Vad, úri tatárok

Szegény, jó szocialistákat – meg liberálisokat is, de most nem róluk lesz szó – gyakorta illetik a hazafiatlanság, a nemzetietlenség vádjaival, amely állításokat sokkal nehezebb kimondani, mint érvekkel alátámasztani. Ám az is megesik, hogy a vád ok nélkül és méltatlanul hullik a derék szocik fejére, akik amúgy is váltig hirdetik, hogy ők a lehető legnemzetibb párt, csak a hazafiaskodó túlzásoktól tartják távol magukat.
Meggyőzően demonstrálja az MSZP-sek nemzeti elkötelezettségét a nemrég indított óriásplakát-akciójuk. Bármerre járunk, a párt képviselőjelöltjeinek óriási fotográfiája bizalomgerjesztkedik ránk egy biztatónak, netán szellemesnek gondolt szlogen kíséretében. Természetesen ezen reklámobjektumoknak még nincs közük a választási kampányhoz, kizárólag közérdekű tájékoztatás céljából helyezték ki őket, energiát és költséget nem kímélve. Hiszen minden választópolgár elemi érdeke, hogy tudatosuljon benne például Budai Bernadett fenyegetőzése, miszerint a szavak után jönnek a tettek, mely ismeret nélkülözhetetlen az ember boldogulásához. A lenyűgöző képekhez és bölcs szövegekhez a magyar nemzeti színek szolgáltatnak hátteret, átütő erővel szemléltetve, miként termékenyíti meg az internacionalizmus (globalizmus) eszménye a szocialista hazafiság sajátos érzeményét. A plakát megálmodójának javára kell írjuk, hogy hibátlanul eltalálta a magyar trikolór mindhárom színét, sőt, azok sorrendjét is, amely tény feltétlenül koncentrált alkotási figyelemre és fegyelemre utal. Csak egyetlen aprócska baj van: a széles piros és zöld sáv közé egy keskeny fehér szalag került, s ez így a Tatár Köztársaság trikolórja, mely nép szegről-végről rokonunk ugyan, de a tavaszi országgyűlési választásokon remélhetőleg mégsem jut jelentős szerephez. Persze vélhetjük ezt is egyfajta nemzeti elkötelezettségnek, bár pont a tatárokat választani, akiknek nincs túl jó reputációjuk a művelt nyugaton – átgondolatlan döntésnek látszik.
A Tatár Köztársaság az Oroszországi Föderáció 89 tagállamának egyikeként, nem biztos, hogy különösebb büszkeséget érez azért, mert nemzeti jelképei belekeverednek a magyar választási kampányba. (Bár mint jeleztük: az óriásplakát-nyomulás az MSZP szerint nem a kampány része, de ezt magyarázzák el egy tatárnak.) A hagyományosan jó magyar–tatár kapcsolatokra való hivatkozás is szerencsétlen lenne, mert félő, hogy a tatárok nem őriznek igazán pozitív emlékeket rólunk, hiszen magyar területen értek véget hódításaik, innen nem tudtak tovább terjeszkedni, ami nyilvánvalóan frusztrálhatja őket mint a győzelmeiket megkeserítő, a diadalaik közepette is deprimáló élmény.
Ám a probléma mélyebb, alaposabb és természetesen elfogulatlan vizsgálata után ki kell jelentenünk, hogy az MSZP igenis helyénvaló módon, indokoltan használja a tatár trikolórt. Szocialistákhoz méltó kifinomult utalás ez arra, hogy a nevükkel fémjelzett kormánykoalíció és hatalmi összefonódás, főleg Fletó kán vezetésével, akkora pusztítást vitt végbe az országban, amely külsőségeiben nem, de hatásaiban a tatárdúláshoz hasonlítható. Most felhatalmazást kérnek rá, hogy folytathassák. Bármiféle egyéb, értelmes, hasznos, értékelhető teljesítmény híján csak ezzel a rombolással „kérkedhetnek”, amikor a kormányzásuk eredményeire hivatkoznak, a folytonosság szükségességét sulykolják.
„Nyakatokon vad, úri tatárok” – írta valaha Ady Endre. Ma legfeljebb „urizáló elvtársi tatárokról” írhatna. A szocialista Arany Hordáról, bár az „arany” jelzőt nyugodtan elhagyhatná.