Összetört gyöngy

Lesz-e még valaha Haiti, vagy belenyugodhatunk abba, hogy a kétszáz éves fekete köztársaságnak egy természeti csapás jelentette a halálos döfést? Esetleg igazuk van azoknak, akik azt mondják, Haiti el van átkozva?

Tarvágás. A 8,5 milliós Haiti Amerika legszegényebb állama, amelynek területe harmad magyarországnyi. Az ENSZ felmérése szerint a lakosság 80 százaléka a szegénységi küszöb alatt él, azaz napi két dollárból tengeti életét. Ennek a néprétegnek a fele az igazán nincstelen, ők napi egy dollárból (180 forint) élnek. A munkanélküliség 65 százalékos. Csak minden második haiti lakos tud írni-olvasni.
A kétszáz év történelmét végigkísérte a mulattok és a feketék ellentéte. A lakosság 10 százalékát kitevő mulattok kezében van a sziget javainak 90 százaléka. A földjüket elvesztő feketék egyre inkább a városokban tömörülnek, ugyanis csak itt kaphatnak segélyt, a gyermekeik itt részesülhetnek oktatásban. Ezeken a helyeken – a földrengés előtt – úgy-ahogy működött az áramszolgáltatás, a vízellátás.
A főváros, a kétmilliós Port-au-Prince külterületén 350 bádogváros alakult ki. Itt nincs városfejlesztés, nincsenek tervek, az úthálózat is esetleges, a „város” magától épül. Ha egyáltalán szükségesek, az engedélyeket meg lehet venni. A korrupció mindent áthat. A földhivatal nevében létezik, de nem tud kiállítani hivatalos dokumentumot arról, hogy egy telek valójában kié. Az erősebbé, a tehetősebbé, a befolyásosabbé.
Az önálló városépítők dehogy foglalkoznak azzal, hogy földrengésbiztos épületeket emeljenek, pedig Haiti veszélyeztetett zónában fekszik! 2008-ban Port-au-Prince-ben csak úgy, „magától” összedőlt egy iskolaépület, kilencven kisdiákot temetve maga alá. Az viszont igaz: az időben a XVIII. századig, tehát 250 évet kell visszamennünk, hogy hasonlóan erős földrengésre találjunk nyomot, mint a január 12-i.
A ciklonok rendszeresen érintik Haitit. Az ezeket követő áradásokban évente ezrek halnak meg. A haiti dombokról-hegyekről közölt légi felvételeken alig lehet fát látni, egész hegyoldalak tarra vannak vágva. A meggondolatlan erdőirtás miatt keletkező sárlavinák egész városrészeket söpörnek el.

A felfedezése óta eltelt ötszáz évben ez a térség annyi borzalmon ment keresztül, hogy még ateista gondolkodású emberben is felmerülhet a kérdés, nem valami természetfölötti erő alakítja-e kivételesen sanyarú sorsát.
Igaz, Haiti nem az egyedüli a világ országai között, amelynek nyomorát csak tetézik a természeti katasztrófák.
Miért csak Szudán, Csád, Mali, Etiópia, Szomália szenved a szárazságtól? Miért Bangladest söpri le majdnem a térképről is évről évre a tájfun? A szökőár vajon miért azokat az államokat pusztítja, amelyek épphogy csak megkezdték gazdasági felzárkózásukat a világ fejlettebb részéhez?
Nyilván jól kell hazát „választani”, de hogy az ősök döntése egyszer és mindenkorra meghatározza az adott népesség sorsát, ezzel nehéz megbékélni: nem elég, hogy ezek a nemzetek nyomorban élnek, rendszeresen természeti katasztrófák is tizedelik a lakosságot.
Ám Haiti egykoron nem ígérkezett rossz választásnak. Állítólag Kolumbusz Kristófhoz köthető az „Antillák gyöngyszeme” elnevezés, amelyet a Hispaniola sziget azóta is büszkén használ. Az 1492-ben erre járt nagy felfedező úgy érezhette, hogy páratlan értékre bukkant. Aztán jöttek a spanyol hódítók, akik kiirtották a helyi indiánokat, mert azok nem voltak hajlandók aranybányászként dolgozni. Helyükbe Afrikából hozott fekete rabszolgákat telepítettek.
