Amerikai konzervatív lap: globalista befolyásolási művelet segítette hatalomra a Tiszát

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Magyar Péter és a Tisza győzelme mögött álló nemzetközi háttérről, valamint az Orbán-kormány elleni évek óta zajló külföldi nyomásgyakorlásról közölt éles hangvételű elemzést egy neves amerikai lap. A Chronicles Magazine szerint a választás ugyan technikailag szabad és tisztességes volt, ám a konzervatív kormány leváltását jelentős részben külföldi médiabefolyással, külföldről érkező finanszírozással, az uniós intézmények hatáskörükön túlterjeszkedő nyomásgyakorlásával, valamint titkosszolgálati szivárogtatással érték el. A lap arra is figyelmeztetett, hogy a Tisza-kabinet a későbbiekben ahhoz hasonló antidemokratikus intézkedésekkel igyekezhet ellehetetleníteni a Fideszt és a holdudvarát, mint ahogy a lengyel Tusk-kormány tette az ottani konzervatív oldallal.

2026. 05. 13. 20:45
Fotó: Polyák Attila
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kitértek arra is, hogy ilyen módszereket korábban is alkalmaztak, vegyes sikerrel. – Ami a magyar választást különlegessé tette, az az EU Digitális Szolgáltatásokról szóló rendeletének (DSA) teljes körű bevetése volt, amely a blokk legalizált cenzúrarendszereként működik. A DSA felhatalmazza az úgynevezett „megbízható jelzőket” és az EU által finanszírozott tényellenőrzőket – túlnyomórészt baloldali civil szervezeteket –, hogy tartalmakat erősítsenek fel, soroljanak hátrébb vagy nyomjanak el. Magyarországon, ahol a lakosság mintegy kétharmada Facebookról tájékozódik, a platform együttműködött a DSA-operátorok követeléseivel. A „Rapid Response System” nevű rendszerük túlórában dolgozott a „dezinformáció” elleni harcban, amely alatt tág értelemben minden olyasmit értettek, ami kifogásolható volt az Európai Bizottság szemében – fejtették ki. 

Mindennek az eredménye, hogy a korábban viszonylag ismeretlen Magyar Péter minden más magyar politikusnál nagyobb elérést produkált a platformon.

A portál arra is felhívta a figyelmet, hogy a Magyarországon alkalmazott – és minden legitim demokráciafogalmat túlfeszítő – technikákat először Lengyelországban tesztelték 2023-ban, s hogy mindez azt is előrevetíti, hogy milyen eljárások várhatóak Magyar Péter kormányzása alatt. Emlékeztettek: Donald Tusk alig több mint két éve hivatalba lépett kormányának ominózus intézkedései közé tartozik egyebek mellett a köztelevízió, a rádió, a lengyel hírügynökség és a regionális csatornák erőszakos elfoglalása, majd a kritikus hangok eltávolítása. Új országos főügyész jogellenes kinevezése és az ügyészségi rendszer megtisztítása, figyelmen kívül hagyva a lengyel alkotmánybíróság és a legfelsőbb bíróság döntéseit. A bíróságok manipulálása az elnökök mandátumának lerövidítésével és politikai szövetségesek kinevezésével annak érdekében, hogy lehetővé tegyék a szelektív büntetőeljárásokat.

 

Komment

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.
Felhasználónév
2024. január 1.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.