A HUN-REN Irányító Testülete 2025. június 20-i ülésén döntött arról, hogy a megfelelő szakmai és jogi garanciák mellett az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez kerül négy bölcsész- és társadalomtudományi kutatóközpont – írja közleményében a HUN-REN. A szervezet kiemelte, az Irányító Testület (IT) megerősítette, hogy a kutatóközpontok egységes szerkezetben, teljes intézeti struktúrával és munkatársi állománnyal kerülnek át az ELTE szervezetébe. A HUN-REN irányítótestületi ülésén Gulyás Balázs a HUN-REN elnöke leszögezte, hogy a döntés nem indíthat meg olyan folyamatot, hogy egyes természettudományos központok és intézetek átvételére az egyetemek vérszemet kapva bejelentkezzenek.
Ez nem következhet be, a természettudományos központok egysége – ahogy az ELTE is garantálja a javaslatában ezt a bölcsész- és társadalomtudományi központok esetében – nem megbontható.
– mondta Gulyás Balázs, a HUN-REN elnöke.
A HUN-REN vezetése továbbá a mai IT-ülést követően kezdeményezéssel fordul Hankó Balázs szakterületi miniszterhez, hogy soron kívül biztosítsa a kutatóhálózat számára az idei évi 18 milliárd forintos finanszírozásemelést és indítsa meg az új HUN-REN megalapítását.
Amint arról már korábban is beszámoltunk, az ELTE kancellárja és kinevezett rektora múlt hét pénteken levélben fordult Gulyás Balázshoz, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat elnökéhez, amiben egyrészt jelezték, hogy magasabb, stratégiai szintre kívánják emelni a kutatási és innovációs együttműködést, másrészt kezdeményezik, hogy a jövőben négy kutatóközpont is az Eötvös Loránd Tudományegyetem részeként, de együttes feltételrendszer alapján működjön tovább.