Bizony, nem mehet el szó nélkül a magyar parlamentarizmussal foglalkozó elemző a mellett a tény mellett, hogy a magyar Országgyűlés immár második ciklus óta érdemben csonkán, az alkotmányban előírt négy esztendő helyett mindössze három és fél évig végzi munkáját. A szocialisták a parlament idei tavaszi ülésszakát is formalizálttá tették, és a munkarend még a 2006-os tavaszi ülésszakot is megszégyenítő rövidségűvé vált. A honatyák – persze teljes fizetés mellett – két hetet, és összesen négy, azaz négy napot üléseznek „tavaszi ülésszak” címszó alatt.
Ezzel azonban korántsem azt szeretném mondani, hogy nagyon hiányozna Magyarországnak a jelenlegi kartellkormány további tevékenysége. Ám úgy tűnik, a szocialisták végképp beállítanák azt, amitől 2002-ben még ők féltették a legjobban a magyar demokráciát: a csonka parlamenti ciklust. A február 15–16-i és a 22–23-i négy ülésnap a kádári idők rövid parlamenti ülésezéseit idézi, amikor az amúgy is politikai díszletnek tartott Országgyűlést a párt mindössze két-három napra hívta össze, de még ezalatt is képes volt minisztertanácsi rendeletet kibocsátani.
2006-ban e hasábokon Parlamenti demokráciadeficit (2006. január 31.) című írásomban már jeleztem, hogy bizony a politikai kommunikáció folyamatosan gyarmatosította a parlamenti munkarendet a rendszerváltozás után, ám a csúcsot akkor a minden idők legtöbbet beszélő – saját elmondása szerint hazudozó – miniszterelnöke állította be a háromhetesnek mondott, ám az utolsó héten mindössze egy hétfői napra összehívott tavaszi ülésszakkal. A negatív csúcsot a Bajnai-klónkormány sikerrel javította meg. A 2006-oshoz és a mostani tavaszi ülésszakhoz fogható nem volt az elmúlt húsz esztendőben. Választási évben sem. Az elmúlt két évtized választási éveiben 2002-ig (1994; 1998; 2002) a kormányzó pártok egyike sem terjesztett elő házbizottsági ülésen, majd az Országgyűlésben a mostanihoz fogható rövidségű tavaszi munkarendet. Persze tudjuk, s a magyar politikai szereplők mindegyike egyet is értett azzal, hogy kampányévekben indokolt a rövidebb tavaszi ülésszak.
Egyfelől azért, mert terjedelmét behatárolja a választások időpontjától visszaszámított hivatalos kampányidőszak kezdete. Másfelől indokolt azért is, mert az Országgyűlés Hivatalát elfoglalja a választásokra való intézményi felkészülés. Csakhogy ez nem juthatna el odáig, hogy a négyéves ciklus némi trükközéssel három és fél évesre rövidüljön.
Idézzük fel azért, hogyan is alakultak a rendszerváltozás óta a tavaszi ülésszakok a választási években. Boross Péter kormánya idején, 1994-ben Szabad György házelnök hathetes, március 1-jétől április 7-ig tartó munkarendet terjesztett elő, s az Országgyűlés így érdemben kitöltötte az alkotmány szerinti négy esztendejét. Ugyanígy a Horn-kabinet idején, 1998-ban az előző választási évhez hasonlóan kompromisszumos döntés született. A házbizottság február 2-tól március 16-ig tartó hathetes ülésrendet fogadott el, s így szintén nem kérdéses, hogy az MSZP–SZDSZ többségű parlament 1994 és 1998 között ugyancsak teljes parlamenti mandátumot töltött ki. A szocialisták ugyanakkor már „demokráciadeficitet” kiáltottak 2002-ben, amikor Áder János házelnöki javaslata csak három és fél hetes, február 4-től 26-ig terjedő munkarendjavaslatot vitt a házbizottság elé.
