Sorok között az igazság

Mesterházy Attila azzal akar nyugdíjasszavazatra szert tenni, hogy az elhunyt nyugdíjas özvegyének fizetne 75 ezer forint úgynevezett kegyeleti járandóságot. A tizenharmadik havi nyugdíj elvétele után ez szemérmetlen és pofátlan ígéret egy hatalmon lévő párttól a kampányban.

Egy Amiel nevű svájci gondolkodó vetette papírra a XIX. században: „Minden társadalmi rendszer a visszaéléseknek, igazságtalanságoknak, korrupciónak, gyalázatnak és gaztetteknek csak meghatározott mértékét bírja elviselni. Ha ez a mérték betelt, a kazán szétrobban, az épület alapjaiban megrendül és összeomlik: az intézmények, a városok, az államok és birodalmak romba dőlnek.”
Nagyon sokszor gondoltuk már azt, hogy kész, betelt a pohár, nincs tovább. Aztán mindig kiderült, hogy tévedtünk. Talán éppen a robbanás elkerülése végett a társadalom hajlandó volt az elviselhető gyalázat ingerküszöbét mindig éppen annyival elkoptatni, hogy ne kelljen a véres végső megoldásra kényszerülni. A rendszerváltozás óta a hatodik szabad választásra készül az ország. Akár örülhetnénk is a demokráciánk vívmányának, hogy tavasszal ismét kezünkbe vehetjük a sorsunkat. És a szavazófülke magányában néhány iksz behúzásával megakadályozhatjuk, hogy bekövetkezzen a társadalmi robbanás. Még van remény. Hiszen nap mint nap születnek jó példák arra, hogy a társadalmunk lelkiismerete viszonylag jól működik. Például 2006 őszén, amikor kiderült, hogy a miniszterelnök hazugságok árán csalta ki a szavazatokat, hogy a haza számára csupán egy „kurva ország”, amelyen a beteges hatalmi vágyát ki lehetett élni, akkor betelt a pohár: országszerte tömeges tüntetéseken tiltakoztak a gyalázat ellen.
Amikor szerzett szociális jogainkat nyirbálták meg Gyurcsányék, másfél év alatt elértük, hogy népszavazás segítségével, a legdemokratikusabb alkotmányos eszköz igénybevételével kötöttük gúzsba a politikai hatalom bitorlóinak kezét. És a sikeres népszavazás eredményének volt köszönhető, hogy megszűnt a robbanásveszély. Birkatürelmünknek meg fogjuk fizetni az árát. Egy végletesen eladósodott, a nemzetközi pénzügyi szervezeteknek totálisan kiszolgáltatott helyzetű ország vezetésére kap felhatalmazást a tavaszi választás nyertese.
A választási kampány lényegében most arról szól, hogy még belülről is szeretnék megbéklyózni a nyertesek kezét, nehogy a parlamentben a szükséges mélyreható változások véghezvitelére is felhatalmazást adó kétharmados többséget szerezzen a Fidesz–KDNP szövetségén alapuló polgári párt. Azt szeretnék elérni, hogy kívülről a Világbank karmesterei vezényeljenek, belülről meg Mesterházy Attila és Bokros Lajos írhassa felül a kottát, amit eljátszatnának Orbán zenekarával. Ha ehhez asszisztál a kifosztott, lelkileg megnyomorított magyar nép, hát meg is érdemli. Ha ehhez muníciót szolgáltat egy elfuserált választási kampánnyal az Orbán vezette demokratikus ellenzék, akkor elviselhetetlen teher nehezüljön a felelősök lelkiismeretére. A magyar nép képviseletére vállalkozó polgártársainknak azt kellene elsősorban is megérteni, hogy a választók túlnyomó többsége a rendszerváltozás után húsz évvel nem nagyon akar már mást, megfosztották már 89-ben kialakított és évekig táplált illúzióitól, csak egy kis nyugalomra, egy kis boldogságra, az elvégzett munka örömére, valódi szabadságra, létbiztonságra, közbiztonságra, kiszámítható jövőre vágyik. Aki nem képes olyan programot felvázolni, aki nem képes olyan hiteles vezetőket ajánlani az embert próbáló feladatokra, hogy elnyerje a köz bizalmát, az ne álljon a startvonalhoz. Ez a választás nem lehet a zsákbamacskák versenye. Már csak amiatt sem, hogy a nép a saját bőrén tapasztalta meg, milyen válaszokat képes adni a gumilövedékekkel is felszerelt politikai hatalom, ha a kormányzati ciklus félidejében lelepleződik, és fellázadnak ellene a tömegek.
