Tudósítások a világgyomorról

Néhány év alatt a magyar tévécsatornák műsorán elszaporodtak a főzős műsorok. Főznek szakácsok, művészek, újságírók, hivatásos meztelen nők. Furcsa ez a főzési őrület, hiszen talán Huszárik Szindbádját, Menzel Sörgyári capriccióját s egy-két filmet leszámítva rendre bebizonyosodik, hogy a főzés, az étel-ital jelenléte olyasmi, amit nemigen lehet érzékletesen bemutatni. Még inkább ilyesmi a főzés maga, hiszen alig van étel, amit egy óra leforgása alatt tisztességesen el lehet készíteni öt főre.
Mire akkor ez az égen-földön főzőcske? Miért olyan ma a tévék, a színes magazinok világa, mintha egy gigászi globális gyomor működéséről kapnánk folyamatosan jelentéseket, beszámolókat? A múlt század második felében azért kezdtek zabálni, fogyasztani, húst hússal enni az emberek, hogy helyre- egyék magukat a szülők, nagyszülők helyett is a világháborúk, gazdasági válságok, padlássöprések kora után. A rendszerváltás után a kapitalizmust kellett „utolfogyasztanunk” hamburgerrel, hot doggal, spagettikkel, kínaival, mindennel, amit a tévében és nyugati útjainkon láttunk, ettünk. Mai evésünk hátterében más áll: meguntuk a globális szemetet, jóízű magyar ételt akarunk, és ez most már hadüzenet, sőt evésnépfelkelés a részünkről. (Vagy talán ínséges időkre figyelmeztetnek az ösztönök?) De van még tovább is, mert eszünk, iszunk mi mostanában konszenzuális okokból is. Hál’ istennek, hogy nincsen jobb- vagy baloldali barackpálinka, csak gönci vagy kecskeméti, nincs liberális vagy radikális birkapörkölt se, csak racka vagy cigája. Amíg őrölnek a fogak, amíg a nyelven hintáznak az ízek, tele a száj, addig legalább békesség van.
A Vacsoracsata és a Hal a tortán című műsorok sikere nyilván ebben áll, és nem abban, ahogy egynémely percemberkék műprimitív, rosszízű akadékoskodással próbálnak kedveskedni a csatornájuknak, és abban sem, hogy vagy másfél évvel az első széria után még mindig akad híresség, aki francia akciós gagyibort visz ajándékba a vacsorára, más citromlikőrt kínál üdvözlőitalnak, vagy a Vilmost pálinkának nevezi ki. Mi itthon már komoly fogadásokat kötöttünk arra, hogy hírességeink java részének fogalma sincs-e ételről, italról, vendéglátásról, terítésről, olykor a késsel-villával evésről, vagy csak a kedvünkért majomkodnak, meg azért, mert azt hiszik, ezt akarják látni a nézők. Jó néhány állófogadáson túl arra szavazok, hogy tényleg ennyit tudnak, és örülhetünk, hogy némelyik nem kézzel tömi be a szájába az ételt, vagy nem köpköd magokat az asztal alá. És akkor Soma „nemi szerves” estje fallosz alakú sütivel, és a női hónaljháj sokoldalú hasznosításának taglalása a vacsoraasztalnál ehhez képest már tényleg csak rétegjelenség. Szóra sem érdemes.
(Hal a tortán. TV2, február 8., 19.05.)