Korlátok, melyeken összetöri magát az ember

Péntek este nagy érdeklődés követte Dárday István, Mihályfy László, Szalai Györgyi, Vitézy László és Wilt Pál Nevelésügyi sorozatának első filmjét, a Szocialista nevelésért epizód vetítését a Műcsarnokban. A bemutató után Pozsgay Imre egyetemi tanár, Gazsó Ferenc szociológus és a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója, Mráz Ágoston Sámuel beszélgetéséből kiderült, ma az oktatás rosszabb helyzetben van, mint a rendszerváltás előtt. Pedig a tanároknak akkor sem volt könnyű dolguk.

Mi a haza? – teszi fel a kérdést Bujáki tanár úr a diákoknak. A hetvenes évek közepén járunk, egy mezőkövesdi általános iskolában. A diákok puskáznak a könyvből, hogy helyesen idézzék a kacifántos ideológiai maszlagot. Társadalomismereti óra, egy teljesen hasznavehetetlen tantárgy, ismeretekké transzformált nagy büdös semmi. Bujáki tanár úr egyébként szakmai felkészültségét tekintve nyugodtan lehetne az iskola igazgatója, csak nem olyan végrehajtó típus. Ráadásul van egy nagy hibája is: őszinte. Az iskolában mindenki tudja, hogy a tanterv több mint tíz éve a kukába való, ám, ha nem is ilyen erősen fogalmazva, egyedül Bujáki tanár úr meri ezt kimondani a tantestületben.
Bár a tagozatos oktatást ő honosította meg az iskolában, ezért nem jár kitüntetés, egy hazug diák miatt viszont meghurcolják a tanácsnál. Megkapta-e a füzeteket vagy sem – komoly ügy. A tanárt végül a jutalmazásokból is kihagyják, csak hogy tudja, merre lakik Marx, Engels és Lenin szentháromsága.
Korlátok. A tanár összetöri magát a rendszer korlátjain. Korlátok. A Balázs Béla Stúdió művészei korlátok között, de megmutathatták a szocialista rendszer igazi, embertelen arcát. És a tipikus figurákat. A baltával faragott vezetőket és a kisembereket, akik törekszenek, ám mégsem juthatnak ötről hatra. – A Nevelésügyi sorozat rendezői egy zárt világban mutatták fel a hétköznapokat, előszedték a valódi embereket, akik nem látszódhattak a kiglancolt, nyilvános világban – méltatta a filmet bemutatója után Pozsgay Imre. Az egykori államminiszter, ma egyetemi tanár összehasonlította a háború előtti és a szocialista rendszer idejének pedagógiai valóságát is. – Gimnáziumi tanárom hetente legfeljebb tizenkét órát taníthatott. Nagy házban élt, személyzettel, fizetése alapján a felső középosztályhoz tartozott. A szocializmus alatt a tanárokat túlterhelték és alulfizették. Láthattuk a filmben: a pedagóguscsalád még a középosztályhoz sem tartozhatott, anynyira mostoha sorsa lett a pályának.
Pedig a rendszer azt hirdette, a párt legfontosabb harcostársai a pedagógusok. – Mégis elvették a tanárok önállóságát, az önvédekezés lehetőségét. A politika minden szinten befurakodott a hétköznapokba, tönkretette a közösségi autonómiákat – mondta Gazsó Ferenc szociológus. – Mégis, a lehetőségekhez képest az iskolák teljesítménye akkor a középmezőnyben foglalt helyet. Most, a rendszerváltás után még rosszabb a helyzet. Az iskolák lehetőségei rosszak, a tanári pálya továbbra is alulfizetett, a teljesítmény ugyanakkor teljesen viszszaesett.
A neves szociológus szerint a liberális oktatáspolitika mindent tönkretett. Gazsó szerint a felzárkóztatást „szegregációnak” hazudó politikai ideológia mérhetetlen károkat tesz a kistelepülések oktatásában, ráadásul a szocializmus idején a társadalomismereti tantárgyhoz hasonló ideológiai maszlaggal pocsékolják a diákok idejét. – Ma demokráciaismereti órát tartanak, amely viszont a demokráciának csak egyféle, elitista változatát ismerteti – állította Gazsó.
Mráz Ágoston Sámuel némiképp költői kérdést tett fel: vajon lehet-e ma politikai befolyás nélkül működtetni az oktatást? – Többek között az is figyelemre méltó a filmben, hová vezet, ha egy iskolától elveszik az innováció, a megújulás lehetőségét – mutatott rá a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója.