Ez már a jövő? Látszólag nincs ok rá, hogy ezt a bugyuta kérdést feltegyem, melyet utoljára egy sci-fi film szereplőjétől hallottam, amikor a hibernációból felébresztették. Mégis, eszembe jutott, amikor hírét vettem, hogy lezárult a Tiszta haszon névre hallgató, a feketegazdaság visszaszorítását célzó állami számlajáték, folytatása pedig nem lesz. Talán emlékeznek rá: a Miniszterelnöki Hivatal és a Pénzügyminisztérium által óriási hírveréssel, 2009 januárjában elindított sorsjáték célja a feketegazdaság visszaszorítása volt. Emlékezetes jelszava: Számlával szebb a jövő. A számlákat nyilvánvalóan azért nem sorsolják tovább, mert gazdaságunk kitisztult, eljutottunk a szebb jövőbe. Ilyen lenyűgöző eredményt annak idején még az 1950 és 1955 között jegyeztetett békekölcsön sem hozott, pedig az is nagyszabású akció volt, ugyanúgy harmonikus egységbe ötvözte a politika és a gazdaság céljait, mint a számlalutri. Mint emlékezetes, 1950 és 1955 között a békekölcsönt is sorsolták, igaz, akkor abban nem vett részt a még nem létező Szerencsejáték Zrt.
A Gyurcsány-kormány sokat várt ettől a programtól, kommunikációjára jelentős összeget, több száz millió forintot költött. Amikor az ötletgazda miniszterelnök lemondani kényszerült, utódja, Bajnai Gordon már jobban a fogához verte a garast, kevesebbet fordított a számlasorsjáték kommunikációjára. Így a hozzá fűzött remények nem váltak valóra. Pedig az eredmények biztatók voltak: az elmúlt évben, azaz 2009 folyamán kétszáznyolcvanezer számla érkezett be. Tizenkét hónap alatt figyelemre méltó teljesítmény! Januárban harminckétezer, decemberben pedig tizennyolcezer számlát küldtek be, ami mutatja, mennyire bíztak honfitársaink az akció sikerében. Arról nincs adat, hogy a számlán feltüntetett összegek egy hónapban átlagosan mennyit tettek ki. Még azt sem tartom kizártnak, hogy a summa elérte a 86,3 millió forintot, amennyit a BKV Zrt. őrizetbe vett személyzeti főnöke, Szalainé Szilágyi Eleonóra végkielégítés gyanánt kiutalt magának. Annál a számlamennyiségnél, amit a Tiszta haszon akcióra beküldtek a magyar adófizetők, valószínűleg jóval többet bocsátottak ki az adócsalás céljára létrehozott cégek is, hiszen ezekből annyi van, mint égen a csillag, és – legalábbis papíron – óriási tételeket forgalmaznak. Lassan eljutunk oda, hogy országunkban már csak hajléktalanok, és egyéb strómanok által ügyvezetett cégek prosperálnak majd – nem szólva persze a külföldi adóparadicsomokban létesített offshore vállalatokról, melyeknek kiterjedtségéről, a magyar gazdaságban való részvételéről senki nem rendelkezik pontos információval.
Úgy látszik, már a Pénzügyminisztérium is bedobta a törülközőt, a csúfos kudarcot vallott számlalutri után felhagy a PR-akciókkal. A választásokig hátralévő időben a Bajnai-kormány nem próbálkozik tovább gazdaságunk megreformálásával. Nem csak a számlasorsjátékot számolják fel, valószínűleg nem tart több ülést a neves szakemberekből álló gazdaságfehérítő bizottság sem, mely pedig 2009 folyamán még rendszeresen ülésezett, és sajtótájékoztatókat is tartott. Így most már becslések sem hangzanak el arról, milyen arányt képvisel a számla nélkül megtermelt és elfogyasztott GDP, azaz a fekete- és szürkeszféra gazdaságunkban. Az elmúlt két kormányzati ciklus alatt egyetlen területen sem sikerült érdemi haladást elérni, még az országgyűlési képviselők költségelszámolása körül sem. Mint ismeretes, a kérdésről ez év tavaszán kezdeményezett népszavazást a parlamenti többség a szocialista frakció indítványára oly módon akadályozta meg, hogy a törvény szövegéből egyszerűen kiiktatta a képviselői költségtérítés fogalmát, s helyette bevezette a politikusoknak adható bérpótlékot és a lakhatási támogatást. Mit lehet várni a gazdasági reformok terén egy parlamenttől, mely saját tagjainak jövedelmezését sem képes áttekinthetővé tenni és racionalizálni?
