Négy éve síléc nélkül

Éppen egy hete írtunk azokról a magyar és külföldi sportolókról, akik nyári és téli olimpián egyaránt szerepeltek. Gyenesei Leila két éve Pekinget már öttusázóként, 2006-ban Torinót viszont még sífutóként járta meg, 69. lett tíz kilométeren úgy, hogy emlékezetes módon utolsó erőtartalékait mozgósítva esett be a célba, ahol elájult. Azóta már csak a szépre emlékezik, s bár négy éve nem volt sífutóléc a lábán, lelkesen követi a sportág eseményeit, szurkolva a hozzánk hasonló kis nemzetek versenyzőinek.

Tisztában van a nemzetközi sífutómezőny aktuális erőviszonyaival? – kérdeztük az Olaszországban edzőtáborozó válogatott öttusázót, Gyenesei Leilát.
– Hogyne, követem az eseményeket a tévén keresztül, a biatlont is nagyon szeretem nézni. Kedvenc sífutóm nincs, de régóta szurkolok a szlovén Petra Majdicnak s egy szlovák lánynak, Alena Prochazkovának is. Ők hozzánk hasonló kis nemzetből jöttek, nincsenek benne abban a hatalmas körforgásban, mint a németek, a norvégok vagy a finnek, akik mindent megkapnak. Tehát a dolguk is sokkal nehezebb, mégis eredményesek tudnak lenni.
– Önnek ez nem igazán sikerült négy éve Torinóban. Hogyan emlékszik vissza téli olimpiai fellépésére?
– Egyértelműen jók az élményeim. Nagyon fiatal, még húszéves sem voltam, s hatalmas lökést adott sportpályafutásomnak az olimpiai részvétel. Komolyan mondom, ahogy sikerült maga a verseny, már majdnem elfelejtettem, inkább a fantasztikus hangulat, a megnyitó- és a záróünnepség maradt meg, és a szívet melengető érzés, hogy a hazámat képviselhetem az olimpián. Életem meghatározó sportélménye volt, addig ugyanis csak junior triatlon- és kisebb sífutóversenyeken indultam.
– Levonta a tanulságokat?
– Annyiban mindenképpen, hogy volt már tapasztalatom, öttusázóként így mentálisan könnyebben fel tudtam készülni a pekingi részvételre. Tisztában voltam vele, hogy az olimpia érzelmi hatásaiban teljesen más lesz, mint mondjuk egy vb.
– Mondhatjuk, a sportágváltása jól sült el, hiszen rövid idő alatt elérte a világszintet. Erre az évre mit tervez? A szezont mindenesetre egy múlt heti itáliai diadallal indította.
– Tegyük hozzá, az olaszok olimpikonjai visszavonultak, egyikük babát is szült már, mögöttük űr keletkezett, ezért tudtuk mi, magyarok uralni a bajnokságot. Én még mindig a hirtelen fejlődés szakaszában járok lovaglásban, lövészetben és vívásban, úgy érzem, jó lesz az idei szezonom.
– Megszokta már a tavaly bevezetett „kombájnrendszert”, a lövészet és a futás összevonását?
– Úgy tűnik, igen, s már a felkészülést is módosítani tudtuk, tavaly még minden annyira esetleges volt. Az biztos, hogy a mostani lebonyolításnak szinte semmi köze az előzőhöz, teljesen más edzésmódszereket kíván.
– Idén a vb-t Kínában, az Eb-t viszont itthon, Debrecenben rendezik. Melyik számít inkább kiemelt versenynek?
– A kettő között két hónap telik el, s mindkettőre lehetetlen csúcsformát hozni. Ez már két éve kiderült, amikor a budapesti vb-n mentálisan és fizikálisan is a topon voltam, az olimpián viszont nem. Ha választhatok, én inkább a debreceni Európa-bajnokságra szavaznék, a legjobb itthon versenyezni, hazai közönség előtt.
– Szokott még sílécet csatolni, vagy Torinóban örökre felhagyott a téli sportokkal?
– Az olimpia után márciusban még elindultam a Ramschauban rendezett magyar bajnokságon, és megnyertem a harminc kilométeres versenyt. Azóta, négy éve nem volt sífutóléc a lábamon, lesikló is csak egyszer, amikor pár napra elmentünk síelni. Mindig megkérdezem, de az edzőim nem engedik, azt mondják, koncentráljak inkább az öttusás felkészülésre. Úgyhogy csak irigykedhetek a régi sífutótársakra.