A francia uralom alatt, a XVII–XVIII. században felgyorsult a rabszolgák betelepítése, hiszen cukornádat és kávét termesztettek, amihez kellett a munkáskéz: 30 ezer fehérre 500 ezer fekete rabszolga jutott. Évente 50 ezer új rabszolga érkezett Afrikából pótlásra, olyan nagy volt a kizsákmányoltak közt a halálozási arány. Ekkoriban Franciaország teljes külkereskedelmének háromnegyede e szigetről származott. Rájöttek, hogy a „gyöngy”, amelyet a kezükben tartanak, nemcsak gyönyörű, hanem rendkívül értékes is.
A francia forradalom hatására – 1793-ban a párizsi konvent megszüntette a rabszolgaságot – Toussaint Louverture meghódította az egész szigetet, kiűzte a spanyolokat annak keleti feléből, és kilátástalanul kereste az együttműködést a volt francia gyarmatosítókkal. A franciák „hálából” börtönbe vetették, ott meg is halt. Pedig ő kínálta a békés átmenetet.
Utódja, Jean-Jacques Dessalines 1804. január 1-jén – egy rabszolgalázadás után – kihirdette a világ első fekete köztársaságát. Dessalines kegyelmet nem ismerve lemészároltatta a fehéreket, csak a papokat és az orvosokat hagyta életben. Haitin a világ a feje tetejére állt: a volt rabszolgák, miután felkoncolták korábbi tulajdonosaikat, elhagyták a régi ültetvényeket, amelyeken dolgoztak, és fokozatosan a nagyobb települések felé vették az irányt. A volt rabszolgák azonban nem értettek semmi máshoz, mint a földműveléshez.
Talán kapcsolódik Haiti elátkozottságához a rabszolgák vudu hiedelme, amely azt állítja, hogy természetfeletti képességekkel ruházza fel követőit? A feketék Afrikából hozták magukkal a különböző rítusokat, amelyekkel a bennük hívők szerint hozzá lehet jutni ezekhez „a tulajdonságokhoz”. Ezeket megőrizték, sőt leleményesen összeegyeztették a különböző keresztény szertartásokkal. Még novemberben is láthattunk mindenszentek napján az egykori diktátor, Duvalier sírjánál eksztázisban táncoló, majd transzba eső vudu hívőket. Ám a természetfeletti erők birtoklása – úgy látszik – nem jelenti a természeti csapások előre látását. Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy a fővárostól harminc kilométerre délre lévő Léogane-ban, amely úgy dőlt össze, mint valami kártyavár, a kevés fennmaradt épületek egyike a helyi vudu központ volt.
Haiti valóban el van átkozva? Igen – válaszolta a múlt héten Pat Robertson amerikai tévéprédikátor, akinek igehirdetését – „hála” egy magyar tévécsatornának – itthon is követhetjük. A többszörös elnökjelölt a CBN vallási magazinjában kifejtette: a régmúltban Haiti népe egyezséget kötött a sátánnal, hogy segítségével kiűzze a franciákat az országból. „Azóta egyik átok a másikat éri, amelyet el kell szenvedniük. Ez igaz történet” – szögezte le Robertson. „Ekkora baromságot rég nem hallottam” – állapította meg a washingtoni Fehér Ház szóvivője, ugyanis a lelkész megállapítása nagy botrányt és megütközést keltett politikai körökben is.
Ami tény: január 12-e késő délutánján Haitin az állam megszűnt. Alkalmatlan bármilyen közigazgatási feladat ellátására. Nincs egészségügy, nincs kommunikációs kapcsolat, nincsen a lakosság minimális ellátására irányuló szándék sem. Igaz, a kormányt komoly személyi veszteség is érte, de ha életben lennének miniszterei, valószínűleg akkor sem tudnák ellátni teendőiket. A hatalom eddig is csak takaréklángon működött Haitin, 2004 óta gyakorlatilag az ENSZ-kéksisakosok tartották fenn a rendet, és az ország jó része világszervezetek segélyein élt.
Több mint tíz nappal a természeti csapás után káosz uralja az országot. Nagy az esélye annak, hogy a jelenleginél is rosszabb lesz a helyzet: a különböző járványok veszélye igen nagy, félő, hogy összecsapások lesznek a gengszterek és a biztonságot szavatolni próbáló erők közt. A nemzetközi mentőcsapatok már most a biztonság teljes hiányára panaszkodnak. Megjelentek a fővárosban azok a felfegyverzett bandák, amelyek eddig kevésbé voltak szem előtt: a földrengés után a legveszélyesebb bűnözők ezerszámra szöktek meg börtönükből. Komoly veszteség érte az ENSZ-csapatokat is: épületeik összedőltek, fegyverraktáraikat kirabolták.
