időjárás 24°C Annamária, Tihamér 2022. július 1.
logo

Vissza az origóhoz

Körmendy Zsuzsanna
2009.11.18. 23:00

Sokat kell élni ahhoz, hogy a politikai olvadások és fagyások szeszélyes átmeneti jelenségei mögött meglássuk a történelem lassú gleccsermozgását. Húsz év elég ahhoz, hogy amit ez alatt az időszak alatt naponta láttunk, havonta elszenvedtünk, évente próbáltunk mérlegre tenni, arra most már megfelelő távolságból rálátásunk legyen.
A berlini fal leomlása jóval több volt, mint egy politikai alku részeként méltánytalanul kettéosztott város régi arcának visszakövetelése. 1989-ben mintha nemcsak a kettéosztott Németország, hanem a „keleti, nyugati” skizofréniára kényszerített Európa akarta volna megmutatni, hogy igenis van benne életerő. Hogy egészséges, csak félrekezelték. Európa egyik fele némi politikai bűntudattal a szabad fejlődés útját járhatta, a másik része rákényszerült egy diktatórikusan ellenőrzött zsákutcás stagnálásra. Egyik része romló perspektívákkal, de azért fejlődött, a másik része pedig csak beszélt a fejlődésről valódi perspektíva nélkül.
Ha a történelem valamely tényét nem eléggé értjük, van egy recept a mélyebb megközelítésre: meg kell nézni, kik, miért, hogyan és hányan lettek miatta áldozatok.
1961 és 1989 között 268 ember kísérelt meg átszökést a berlini falon, közülük 125-en vesztették életüket. Legtöbbjüket lelőtték, másokkal szívroham végzett, volt, aki öngyilkos lett. A halálesetek fele a fal megépítésének első öt évében történt. A holtak így segítették az élőket: ne reménykedj, hogy átjutsz, tarts ki, ne add oda az életedet egy illúzióért! 1989-ben a fal ledöntése hatalmas népünnepéllyé változott. Idegenek estek egymás nyakába, sírva szorongatták egymás kezét. Dőlt nemcsak a megépített, hanem az embert a másik embertől elválasztó fal is.
Ez az eufória nyomokban nálunk is megmutatkozott a rendszerváltás néhány felemelő pillanatában. Az szovjetek kiküldésekor Nagy Imre újratemetésének felforrósodott perceiben, a köztársaság kikiáltásában, a romániai forradalom segítésében, az első szabad választások bizakodásában. S bárhogyan ítélünk is ma az ellenzéki kerekasztal-tárgyalásokról, de aki átélte, s emlékszik rá, az tanúsíthatja, hogy a késő esti televíziós adásokban bemutatkozó új politikai erők, egyáltalán az új arcok, a pártállam hivatásos hazugjai után a civil akarat, mentalitás, reflexek sűrű feltűnése rendkívül jótékony hatással volt mindannyiunkra. Azt gondoltuk, az irigyelt Nyugat végre kitárta a kapuit nekünk is. Sokat vártunk, többet reméltünk, és még többet csalatkoztunk ez alatt a húsz év alatt. Már van rálátásunk erre a két évtizedre. Fel tudjuk rajzolni a képzelet grafikonjára a kiábrándító cikcakkokat, a szolid emelkedések és az annál markánsabb süllyedések vonalát.
Sztrájkokkal szabdalt életünk segít levonni a következtetést: vissza kell térni az origóhoz. Vissza kell térni reménykedéseink kezdőpontjához, össze kell gyűjteni megmaradt erőinket, kiegészíteni a felnövekvő nemzedékek újat és jobbat akarásával. Vissza kell térni az origóhoz, s létrehozni az igazi rendszerváltozást, mert ami itt történt, az csak nevében ígért mélyreható változást. Vissza kell térni az origóhoz, kidolgozni újra az ország felemelkedésének gazdasági programját, megmutatni kultúránkat, megtisztítani berozsdállt, működtetésre alkalmatlan szabadságunkat.
A magyar érdek szókapcsolatot úgy kell vállalnunk, mint a Szózat sorait. A Gullivereknek el kell végre felejteniük a politika erőszakos liliputijainak való megfelelni akarást. Aki semmi mást nem tud mondani, mint hogy romokban van az ország, kiárusították vagyonát, elherdálták javait, bezárták gyárait, csődbe vitték mezőgazdaságát, azzal meg fogjuk értetni: ritka szerencsénk van, mert így a nulláról, tiszta lappal indulunk.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.