Éjsötét kékben

Voltak a Kádár-rendszerben fények is. Még a kordában tartott, agyonellenőrzött kultúrában is. Sőt a fények javarészt onnan világítottak. Talán ki sem bírtuk volna a Kádár-kort, ha nincsenek könyvek, filmek, amelyek sok-sok szűrőn átügyeskedve magukat átjöttek a határon, átcsúsztak a kiadói cenzúrán. Művek és mondatok, amelyek a szabadság levegőjét árasztották, a ráismerés döbbenetét hordozták. Ezért nincs igaza annak, aki egyetlen kézmozdulattal lesöpri negyven év egész könyvkiadását Weöressel, Szabó Lőrinccel, Pilinszkyvel együtt.
Kamaszkoromtól kedves olvasmányom a Nagyvilág. Itt olvastam először Szolzsenyicint, 1963 februárjában jelent meg az Ivan Gyenyiszovics egy napja, aztán Az ügy érdekében. Minden értelmiségi társaságban téma volt egy-egy izgalmasabb szám. A Nagyvilágból ismertük meg Ionescót, Harold Pintert, Ginsberget, Salingert, Andrzejewskit, Grotowskit, Kunderát s mind a többieket. A könyvek rendszerint a Nagyvilág-beli megjelenést követték.
A Nagyvilág ma is létezik. Az újságosok unják terjeszteni, de ott van minden nagyobb könyvtárban, és vannak stabil előfizetői. Ha az irodalmi Nobel-díjat Le Clézio kapja, biztosak lehetünk abban, hogy a Nagyvilág következő számában lesz Le Clézio-írás. Ha Hertha Müller a díjazott, akkor a következő hónapban őt olvashatjuk ismertető elemzés kíséretében. A kiadók munkája lassúbb, a könyvek terjedelme, nyomdai előállítása nehézkesebb, de egy világirodalmi folyóirat azonnal tud reagálni, ha főszerkesztője tudás és tájékozottság birtokában van.
Fázsy Anikó francia műveket fordít, lapunkban is gyakran jelennek meg szenvedélyes és ironikus tónusú írásai. Fázsy Anikó tizenöt éve szerkeszti a Nagyvilágot, Kéry László elhunyta után ő vette át. Hogy milyen küzdelmek árán maradt fönn és maradt meg a lap, arról ő avatottabban beszélne. Én csak azt tudom, hogy a Nagyvilágnak ma sincsen olyan száma, amelyben ne lenne kifejezetten érdekes novella, elgondolkodtató esszé, vannak számok, amelyek szinte csak ilyeneket tartalmaznak.
Látom, a terjedelmet csökkenteni kellett, a régi, havonta más színű Nagyvilág a múlté, ma minden száma éjsötét kék, az ismert elegáns betűk szerencsére megmaradtak a címlapon.
Nem volt nagydobra vert hír, hogy tavaly év vége felé a folyóiratok közül némelyek kiemelt támogatást kapnak. A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) kuratóriuma kiválasztott egy tucat folyóiratot, nekik többet juttatott, és ráadásul nem kell évente pályázniuk, támogatásuk három évre biztosítva van, mert ők a kiemeltek, ők foglalkozhatnak érdemi munkájukkal. Nem kell nekik évente ugyanazokra a kérdésekre válaszolniuk, igazolniuk „üzleti tervüket”, értékteremtő mivoltukat, költségvetésüket, hajuk szálának számát.
A Nagyvilágot a kuratórium nem tartotta érdemesnek arra, hogy kiemelt folyóiratként tartsa számon. Pedig az a négy-öt milliós többlet, amennyivel úgy több jutott volna neki, rengeteget számít egy kulturális folyóiratnál. Különösen olyan budapesti lapnál, amelyet nem támogat megyei vagy városi önkormányzat, mint ahogy az a vidéki folyóiratoknál történik.
Bevallom, Anikót személyesen is ismerem, és ezért úgy tűnhet, nem szerencsés, hogy én emelek szót a Nagyvilág ügyében. De heteket vártam, hogy valaki megtegye, hiszen olyan visszásságról szólok most, amely sokakat felbosszantott. Ám valahogy mégsem tette szóvá eddig senki sem nagy nyilvánosság előtt.
A véletlen úgy hozta, hogy egy vacsorán korántsem a polgári oldalhoz sorolható, hozzáteszem, igen fölkészült, nagy tudású lapszerkesztővel beszélgettem a kiemelt folyóiratok támogatásáról. Ő sem került bele a pikszisbe. Döbbenetemre szinte szóról szóra ugyanazokat az érveket hozta föl a folyóirat-támogató grémium ítélkezésével kapcsolatban, mint a Nagyvilág főszerkesztőnője. Hogy a kuratórium több tagját szoros érdekeltségek fűzik a kiemelten támogatott lapokhoz. Egyiküket főszerkesztőként, a másikat rovatvezetőként, a harmadikat szerkesztőbizottsági tagként. Így az én kedves jobboldali és baloldali ismerősöm, akik mindketten profik, és szívügyüknek tekintik a folyóirat-szerkesztést, ugyanarra jutottak: hogy ilyesmit valamikor meg sem lehetett tenni összeférhetetlenség címén. Egy kuratórium tagja nem támogathatja a saját lapját.
Nem írok folyóiratcímeket, sem neveket. Nem akarok senkit sem kiszerkeszteni. Tudom, a kultúrában nehéz megélni, ez itt most az „aki kapja, marja” korszak. A Fidesz még nincs hatalmon, s még nem bizonyíthatta be, hogy akar-e majd tenni bármit is az ilyen esetek elkerüléséért. Stratégiája a kultúrához már van, minőségérzékenysége, reméljük, majd kialakul.
Ezért hát nem siratom el a Nagyvilágot. Jönniük kell igazságosabb időknek és lelkiismeretesebb kurátoroknak.
Hogy a Nagyvilág éjsötét kékje kicsit fényesebb legyen.