Majd az amerikaiak rendet tesznek. Haitiból érkező jelentések szerint legalábbis mindenki erre vár. És rendet is akarnak tenni. Az Obama-kormányzat eddig valóban úgy kezeli a tragédiát, mintha az a saját állama határain belül történt volna. Kivételesen gyorsan intézkedtek, jelentős erőket küldtek a helyszínre, megszervezték a gyűjtést az egész amerikai társadalomban. Érvényesítették technológiai fölényüket, hiszen 24 óra alatt fogadásra kész volt a haiti főváros repülőtere. A segélyek valóban áramlanak Port-au-Prince-be, csak a további eljuttatásukkal van baj, hogy abból a napok óta éhezve, szomjazva élők is részesüljenek.
Barack Obama csapata nyilván tudja: ha jól szerepelnek a haiti válság kezelésében, az sok jó pontot hozhat számukra. Egyrészt az első elnöki év korántsem sikerült olyan fényesen, mint arra sokan számítottak. Másrészt az amerikaiakban élénken él még a New Orleanst 2006-ban elpusztító Katrina hurrikán emléke, amikor a Bush-kormányzat hibát hibára halmozva járt el a válság kezelésében. Washingtonnak rendkívül fontos az is, hogy meggátolja a határaitól csupán pár száz kilométerre lévő haitiak tömeges bevándorlási szándékát. Ezért kell otthon tartani őket, kerüljön bármennyibe.
Nem kellett sokat várni, hogy valaki máris kiálljon, és új gyarmatosítással vádolja meg az Egyesült Államokat. Ezeket az intézkedéseket persze lehet így is felfogni, de egy kérdésre azért választ várnánk: mely közelben lévő ország rendelkezik olyan erőkkel, hogy napokon belül ilyen segítséget tud adni a nélkülözőknek? Az elmúlt század első felében majd húsz évre Amerika megszállta Haitit, de a kiváltó ok akkor is az ott dúló erőszak volt. Most még nagyobb a szükség, hiszen az egész nemzetközi közösség is tehetetlen a térségben Washington nélkül. Ha az Egyesült Államok adja az újjáépítésre szánt összeg nagyobb felét, márpedig ez nagyon valószínű, akkor érthetően jelentősebb befolyást fog szerezni Haiti felett.
Mindenesetre ritkán látott gyorsasággal reagáltak a különböző országok és nemzetközi szervezetek a tragédiára. Már jövő hétfőn összeülnek a kanadai Montrealban az Egyesült Államok, Franciaország, Brazília és a házigazda képviselői, hogy megvitassák egy nemzetközi adományozó konferencia megtartását. Az azonban biztos, hogy egy valóságos Marshall-tervre lenne szükség Haiti és különösen a főváros, Port-au-Prince feltámasztására. Vajon képes arra a nemzetközi közösség, hogy dollártízmilliárdokat adjon egy sohasem igazán működött ország újbóli felélesztésére? Kérdéses.
Három és fél millió lakosú térséget érintett a pusztítás. A hírek felénk csupán a fővárosból jutnak el, de vannak olyan környező települések, ahol a házak kilencven százaléka összedőlt. Az első becslések szerint 1,5 millió ember maradt fedél nélkül. Ezeket az embereket akár évekig sátortáborokban kell tartani, ellátni élelemmel, ivóvízzel, tisztálkodószerekkel, esetleg némi zsebpénzzel, hogy maguknak is tudjanak venni valamit. Észveszejtő feladat gyakorlatilag a semmiből újjáteremteni elpusztult városokat. Különösen úgy, hogy Haitin nincs szakember: nincs annyi építész, gépkezelő, kőműves, lakatos, ács, villany- és gázszerelő, amennyi ilyen hatalmas munkához kellene: a legtöbb képzett szakember már külföldön keresi a kenyerét.
Van-e értelme a régi helyen újjáépíteni Port-au-Prince-t? Hiszen senki sem biztosíthatja, hogy valamikor nem jön egy még ennél is nagyobb földrengés, amely porrá zúz mindent. Nem is olyan légből kapott ötlet, amely a fekete földrészről hangzott el: mi lenne, ha Haiti lakossága visszamenne Afrikába? Mégpedig Szenegálba. Ugyanis Abdoulaye Wade elnök a katasztrófára reagálva felajánlotta országa területét azoknak a haitiaknak, akik visszatérnének őseik földjére. Volt már ilyen: Libériát az Amerikában felszabadított rabszolgák alapították.
Ez jelentené az átok végét?