A garnitúra utolsó jutalomjátéka

Az elmúlt évek arra tanították az újságírókat, hogy szakmai munkájuk elsősorban a kérdések feltevésére korlátozódik, a feleletek lejegyzésével nem nagyon kell bajlódniuk. Lózungokkal van tele a padlás. Mindeközben egyre több a funkció. A funkcionáriusok igyekeznek a munka látszatát fenntartani, ami idővel egyre nehezebben megy, mert fogy a türelem, és valami konkrétat csak mondani kellene. Akiknek ez nem sikerül (sokan vannak), azokat leváltják, és a helyükre újabbakat neveznek ki, lehetőleg a részterületekre is, hiszen kiderült, hogy az egész túl nagy falat egy embernek. Ez az osztódással történő szaporodás, pontosabban a garnitúra utolsó jutalomjátéka. Vicsek Ferenc a legutóbbi klubrádióbeli Hetes stúdióban például hiába próbált kipréselni értékelhető információt a hazai buszipar fellendítésére kinevezett miniszteri megbízottból, teljes kudarcot vallott. Kiderült, hogy a megbízott nem tudja pontosan, mit akar tenni, hová akar eljutni, és nem is ismeri még a terület problémáit – Vicsek felkészültebb volt nála, de legalábbis több ötlete volt. Ne legyen persze kétségünk, az úr a helyén marad. Hiszen nem okozott dilemmát az sem, amikor bizottsági meghallgatásán a jelenlegi önkormányzati miniszter, akinek erre a kis időre a nevét sem jegyezte meg senki, kijelentette, semmit nem tud a területről, amit irányítani készül. Persze, hogy miniszter!
És vajon akadékoskodik-e, vagy inkább emberéleteket ment a magyar sajtó, amikor a H1N1 elleni védőoltás kockázatairól próbál részleteket kideríteni? A bizonytalanságról nem az újságírók tehetnek. Mit kezdjenek az olyan hírekkel, mint hogy: nem ismerjük a vakcina teljes összetételét és minden hatását, valamint hogy egy hónap nem elég a biztonságos teszteléshez, és nem próbálták terhes nőkön és csecsemőkön stb. Egy orvosnő szerint egyenesen olyan oltóanyagról van szó, amilyet az unió országaiban sehol nem alkalmaznak. Amikor pedig az egyik televízió észreveszi, hogy ugyanazon a számon törzskönyvezték, mint a madárinfluenza elleni oltóanyagot, már tényleg nehéz elhessegetni a gondolatot, hogy az Omninvest csak a nyakán maradt szériától akar megszabadulni. Baló György tapasztalt tévés létére most a 180 percben kipróbálhatja magát közszolgálati rádiósként is. Státusa bizonytalan, nem tudni, csak kölcsönadták a Kossuthnak, vagy végleg ott marad, e furcsa megoldásból kifolyólag azt sem tudni, mindezt mennyiért teszi, de Balónak nem lehet könnyű a szakmai váltás sem. A tévé bőbeszédűbb, mint a rádió, ott szükség esetén besegít a kép, itt azonnal reagálni kell, amikor a riporter és riportalany között üzemzavar lép fel. Baló faggatja a gyógyszerjogi szakértőt vagy képviselőt (miért épp ez ne lenne nálunk), semmit érő válaszaiba nehezen tud belenyugodni. A 180 perc azonban olyan műsor, amelyiknek peregnie kell, tehát el kell engedni a delikvenst. Kár, hogy Baló György ott koptatja magát. Talán lenne
annyi türelmes rádióhallgató, amennyinek érdemes lenne összehozni vele egy alaposabb vitaműsort. Még ha ez Such elnök prémiumának néhány forintos csökkentésével is jár.
(180 perc, Kossuth rádió)