Szemmel látható, hogy a kormányzás, legalábbis eddig megszokott formájában, többé-kevésbé megszűnt. A hatalmon lévő politikusokat elsősorban az foglalkoztatja, mekkora lesz a ránk zúduló politikai cunami, teljesen elsodorja-e és letarolja-e a baloldalt, vagy marad néhány kiemelkedő magaslat, melyre felhúzódva átmenthetik magukat a következő ciklusra. Érthető, hogy őket egyre intenzívebben foglalkoztatja a túlélés gondolata. De ha kitartó lobbizással találnak is valami megoldást, például sikerül igazgatósági vagy felügyelő- bizottsági tagságot szerezni maguknak valamilyen nagyvállalatnál, mire mennek ezzel a választóik?
Ha valahol, akkor a Pénzügyminisztériumban mégiscsak folyik némi munka. Oszkó Péter csapatának néhány kreatív tagja lázasan töpreng azon, hogy az államcsőd elkerülésére honnan lehet forrásokat előteremteni, milyen rétegeket, illetve szakmai csoportokat lehetne még megsarcolni. De nehéz a dolguk, ugyanis a magyar társadalom alsó harmada már jó ideje a legális gazdaságon kívülre húzódott. Őket legfeljebb a közszükségleti cikkek és a szolgáltatások árának további emelésével lehet megfogni, de úgy tűnik, a lehetőségek itt is korlátozottak. Az emberek ugyanis következetesen a fogyasztás visszafogásával reagálnak az áremelésekre, és az sem biztos, hogy a most több hullámban végrehajtott, drasztikus üzemanyagár-emelés legalább 2010 májusáig képes lesz stabilizálni a rogyadozó magyar költségvetést. A munkanélküliek száma egyre emelkedik, márpedig ha valakinek nem kell a munkájához, leállítja az autóját. Legfeljebb a hét végén használja, akkor is csak arra, hogy valahol külföldön, elsősorban Romániában vagy Horvátországban feltankoljon és bevásároljon.
A számlával dokumentált, nyomon követhető és tisztességesen adózó legális gazdaság Magyarországon egyelőre nem növekszik, hanem tovább csökken. A feketekasszák szerephez jutnak a közszolgáltatásban, oktatási és egészségi intézményekben is, ahol néhány éve még senki sem hallott róluk. A kormány pedig eközben vár, számolja a napokat, vágja a centit, mint egykor én magam is a Magyar Néphadseregben. „A jövő elkezdődött”, jöjjön, aminek még jönnie kell, a többi már a választásokkal hatalomra jutó új kormány dolga lesz, vélekednek a politikusok. Mi eközben csak hatalmas űrt észlelünk, amely kis híján beszippant, ha nem vigyázunk. Tiszta haszonnak, amit a PM számlasorsjátéka ígért, nyoma sincs. Az viszont nyilvánvaló, hogy a mindannyiunk számára drága idő egyre haszontalanabbul telik: vészesen fogynak a tartalékaink, s azt sem tudja senki megjósolni, meddig tart még a társadalmi béke.
A szerző történész, újságíró
origo.hu
Ez a százforintos akár 2000 eurót is érhet – nézd meg a sajátodat!
