Lápi pócok

A lápi póc (Umbra krameri Walbaum, de a barátainak csak kiskutyahal) kistermetű hal, elterjedésének fő területét a Kárpát-medence alkotja, de talán még Robert Fico sem tart tőle. Zömök, legfeljebb tíz centiméteres testét nagy pikkelyek borítják, ezek a fejére is kiterjednek. Páros úszóinak sajátos felépítése lehetővé teszi azok egymástól független mozgatását. Az egy helyben lebegő, zsákmányára váró állat ezért aztán leginkább egy négylábúra emlékeztet, innen a népies neve is. Kiválóan alkalmazkodik a mocsarak mostoha életfeltételeihez, még kisegítő légzéssel (úszóhólyag) is rendelkezik. Szereti a tőzeggödröket, és természetesen nevéhez méltóan kitűnően érzi magát mindenféle lápban. Nyilván egyelőre jól elvan Dunakeszi határában is, azon a kis helyen, ami még megmaradt neki és a lápokra jellemző egyéb állat- és növényfajoknak, míg le nem nyúlják ezeket az élőhelyeket is. Tőzegpáfrány is van még bőven, tavasztól őszig ezerszámra virulnak, eszmei értékük ötezer forint. Dunakeszi határában egyébként nem sok minden virul már, viszont ha valaki szereti a betont, keresve sem találhatna magának kellemesebb kirándulóhelyet, a világ legtöbb multinacionális áruházláncát felkeresheti néhány négyzetkilométeren belül. Már most is igen tanulságos, de ha véget ér majd a fogyasztás kora, legalább akkora látványosság lesz, mint az elhagyott ruszki laktanyák: egy kis veszélyes hulladék és néhány tízezer patkány. Ma úgy áll a helyzet, hogy a maradék lápot néhányan nem lápnak látják, hanem egy újabb szép, nagy áruháznak a hozzá tartozó parkolóval. A területet ugyan az 1993-as felméréskor Dunakeszi önkormányzata is lápnak tartotta nyilván (amely a törvény szerint védendő), és így jegyeztette be a földhivatalban a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága 2001-ben. Igen ám, de az akkori igazgatótól a tulajdonos (a területet birtokló egykori gödi téesz utolsó elnöke, jé!) szépen kérte a bejegyzés módosítását, amit meg is kapott izibe. Szerencsére új vezető érkezett, és a területet ismét védetté nyilvánították. De mivel léteznek látnoki képességekkel rendelkező emberek, elkezdődött a második felvonás. Egy magamfajta lúzer már rég hagyta volna a lápi pócot az anyjába, hadd lebegjen, ám vannak, akiket különös anyagból gyúrtak. Így aztán a területet kettéosztották, kétharmada maradt a tulajnál, a maradék a feleségéhez vándorolt, ami teljesen normális, minek vacakolni mindenféle idegennel. Ha lesz egy kis pénzem, én is veszek az asszonynak egy rendes mocsarat. A kétharmad aztán gyorsan tovább is ugrott egy ingatlanfejlesztőnek, az pedig továbbadta a madaras teszkó beruházó cégének. Aztán biztos megszorultak egy kicsit, mint lápi póc a zsombékban, és vitatni kezdték a megmaradt rész láp jellegét is immár az önkormányzattal együtt. A következő állásfoglalás szerint a hely márpedig láp, de nemcsak az asszonkáé, hanem a madarasoké is. Fellebbezés (a tulajdonos és az önkormányzat vállvetve), és máris kiderül, mégsem láp. A területről levették a védettséget, és néhány nap múlva a madarasok meg is vették. Pócpénz. A helyi környezetvédők mindenesetre bíróság elé vitték az ügyet. Helyes, a lápi pócot nem (sem) adjuk.