Lélekkiáltó sanzonok

Mintha Leonard Cohen gall unokaöccse volna; Yann Tiersen legkésőbb az Amélie csodálatos élete vagy a Good bye, Lenin! című filmhez írt zenéje óta a merengők csendes boldogságának krónikása, a franciák legnépszerűbb komponistája, Párizs nem hivatalos háttérzenéjének szerzője. Nemrég megjelent koncertalbuma anyagát holnap este nyolctól a Gödör Klubban mutatja be a magyar közönségnek.

Bizonyos filmek úgy égnek az ember lelkébe, mélyen, valahol a homloklebeny mögé, mint a gyerekkori lusta vasárnapok színei, délutáni alvás idején a parketta recsegése, a tepsi szegletén odakozmált nagyanyai almás pite íze – szóval belénk szivárognak, mintha személyes impresszióinkból fröccsentették volna vászonra őket. Lehet szeretni vagy borzongani tőle, Jean-Pierre Jeunet agyondíjazott kultfilmje, az Amélie csodálatos élete ilyen; lélekkiáltó film. És a ludas, meglehet, még csak nem is a cselekmény, az álomvilágban csetlő-botló párizsi lány, Amélie boldogságkeresése. A franciák egyik kedvenc kortárs zeneszerzője, Yann Tiersen és a film sanzonos etűdökre felfűzött, a hangulati illusztrációnál fényévekkel erősebb, minimalista zenéje bőven benne van abban, hogy a film óta valószínűleg többen turkálnak babban a zöldségesnél, csak úgy, az érzésért.
Tiersen olyan sűrű filmzenét szerzett minden idők talán egyik legsikeresebb francia filmjéhez, hogy ma már ha akarná, sem tudná levetkőzni az Amélie-skatulyát, mert hát tény, hogy nincs ember, aki a neve hallatán ne rögtön a filmre asszociálna. De miért is akarná. Chopin, a nagy előd, Erik Satie és Philip Glass nyomán már eddig is csupa olyan szerző zenei világához hasonlították a Tiersen-féle harmonika-hangsúlyos, zongorafutamos lélekemelést, hogy szorongásra semmi oka. A film zenéjét 2002-ben ráadásul a legjobbnak járó César-díjjal is jutalmazták a franciák. A csendes, szemlélődő boldogság háttérzenéje Tiersen minden szerzeménye, egy csipet breton melankólia, montparnasse-i impresszionizmus, máskor némi modern merészséggel fűszerezett folk, a bendzsótól a csellón át a xilofonig dúsan hangszerelve. Egy falat párizsi kocka. És ha ez kevés volna, máris ott az életműben a pimasz csavar, a szerelemből művelt második vonal, a B oldal, a rock. Mielőtt azt gondolnánk, a Noir Désirnél ki is merül a zúzósabb francia gitárzene, érdemes böngészni a mindentudó videomegosztót; a hiperérzékeny lírikus Tiersen turnéin tömegével tombolnak a franciák. Mert a merengés mellett mozgatni, szikrát pattintani, lángot lobbantani is tud, s teszi mindezt azzal az érzékenységgel, amivel megírt egy sorozat klasszikussá lett Amélie-opust.
Frissen megjelent koncertalbuma hazai viszonylatban igazi meglepetés; hegedű helyett sűrű gitárszólamok, orgonafutamok és olyan vendégek, mint Elisabeth Fraser (Cocteau Twins), egy női rapper, Diam vagy a Tetes Raides rockegyüttes szaxofonosa, Gregoir. Zenei alkímia a javából. Tiersen turnéjának következő állomása szerencsénkre Budapest; David Yengibarian, Kardos Dani és a Vázsonyi János nevével fémjelzett Triton után szombat este nyolctól a Gödör Klubban ad koncertet. A jegyhez nagy szerencse kell.