A Győr már felbosszantotta néhányszor a Ferencvárost. Azaz: ha szombaton este legyőzné a címvédőt, és ezzel ugrana annak a sorozatban a hetedik bajnoki aranyérme, akkor nem ez lenne az első eset. Az még 1963-ban történt, igaz, egészen más helyzetben. Annak az évnek az őszén csak egy idényes bajnokságot rendeztek, mert a pártvezetés úgy döntött, szovjet mintára át kell állni a naptári éves rendszerre. Így tizenhárom forduló alapján dőlt el az aranyérem sorsa, és ennek a rövid versenyfutásnak a Győri Vasas ETO lett a nagy nyertese, éppen a Ferencváros kárára. (A korabeli lapok az Arcanum adatbázisában érhetők el.)

A Ferencváros és a Honvéd kedvezőbb helyzetben várhatta az utolsó fordulót, a Győr a záró napon aztán 2:0-ra legyőzte a Csepelt, a Honvéd viszont csak ikszelt Komlón, míg a Ferencváros kikapott a 12. helyen szerénykedő Szegedi EAC-tól. Így pontegyenlőség alakult ki az első három helyen, és jobb gólarányának köszönhetően az ETO állt az élre. De még hátra volt a Fradi korábbról elhalasztott dorogi meccse!
Ha egyetlen pontot is szerez, bajnok, de nem szerzett! Hiába vezetett ugyan 1:0-ra Dorogon, a hazaiak megfordították a mérkőzést, ami azt jelentette, hogy a Győri Vasas ETO lett – fennállása során először, a vidéki együttesek közül másodszor – a labdarúgó NB I bajnoka!
Ha valaki ezt csupán a szerencsének tulajdonítaná, mellékesen jegyezzük meg, hogy Hidegkuti Nándor csapata a Bajnokcsapatok Európa Kupájában az elődöntőig jutott, ahol az Eusebióval felálló portugál Benfica állította meg…
A Győr megkapta az árát a vereségnek
Öt évvel később, 1968-ban viszont hasonló volt a helyzet, mint most: az utolsó fordulóban az ETO számára már közömbös volt az eredmény, a Fradinak viszont a bajnoki cím megvédése volt a tét. A különbség annyi, hogy a Ferencváros egy ponttal vezetett az Újpest előtt, amelyről tudni lehetett, hogy simán nyer Dunaújvárosban – nyert is 2:0-ra –, és így Albert Flóriánéknak győzniük kellett Győrben. Megtették. Az ügy jelentőségét mutatja, hogy a televízió párhuzamosan közvetítette a két találkozót, pedig nem kellett volna ekkora feneket kerekíteni az utolsó fordulóban, bár ezt akkor még kevesen tudták. Idézzük a Népsport tudósítását a 3:2-es ferencvárosi vezetés utáni percekről:
„Úgy tűnt, hogy egyik csapat sem tesz különösebb erőfeszítést annak érdekében, hogy az eredmény változzon.”
Majd néhány sorral lejjebb a mérkőzés egészéről: „Érthetetlen, hogy miért nem fogtak szorosan embert, miért engedték, hogy a Ferencváros kulcsjátékosai légüres térben vegyék át a labdát, s úgy indíthassanak támadásokat.”