Érthető persze, hogy a fideszesek abban reménykednek, hogy a hitelüket vesztett kormányzó erőkre nagyon kevesen fognak szavazni, mint ahogy a történelmi tapasztalatok alapján jó okkal bíznak abban is, hogy a radikális módszereket meghirdető erők népszerűek lehetnek ugyan e tájon, ám a politikai hatalom közelébe nem nagyon szokták engedni őket.
Ám ha egy párt kétharmados felhatalmazást akar kérni a választóktól, nem teheti meg, hogy csupán annak a kérdésnek az eldöntésére akarja leszűkíteni a választást, hogy kiket tekintünk hitelesnek és kiket hiteltelennek. Márpedig úgy áll a helyzet, hogy a Fidesz vezette pártszövetségnek el kell vállalni a kétharmados többséget, még ha ez nagyobb terhet, nagyobb kockázatot, nagyobb felelősségvállalást is jelent. Hiszen nem kizárt, sőt egyre valószínűbb, hogy a vártnál többen mennek el szavazni, ezért a parlamentben ellenzéki erőként a Jobbikkal és az MSZP-vel kell számolnia. Az országot az elmúlt nyolc évben tönkre tevő, köztörvényes bűnözőket tömegesen előállító párttal talán mégsem kellene egyezkedni az ország sorsáról, mint ahogy az indulatok felkorbácsolásával népszerűséget szerzett radikális jobboldali párttal sem szövetkezhet a szükséges kétharmados törvények elfogadására a jó hírére kényes Fidesz.
Nem könnyű a penge élén táncolni, hiszen még el sem kezdődött a választási programok feletti vita – normális körülmények között erről kellene szólnia egy választási kampánynak –, ehelyett iszapbirkózás zajlik. Hazugságokkal ötvözött riogatás a Fidesz várható megszorító lépéseiről, a nyugdíjasok ellen tervezett intézkedéseiről – egyelőre úgy tűnik, az MSZP-től többre nem számíthatunk. Nincs ezen mit csodálkozni, az utóbbi négy év kormányzati teljesítményét mindenki a saját bőrén érzi, nincs mit szépíteni rajta. Csak vészmadár módjára a riogatásra képesek immár, és arra, hogy ha valamely fideszes politikus száját egy félreérthető, félremagyarázható félmondat elhagyja, arra lecsapnak, még jobban félremagyarázzák és azon nyomban negatív kampányt húznak rá.
Főleg akkor, ha a politikai ellenfél a mentelmi jog kiváltságosainak listájává züllesztette képviselőjelöltjeinek névsorát. Főleg akkor, ha a politikai ellenfél olyan mélyen az elállatosított színvonal alá akarja lesüllyeszteni a versenyt, ami a szó legszorosabb értelmében a halálról, az emberek elpusztulásához kapcsolódó anyagi javadalmazásról szól, a svéd nyugdíjrendszerrel való riogatás után.
Mesterházy Attila azzal akar nyugdíjasszavazatra szert tenni, hogy az elhunyt nyugdíjas özvegyének fizetne 75 ezer forint úgynevezett kegyeleti járandóságot. A tizenharmadik havi nyugdíj elvétele után ez szemérmetlen és pofátlan ígéret egy hatalmon lévő párttól a választási kampányban. Mesterházy a kegyeleti járandóságot vasárnap délelőtt pártja Nyugdíjas-szolidaritás című rendezvényén ígérte meg. A Magyar Távirati Iroda pár órával később „A beteg hangyák nem terhelik társaikat” címmel adott ki egy hírt, miszerint „a halálosan beteg hangyák önként hagyják el a bolyt, és kerülik az érintkezést a többi dolgozóval. Ezzel az önzetlen viselkedéssel a rovarok megakadályozzák, hogy társaikat megfertőzzék, ezáltal veszélyeztetve az egész bolyt, állapították meg német kutatók a Temnothorax unifasciatus nevű hangyafajról.”
Éppúgy mint az átkosban, ma is a sorok között rejlik az igazság a hatalom természetéről.