Évtizednyi uniós küszködés végére kerül pont

December első napján lép életbe az Európai Unió életét és működését szabályozó lisszaboni szerződés, amely nemcsak két „pigmeus” – ahogyan a kritikusabb nyugat-európai lapok nevezik az uniós elnöknek választott belga Van Rompuyt és a brit Catherine Ashton uniós külpolitikai vezetőt – kezébe helyezi az ötszázmilliós közösség vezetését, de jóval nagyobb hatalmat ad az Európai Parlament képviselőinek is.

Bogár László közgazdász: A lisszaboni szerződés legfőbb célja, hogy az uniót, azon belül is elsősorban a közép- és kelet-európai tagállamokat még gyorsabban, a helyi érdekeket teljesen figyelmen kívül hagyva bedarálja a neoliberális világrendbe. Ennek a globális világrendnek az unalomig ismert fő jelszavai a liberalizáció, a deregularizáció és a privatizáció, amelyek a nemzetállamok legyengítését, végső soron teljes lebontását szolgálják a globális pénztőke érdekében. A lisszaboni szerződés annak az úgynevezett washingtoni konszenzusnak a kiterjesztése, amely 1989-ben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) székházában tartott konferenciákon kijelölte a közép- és kelet-európai országok útját. Az öngyilkossággal egyenértékű, hogy az unió éppen akkor kanyarodik rá teljes sebességgel erre a neoliberális útra, amikor arról az elmúlt egy esztendőben feketén fehéren kiderült: zsákutca, folytathatatlan. A lisszaboni szerződés hatálybalépésének igazi veszélye, hogy felgyorsítja a szétrohadási folyamatokat.

Kecskés László, a Pécsi Tudományegyetem jogi karának tanszékvezető tanára: A lisszaboni szerződés hatálybalépése nem hoz drámai változásokat a tagállamok életében, azonban folytatódik az a tendencia, hogy a hatáskörök egyre inkább uniós szintre kerülnek. Azok a félelmek, amelyek az uniós alkotmány életbe lépésétől hazánk függetlenségének végső elvesztését várják, annyiban megalapozatlanok, hogy továbbra is lesznek olyan hatáskörök, amelyek kizárólagosan hazai kézben maradnak. Ugyanakkor tény: minden tagállam elveszít valamennyit a függetlenségéből, de éppen annyit, amennyit a többi uniós ország. A legizgalmasabb a párhuzamos hatáskörök kérdése, vagyis amikor akár a tagállam, akár az unió alkothat jogot. Ilyenkor az számít, ki kezdte meg előbb a jogalkotást. Ha a tagállam, azt végigviheti, de ezáltal a hatáskör nem válik számára kizárólagossá. Ha viszont az unió volt a gyorsabb, akkor a korábban párhuzamos hatáskörét kizárólagossá teszi. Hazánk olykor hajlamos a „stréberkedésre”, például a 2002. decemberi alkotmánymódosítással indokolatlanul gyorsan ismertük el a közösségi jog elsődlegességét, de az is ide sorolható, hogy elsőként, szinte olvasás nélkül ratifikáltuk a lisszaboni szerződést 2007. december 17-én.

