Eszmélet

Tanulmánykötetének olvasóit, szakterületének képviselőit, a színház nézőit, létrehozóit s éltetőit régi-új feladatokkal tiszteli meg Imre Zoltán: folyamatos párbeszédre, megismerésre, elfeledett és elfedett (hiány)jelenségek újragondolására buzdít. A szerző mindemellett igazi úriember: beidegződéseinket, esetenként kínos sznobizmusunkat s oly kényelmes befogadói hozzáállásunkat csak a megfelelő indoklás és célkitűzés után kezdi ostromolni. A magyar színháztörténeti-színházelméleti kutatás és kritika számára elmaradhatatlan elméleti alapvetések következetes felépítését, történetek s gyakorlatok művészetté, ismeretté formálását adja mindennap megírandó házi feladatként. Nem feledkezik meg a közönségről sem: statikus, tehetetlen helyzetéből az alkotók pódiumára emeli – például azért, hogy megszabaduljon egyoldalú ítéleteitől, hivatásos polgárpukkasztás helyett (nem is annyira) új színházi beszédmódokat lásson és értsen meg, vagy mondjuk felismerje, hogy mi az „átteatralizált társadalom” és ki a „mintanéző”.
Imre Zoltán lehetséges útvonalakat jelöl ki ott, ahol mi eltévednénk a színház és a hozzá kapcsolódó diszciplínák körforgalmában. Zavarba ejtően gazdag jegyzetanyaga kutatóknak gondolattérképet, ínyenceknek, tamáskodóknak pedig ugródeszkát nyújt. A szerző maga is bekapcsolódik az időtlen, mégis időszerű kerekasztal-beszélgetésbe (helyenként indokolatlan mennyiségű idegen szakkifejezéssel, bántó ismétlődésekkel, de kreativitással s lenyűgöző lényeglátással felfegyverkezve). Nyitottságát finom stiláris eszközök (idéző-, kérdő- és ironizárójelek) frappáns elhelyezésével is érzékelteti. A kizárólagosságot szigorú következetességgel kerüli, ami egyben szokatlanul széles körű kitekintést is jelent szakterülete határai mögül: könyvének szerves gondolati-formai szerkezete más, a színházzal határos művelődéskörök (irodalom, történettudomány, szociológia, esztétika) magyar és európai, időben távoli és kortárs elméleti alternatíváinak alapos értelmezésén keresztül kristályosodik ki. Sokszínűségében mégsem válik színtelenné.
A gyakorlat hogyanjáról kevés szó esik, ami első körben ijesztő: szokásunk a „vegytiszta” elméletektől a „használati utasításhoz” menekülni. Alaposabban szemlélődve azonban ráeszmélünk, hogy a hogyan? kérdésre mindenkor születőben van(nak) a válasz(ok): elméletekből, történetekből, alternatívákból mi magunk alkotunk elméleteket, történeteket, alternatívákat. A szerző olyan közös, befogadó-teremtő munkát kínál, amely több bármiféle művészet vagy tudomány lángján pirult sült galambnál.
(Imre Zoltán: A színház színpadra állításai – Elméletek, történetek, alternatívák. Ráció Kiadó, Budapest, 2009. Ára: 2400 forint)