Mivel jele sincs a megegyezésnek, a munkaügyi konfliktus és vele együtt a kaotikus fővárosi közlekedés elvileg két hétig is elhúzódhat. Bár a társaság tegnap valamivel több buszjáratot tudott indítani, valamennyi vonalon késtek a járművek, kiszámíthatatlan volt a közlekedés a sztrájk által nem érintett villamos- és HÉV-járatokon is.
Miközben a fővárosi közlekedési társaság vezetősége nem hajlandó másról tárgyalni, mint az érdekvédők számára elfogadhatatlan ajánlatról, az adatok szerint egyre súlyosabb helyzetű cég dolgozóinak idei reálbérnövekményéről Horváth Csaba MSZP-s kormánybiztos, volt főpolgármester-helyettes elismerte: az valójában feleakkora a beígért 13 százalékhoz képest.
A Fidesz tegnap az ellopott milliárdok visszaadására szólította fel a szocialistákat. A BKV-t 2006 és 2009 között felügyelő másik volt főpolgármester-helyettes, a szintén kormánypárti Hagyó Miklós szóvivője, Horváth Éva foglalkoztatása ügyében a rendőrség szerint több gyanúsítás egyelőre nem várható, viszont a végkielégítések ügyében felgyorsul a nyomozás: a következő hetekben BKV-s gyanúsítottak sorát idézhetik be. – A BKV vezetői folyamatosan kaptak utasításokat Horváth Éván keresztül, és a gyanús szerződések egy része is ilyen nyomásgyakorlás eredménye – derült ki a nap folyamán a közlekedési vállalat ügyeit vizsgáló bizottság ülésén.
Ugyanitt Aba Botond (aki 1993 és 2006 között irányította a közlekedési társaságot) elismerte, hogy a más állami vállalatokhoz képest alacsonyabb alapbérek mellett erős ösztönző, jutalmazási rendszer működött az ő idejében is a BKV-nál.
Továbbiak a 2. oldalon

A leomlott budapesti házban gáz nélkül maradhatnak a lakók