A demokráciadeficitező szocialisták és a parlamenti munkarendet annyira féltő szabad demokraták ezt a három és fél hetet olyan rövid ülésszaknak tartották, hogy egyenesen diktatúrát, a parlamenti szólásszabadság korlátozását látták benne. A Tisztelt Ház végül az Áder által javasolt ülésszak mellett döntött. A háromhetenkénti ülésezés mellett is – amelyet én is több írásomban helytelenítettem – azt kell mondani, hogy még az 1998–2002 közötti ciklus is formálisan teljesnek mondható, azonban már felvetette a kérdést, hogy meddig szűkíthető jogtechnikai trükkökkel az alkotmány által februártól júniusig megjelölt tavaszi ülésszak.
A választ megadták a szocialisták és a szabad demokraták. Az előző választási évben Szili Katalin házelnök talán emlékezett a 2002-es tavaszi ülésszak körüli vitákra, amikor 2006. január 19-én a köztársasági elnökkel történt megbeszélése után a Sándor-palotában még arról beszélt, hogy a tavaszi ülésszak várhatóan a 2002-ben még bőszen kritizált három és fél hét lesz, azaz január 30-tól február 20-ig fog tartani. Végül ebből a javaslatból sikerült a szocialistáknak mindössze két hét és egy napra lefaragni a tavaszi munkarendet és ülésszakot.
Az idén ezen is sikerült túltenniük. A Gyurcsány klónjának tartott Bajnaitól és kormányától senki nem kérdezte meg eddig, hogy miért lehet mindössze négy érdemi nap a tavaszi ülésszak? Pedig a kérdést fel kell tennünk. Ugyanis a magyar Országgyűlés felhatalmazása, s így kötelező, munkarend szerinti munkavégzése négy évre, vagyis négy őszi és négy tavaszi ülésszakra szól. Csakhogy ebből 2002 óta folyamatosan lefarag a politikai elit, s különösen az ez ellen korábban oly drámai hangon fellépő balliberálisok. A parlamenti munkarend pusztán politikai kommunikációs eszközként való használatát neveztem, s nevezem ma is a parlamenti munkarend gyarmatosításának.
Vagyis a politikusok számára a parlamenti megszólalási lehetőség fontosabbá válik, mint a parlament rendeltetésszerű munkája. A parlamenti beszédjog öncélú használata pedig gyakran letereli az Országgyűlést a munkavégző politikai nagyüzem pályájáról és az éppen aktuális kommunikációs célok leblokkolják munkáját.
E politikusi magatartást nagyon károsnak tartom a parlament munkájának minősége és a demokratikus intézmények morális működése szempontjából. 2006-ban Gyurcsány Ferenc tisztán ilyen gyarmatosító szándék alapján csonkította meg a parlament tavaszi ülésszakát, hiszen ősszel Orbán Viktor átvette a belpolitikai kezdeményezést parlamenti felszólalásaival, s népszerűsége is nőni kezdett. Megoldás: megszüntetjük a parlamenti megszólalási lehetőséget. A kommunikációs célok így megcsonkították a tavaszi ülésszakot.
Csakhogy ez a látásmód teljesen kiüresíti a demokratikus intézményeket, s ezáltal az intézmények kezdik szolgálni a politikusokat, s nem pedig fordítva. E rettenetes felfogás végső állomása a mai BKV és teljes széthordása. Az Országgyűlés mint intézmény, s mint a magyar jogrend megalkotójának méltósága húsz év alatt teljesen szertefoszlott. Minden intézmény presztízsét a benne dolgozók tekintélye adja meg. Tekintélyt pedig demokráciában csak a köz szolgálata adhat. Hát ez az, ami eltűnt az elmúlt nyolc évben az Országgyűlésből. A megcsonkított, mindössze három és fél éves parlamenti szocialista ciklus pedig csak megerősít abban, amit korábban is jeleztem: amit Gyurcsány és Bajnai művelt a demokráciával, azonos súlyú azzal, amit Stadler József művelt a gazdasággal, amikor Az utolsó vacsora után visszaigényelte az áfát.
A szerző politológus, egyetemi adjunktus
origo.hu
Ennyi a belépő a 200. Anna-bálra – brutális jegyárak
