Erre pedig jó, azaz rossz oka van, mert még mindig nem tudja, számíthat-e a sérülés után lábadozó Császár Gáborra, és azt is el kell döntenie, hogy Ilyés Ferenc mellett kit vet be balátlövőként a Katzirz Dávid, Grebenár Gábor, Putics Barna trióból. Az igazi dilemmát azonban a novemberben kézközépcsonttörést szenvedett és január elejéig labdát sem fogott Császár benevezése vagy kihagyása jelenti. Egyrészt, mert az irányító a tavalyi, horvátországi vb-n Nikola Eklemovics árnyékából kilépve meccseket döntött el, így a kulcsfigurák közé emelkedett, másrészt, mert egy szem klasszikus játékmester nemcsak minőségi, hanem mennyiségi szempontból is roppant kevés.
Csoknyai szombatig kért és kapott haladékot, azaz addig őrlődhet, hiszen nyerő emberről lemondani éppen akkora hiba, mint sebesült katonával csatába menni. Hogy e helyzet kezelésére mennyire nincs általánosan megbízható, fix recept, azt körülbelül az 1954-es labdarúgó-vb és Puskás kálváriája óta tudjuk, de ez a szövetségi kapitány tegnapi érveléséből is pontosan kitűnik: „Nagyon szeretném, ha Császár rendben lenne, mert úgy néz ki, hogy nélküle egy vérbeli irányítónk van. Csaszi optimista és eltökélt, mindenképpen ott akar lenni az Eb-n, ez közös célunk. De ha azt látom, hogy a hátralévő napokban félti a kezét, vagy nem tudja rendesen megfogni a labdát, nehéz szívvel ki kell hagynom.”
Két korábbi kapitányt is megkérdeztünk arról, ilyenkor mi a teendő. Vass Sándor, aki ma már a szövetség alelnöke és az Eb-küldöttség vezetője, az 1998-as olaszországi kontinensviadalt még a kispadról vezényelte végig, a tribünön pedig mindvégig mögötte ült a sérült klasszis, Éles József. Vass szokásához híven sarkosan fogalmazott e múltidézés hallatán: „Éles inkább jutalomúton volt, de én sérült játékost soha nem vinnék világversenyre, mert aki nem százszázalékos, az többet ront, mint használ.” Hajdu János egy éve Horvátországban ugyancsak szövetségi kapitányként élvezhette Császár sziporkáit, most pedig szakmai igazgatói minőségében úgy látja: „Minden attól függ, mit mond az orvos, mit akar a játékos, és hogy dönt az edző. Ha az első két személy részéről mehet és mennék a válasz, a harmadiknak már könnyű dolga van. Ha nem, tulajdonképpen akkor is, bár kézilabdázni törött kézzel is lehet.”
Csakhogy nyerni is kellene, legalább egyszer a három bécsújhelyi csoportmeccsen. Az alapelvárás ugyanis a továbbjutás, ám csapatunknak nincs olyan mérkőzése, amelyen egyértelmű favorit lenne. Ezt Csoknyai István sem tagadja: „Mondjuk ki bátran, a franciák elleni nyitányon nincs sok esélyünk. Ettől persze még nem adjuk fel, mert nem láttam még olyan válogatottat, amelytől egy-egy gyengébb napján ne lehetett volna pontot szerezni. A második találkozónkon, a spanyolok ellen már több a keresnivalónk, bár ők is nagyon erősek, ezért a papírforma alapján a csehekkel fogunk majd ki-ki meccset játszani.”
Hogy a középdöntőre ki várható Innsbruckba a német, svéd, lengyel, szlovén négyesből? Ezen bőven ráérünk eltűnődni akkor, ha a mieink már ott vannak. Különben legyen ez a csehek baja, illetve öröme.
korrupciós ügy
Milliárdokat tesznek zsebre az ukrán sorozók: korrupciós háló épült a hadkötelezettség köré
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!