Mintegy kilenc évet kellett várni erre a pillanatra attól kezdve, hogy 2001 februárjában aláírták a 2000 telén nagy vesződséggel kidolgozott nizzai szerződést. E szerződésnek kellett lehetővé tennie az unió keleti irányú bővítését, de a szerződést gyakorlatilag azonnal hiányosnak ítélték meg. Népszavazáson elsőként az írek vetették el: 2001 júniusában 54 százalékuk utasította el, Brüsszelnek hatalmas bosszúságot okozva. 2001 decemberében az uniós vezetők Európa jövőjének kidolgozását egy olyan tanács kezébe helyezték, amely Valéry Giscard d’Estaing volt francia elnök vezetésével öntötte alkotmányos formába az unió valamennyi szerződését.
2002 októberében az írek egy újabb népszavazással már ratifikálták a nizzai szerződést, azzal a feltétellel, hogy az európai partnerek garantálják a sziget semlegességét. Az írek igene újra megindította a tárgyalásokat az unió tíz taggal való bővítésére. 2003 júniusában a Giscard-grémium befejezte munkáját, és az alkotmányos szerződés tervezetét megvitatásra átadták az állam- és kormányfőknek, akik 2004 tavaszán arra áldásukat adták. 2004. május elsején tíz új állam – közöttük hazánk – vált unió tagjává. Románia és Bulgária 2007-ben csatlakozott. 2004. október 29-én írták alá Rómában „az európai alkotmányt létrehozó szerződést”. Amikor azt már kilenc tagország ratifikálta, ismét a nép elé bocsátották, ahol vesztett: Franciaország lett az alkotmány első sírásója, ahol a népszavazáson 54,7 százalékkal utasították el. Három nappal később a hollandok vetették el 63,1 százalékos aránnyal. Ezzel halálos sebet ejtettek az alkotmányon.
2007 júniusában az európai vezetők az alkotmány helyett egy immár kevésbé nagyratörő szerződés kidolgozása mellett döntöttek. Az új szöveg elődje nagy részét megtartotta, de abból ejtettek minden olyan részt, ami egy szövetségi állam létrehozását sejtette. 2007. október 8-án került sor a portugál fővárosban a lisszaboninak elnevezett szerződés aláírására. 2008 júniusában az ír nép azt is elvetette.
2009. október 3-án azonban az írek, akik különféle garanciákat kaptak – beleértve az országonkénti egy biztos elvét –, most már 67,13 százalékos arányban elfogadták a szöveget, amelyet az EU 27 tagországa ratifikált, elsőként a magyar parlament. Noha azt a Cseh Köztársaság is megerősítette, Václav Klaus cseh elnök csak azután volt hajlandó azt aláírásával szentesíteni, amikor garanciát kapott arra, a kollektív bűnösség elvét gyakorló, ma is érvényes Benes-dekrétumok ellen a lisszaboni szerződés alapján senki nem indíthat kártérítési eljárást. Ezt a megállapodást a budapesti kormány, beleértve a Bem rakpart fejét, Balázs Péter külügyminisztert, fényes sikernek értékelte, míg az ország legerősebb ellenzéki pártja megígérte, annak szövegbe öntését nem lesz hajlandó elfogadni, ha és miután kormányra kerül.
2009. november 19-én az állam- és kormányfők az addigi belga miniszterelnököt, a „soha senkit meg nem sértő” Herman Van Rompuyt választották az Európai Unió első elnökének, és a brit Catherine Ashtont az uniós külügyek vezetőjének. Az uniós elnökség féléves rotációja azonban ezután is folytatódik: a spanyol–belga–magyar hármas elnökség január elsejével kezdődő másfél éves szakaszának utolsó fél évében, azaz 2011 decemberétől az Európai Tanácsot a magyar miniszterelnök irányítja majd. E tanácsban a minisztereket is minden esetben a soros ország minisztere vezeti, a külügyek kivételével, ahol Ashton kezében marad a kormányrúd. A diplomáciai testület felállításán már lázasan dolgozó „vörös bárónő” egyébként az Európai Bizottság egyik alelnöke is lesz.
A lisszaboni szerződés megszünteti a nemzeti vétó rendszerét és a döntéseknél a minősített többséget vezeti be mintegy negyven területen, elsősorban az igazságügyi és rendőrségi terén. A meghozott döntések azonban nem lesznek kötelezőek a mentességet kikövetelt britekre és írekre.
Az egyöntetűség lesz ugyanakkor a szabály a külpolitika, az adórendszer, a társadalompolitika és a szerződések felülvizsgálati rendszere terén.
A döntések a lisszaboni szerződés értelmében akkor kapnak többséget, ha azokat az államok 55 százaléka megszavazza, ami 27 tagállamból 15-öt jelent, és ha ez a tagországi arány a tagállamok népességének 65 százalékát képviseli. Így a népesebb országok nagyobb súlyt kapnak. Varsó követelésére azonban ez a rendszer csak 2014-ben, illetőleg 2017-ben lép életbe.
Az Európai Parlament (EP) valódi társjogalkotási szerepet kap több területen, mint a mezőgazdaság, a rendőri és igazságügyi együttműködés, a strukturális alapok, a közszolgáltatások, a közlekedés, a személyes adatok védelmi és a szellemi tulajdonjogok védelme terén is. Az EP-nek ezenkívül a jövőben nagyobb szerepe lesz az Európai Bizottság jövőbeli elnökének megválasztásában. Ezenkívül a lisszaboni szerződés értelmében uniós állampolgári kezdeményezés is lehetséges lesz: ha azt egymillióan aláírják, az Európai Bizottságnak ilyen értelmű törvényjavaslatot kell majd beterjesztenie. Végül pedig a holnap életbe lépő szerződés lehetővé teszi, hogy egy ország kilépjen az unióból a többi féllel megtárgyalandó feltételek mellett.