A siófoki Aranyparton több mint szezon előtti a hangulat: a víz mellett elvétve látunk nyaralókat, a tóban is csak két fiatal fiú frizbizik. Pedig a víz huszonkét fokos, színe rég nem volt hasonlóan kék, enyhe szellő fújdogál, s most még a nap sem éget.
A vízibicikli-kölcsönző napernyője alatt fülhallgatóval a fülében ül egy férfi. – Siralmas eddig a szezon, még a saját béremet sem termelem meg – panaszkodik. Ahogy fogalmaz, csak a „csóróbbak” jönnek a partra egy-két napra, a helyiek pedig rá sem néznek a szolgáltatásokra, otthonról hoznak szendvicset, és ingyen fürdőznek.
A vízparton középkorú házaspár napfürdőzik. Budapestről érkeztek egy hétre, azt mondják, megfizethetők az árak. Nem messze tőlük négytagú pécsi család beszélget vidáman, rokonuk nyaralójában töltenek el két napot. Becslésük szerint a röpke kikapcsolódás alatt is elköltenek tízezer forintot, pedig szállásra egy fillért sem kell fordítaniuk. Kérdésünkre kifejtik: előzékenyek a vendéglátósok, de muszáj is kedvesnek lenniük, ha azt akarják, hogy a kevés turista visszatérjen hozzájuk.
Laczi Béláné terasza a legnagyobb a környéken, és szinte az egyetlen, ahol kényelmesen leülhetünk. Pincérei kedves fiatalok, mind a tízen bejelentve dolgoznak. A tulajdonos nem várja, hogy július 10-e előtt beindul a szezon, pedig a horribilis összegű bérleti díjat már most is fizetnie kell.
– Majdnem kétmilliót kérnek ezért a tízszer tizennégy méteres területért, így ha egy-egy hétvége forgalma jobban is alakul, az öszszességében édeskevés, hiába fordítunk rengeteg energiát a vállalkozásunkra – mondja.
– Ráadásul az árvaszúnyogok esténként ellepnek mindent – folytatja keserűen a vendéglátó. Azt mondják, az unió védi ezt a fajt, de a halak már annyit ettek belőlük, hogy majd fölfordulnak – fakad ki Lacziné. Elpanaszolja: a mindent ellepő rovarok miatt hét óra körül teljesen kiürül a part. – A német és osztrák nyugdíjasok is egyre kevesebben látogatnak a Balatonhoz, s ők is inkább egyénileg – mondja. – Németországból és Hollandiából neveletlen suhancok csoportjai érkeznek, ők azonban olcsó dobozos sört és hamburgert fogyasztanak – említi Laczi Béláné a gyenge forgalom másik okát. „Főtt kukoricaaa!” – kurjantja az idilli csöndbe egy bicikliző cigány aszszony. Intésünkre leáll mellettünk, ám amikor elmondjuk, hogy újságírók vagyunk, jajkiáltások közepette gyorsan továbbteker. Az aranyparti sétányon lerobbant szocreál panelszállodák, felújított hotelek és modern apartmanházak elegye teszi eklektikussá a városképet. Egy padon öt német férfi ül csöndben, mellettük megszámlálhatatlan borosüveg sorakozik. A part menti butikban gumimatracot kapni már 2800 forintért, úszógumit beszerezhetünk 550-1100 forintért, de annak sem kell nyolcezernél többet elővennie a pénztárcájából, aki gumicsónakot szeretne venni.
Siófokon kis túlzással szinte minden sarkon szobakiadással foglalkoznak a helyiek. Az egyik magánszálláson a tulajdonostól megtudjuk: az idei szezon roszszabb, mint a tavalyi. – Kevesebb az előfoglalás, míg a magyarok eleve csak pár napra terveznek a válság miatt. Fiatalok ugyan folyamatosan jönnek a diszkókba bulizni, de ők csak egy éjszakát töltenek itt – meséli, hozzátéve, hogy külföldről szinte teljesen megszűnt a foglalás. Széplaktól Szántódig is „Zimmer frei” és „Eladó” tábla virít a magánházak kerítésein, ablakaiban. – A közelgő Balaton Sound rendezvényének idejére minden hely foglalt a településen, még Szlovákiából és Romániából is érkeznek. Ezt leszámítva alig látni turistát, külföldről pedig szinte egyáltalán nem érkeznek – mondja Zamárdiban Somogyi Mária, a Mária-villa tulajdonosa. Meséli, volt olyan magyar vendége, aki arra hivatkozva mondta le foglalását, hogy munkanélkülivé vált, ezért nem tudja előteremteni a nyaralás költségeit. Szántódon az egyik vendégháznál közli velünk a tulajdonos: a településen a „zimmer teljesen be van halva”.
