnek és tanácsadónak lenni ma a legvonzóbb mellékállás. Végeredményében minimális, mondhatni alibitevékenységgel járó biztosan befolyó pénz. Nem csoda, ha a Szabad Demokraták Szövetsége tagjainak a koalíció bomlásakor eszükbe sem jutott otthagyni ezeket a potyaállásokat.
Kikből állnak össze az MSZP pénzes ajándékainak kedvezményezettjei? Volt káderek, megbízható elvtársak, lekötelezettek, párttársak, KISZ-társak, barátok, szövetségesek, évfolyam- és tankörtársak, katonatársak, illetve azok családtagjai férjek, feleségek, alakulgató dinasztiák, Kivágónék. Egyébként a különböző rt.-k, kft.-k, intézetek, alapítványok, bankok kulcsfiguráiban többször visszaköszönnek olyanok, akik az Antall- vagy az Orbán-kormány alatt „kénytelenek” voltak együttműködni a jobboldali adminisztrációval. Az ellentételezés nem maradt el. Ismerőseim vagy barátaim körében nem sikerült egyetlen felügyelőbizottsági tagot sem felfedezni, ami nem azért van, mert kicsi a baráti kör. Sokkal inkább arról van szó, hogy ezeket a szinekúrákat – tisztelet a dolgos kivételeknek – a baloldali párt keményvalutaként kezeli. Közvetlenül a rendszerváltás előtt kezdődtek a helyezkedések. Megtapasztaltuk, hogy a tegnapi szocialista pártkáderek megjelentek a gazdasági életben, mint menedzserek, szakértők, vállalkozók vagy tanácsadók. Ezt a hihetetlen szövevényt az Antall-, illetve az Orbán-kormány majdnem teljesen érintetlenül hagyta. Mostanra a baloldal egy acélkemény kifogástalan technikával működő szervezetet működtet, amelyben a hívő káder soha nem vész el, de hozzásegítik a túléléshez, akár kiemelt jövedelmekkel is.
Kevés MSZP-tag mondhatja magáról, hogy földönfutó lett egy kormányváltás után. Ha egy település polgármestere MSZP-tag, nem nehéz megtalálni mellette a pártbeli vállalkozókat, akiknek csurran-cseppen a pályázatokból és a központi költségvetésből. Így az egész környéket kézben tartják, ha meg valamelyik feleség még iskolaigazgató is, akkor jobb, ha a másik párt szimpatizánsai egyebütt keresnek állást. Ezek ismeretében szánalmas nyafogók a betelefonálós műsorok panaszosai. Hivatkozás a becsületesen felnevelt gyerekekre, a dolgos életre, a fenyegető szegénységre, a betegségre, a fizetetlen számlákra. Egy MSZP-s képviselő, akinek milliós jövedelme van, és akinek személyét a véletlen dobta be a nyilvánosságba, mit hall meg ezekből a panaszokból? Semmit. Hiszen neki szép háza, több állása, milliós jövedelme van. Ez jár neki, megérdemelte, elvégre megvédte nekünk a szocializmust. Ugyan, mi nem kértünk belőle.