Nézz vissza haraggal!

Németh László egyik drámájában az idős professzor nagy életkedvvel kezd bele pályája megújításába. Teremt is hozzá egy kifejezést: „reményre lobbanás”. Ezt az életre lobbanást figyelem Nagy Pál hetven felett kiteljesedő alkotói korszakának írásait olvasva. Bölcs alapvetésekből kiszikrázó vitatkozó hevét csodálom. Izzó lelkesültsége példázza, hogyan lehet éltesebb korban is elszántan vitatkozni, tárgy- és életismeretben, tapasztalatokban gazdagon megalapozottan érvelni. Könyvtárakat bújni, perdöntő adatokra vadászni a régmúltból. Mert Nagy Pál az olvasás és újraolvasás gyönyörködése mellett a pontos olvasásból táplálkozó meggyőződésével fogalmazza érvelő szövegeit. Bárha sok véleményével rögvest elkezdek magamban vitatkozni, könyve egészével nagyon is egyet tudok érteni. Megbecsüléssel, szeretettel fogadom magamba. Mert nemzetének öntudatát akarja reményre lobbantani.
A forradalom után fiatalon Párizsban kezdett új életet, barátaival létrehozták a párizsi Magyar Műhely folyóiratot, amely erőt adott itthoni írótársaiknak, bele tudott szólni a hazai irodalom alakulásába. Nem politizáltak, hanem szétnéztek, európai áramlatokhoz kapcsolódtak, és úgy gondolták, hogy a maguk köré gyűjtött világirodalmi aurába a magyarországi írókat is be kell vonniuk. Tudós keresőként a magyar irodalom itthon alig értékelt eredményeire hívták fel a figyelmet. Itthonról Füst Milán, Kassák Lajos, Weöres Sándor és Szentkuthy Miklós lettek a tájékozódási pontok számukra. Cserében az avantgárd értékeit plántálták vissza a hazai irodalmi közegbe. Kiküzdötték a jelenlét jogát az itthoni művészeti életben. Szegényebbek lennénk nélkülük.
Nagy Pál közölt szépirodalmi alkotásai szerves kiegészítései eddigi életművének, a párizsi egyetemen iskolázott filológus nem csak sajátos művészetét folytatja ebben a kötetben. De veszi a fáradságot és a bátorságot, hogy újraolvassa a magyar irodalmat a kezdeteitől, újrahallgassa a magyar zenét az ősidők óta. És számba vegye a róluk szóló irodalmat. Boldogan mutatja fel, hogy micsoda értékeket teremtett ez a nép hányatott évezredében itt, Európa huzatos országútján. Amit itthoni szakemberek lekicsinylően feledésre ítélnek, azt pereli vissza Párizsból hazatekintve. Régi, külhonban íródott könyvek tanúságul hívásával. Mennyi magyar értékről tudtak a századok során a külföldiek: számon tartották, beépítették saját kultúrájukba. A vitatkozó szakemberré neveli magát. Érdemes követni számadását.
Van a könyvben néhány portré. Köztük Cs. Szabó Lászlóról, az emigráció meghatározó személyiségéről és Illyés Gyuláról, a fiatalon Párizsból hazatért költőfejedelemről. Micsoda szenvedélyes ellenportrék! Ismertem őket, nem osztom Nagy Pál véleményét – de csodálom szenvedélyes írói erejét, amint ide idézi elénk az ő szemszögéből alakjukat. Igen, így, ilyen elfogultsággal kell visszatekinteni, vitatkozni magatartásformákkal. Nézz vissza haraggal! Pedig ennek a haragnak a megalapozója valahai együttlétük volt. Végül is Nagy Pál életének számvetése egyben a mérkőzés. Régen, amikor a politikai hatalom nem szoktatta le tájainkon az írókat az élesebb fogalmazásról, akkor születtek hasonló szenvedélyes, bántó, de sohasem személyükben sértő írásművek, mondjuk Ady megszólalásaiban, József Attila kritikáiban. Elfogultak voltak, és elementáris erővel hatnak. Nagy Pál portréiban ezeknek az írásoknak a folytatását üdvözlöm. Én másképp, mást írnék, de megköszönöm Nagy Pálnak ezeket a dokumentált és indulatos szövegeket. Segít visszaszokni a szabadság hagyományos hangneméhez.
És említsem meg a szépírót is! Egyik versét nagyon megszerettem könyvében. Aroma (Róma-variációk). Ez a címe. Ha költő lennék, irigyelném érte. A csodálat, az áhítat, a vissza-visszatérés nosztalgiája és lezsersége élteti a verset. Nekem is ekként telnek napjaim Rómában, amikor megadatik, hogy ott élhetek. Avantgárd vers – ezzel együtt a magyar líra klasszikus darabja. A világban való otthonlét megformálása.
(Nagy Pál: Egy másik élet. Orpheusz Kiadó, Budapest, 2009. Ára: 3000 forint)