– Ezen a nyáron még alig érkeztek – mondja szomorúan.
A község valóban teljesen kihalt; egyik nádassal körbenőtt partszakaszán családok ebédelnek a kicsiny vendéglő előtt. Egy négytagú taksonyi baráti társaság csak egy napra ruccant le munka után, de mint mondják, tervezik, hogy hosszabb időre is meglátogatják legnagyobb tavunkat. – Megfizethető az árszínvonal, a fővárosi Római-parton drágább és rosszabb a szolgáltatás, ráadásul ott csak „művízben” fürödhetünk – sorolja a Balaton mellett szóló érveket Sándor.
– Nálunk most sincs gond, amint látja, igaz, a miénk kisvállalkozás, és sok a viszszajáró vendégünk – mondja Kovács Andrea, a büfé tulajdonosa. Az általunk próbált húsleves, a tejszínes-gombás csirkeragu és a kapros juhtúróval töltött csirkemell egyaránt jó választásnak bizonyul: bőséges és ízletes. Ugyanez a véleménye egy nagymamának is, ám gyorsan hozzáteszi: ő a két unokájával csak egyszer engedhette meg magának az ebédet. Kovács Andreától megtudjuk, hogy a munkaügyi felügyelőség munkatársait nem befolyásolja, van-e forgalom, vagy sem. – Az állandóan cirkáló munkaügyesek az élő fába is belekötnek – szögezi le.
Komppal kelünk át Tihanyba, a fuvarért 2350 forintot kér a hajózási társaság; a révnél a mi autónk az első, igaz, az indulásig fél óránk van még. A mólón horgászok próbálják a szerencséjüket, napi ezernyolcszáz forintért tehetik. Mondják, pontyból, keszegből rengeteg van a tó vizében, de tegnap fogtak angolnát is. A sziklákon vadkacsák napfürdőznek látszólag unottan, nem zavarja őket a német pecások trécselése.
A kompra fölfér minden várakozó autós, s pár perc hajóút után már Tihanyban oltjuk szomjunkat. A félsziget keleti oldalára tartunk, ahol a büfésor egyik tulajdonosa örömmel nyugtázza: egyre több magyar turista érkezik a Balatonhoz. A szezont illető jóslásokba azonban nem mer bocsátkozni. – Most alig látni nyaralót, bár az iskolák még csak most zárták be kapuikat – mondja reménykedve, ám nem túl meggyőzően. A part menti sétány egyik padján hajléktalan alszik, nem messze tőle egy család piknikezik, autójuk fölnyitott csomagtartója szolgál alkalmi büfé gyanánt. Füred felé indulunk, az út mentén az északi parton is számtalan kiadó szoba közül választhatnánk.
A balatonalmádi Wesselényi strand az egyik legszebb a tóparton. Smaragdzöld pázsitján még este nyolckor is sétálnak az üdülők, akik napközben 450 forintért válthatnak belépőt. Területén szelektív hulladékgyűjtőket, kulturált vizesblokkot, különböző vízi és szárazföldi sportolásra alkalmat nyújtó pályákat látunk, a homokon éppen fiatalok röplabdáznak.
Leülünk az egyik vendéglátóhely elé. A készséges alkalmazott itt is arról számol be, hogy jóval több a magyar, mint a külföldi nyaraló, akik nem tartják drágának az árakat, és nagyjából ugyanannyit költenek, mint a korábbi években. Szavainak némiképp ellentmond, hogy a büfék előtt alig lézengenek. Kiszolgálásunk sem éppen tökéletes: túrós palacsintánk tölteléke sós, míg a rendelt hot dog felszolgálásakor meg sem kérdezik, milyen ízesítéssel kérjük.
A lebukó nap vörösre festi a tó vizét, kevesen csodálják.
Kós Hubert
Kevés pénzzel szúrják ki a magyar úszók szemét, Kós Hubert sincs a top 10-ben
