Demszky tudhatná: ez már a csúfos vég

Szívesen írnám le a Demszky-korszak végjátékáról, hogy egy legendának vége, de ma már az úgynevezett demokratikus ellenzék működésével, valódi természetével kapcsolatban is egyre több a megválaszolatlan kérdés. Főleg a miatt a politizálás miatt van ez így, hogy a rendszerváltoztatónak nevezett liberális párt három kormányzati cikluson keresztül korábbi politikai ellenfelével összefonódva elárulta, becsapta azokat, akik hittek neki, csatlakoztak hozzájuk, vagy a 90-es évek elején támogatták őket, és ezzel nagy párttá tették az SZDSZ-t.
Rég volt. Így, utólag nézve a korabeli történéseket, úgy látom, nem lehet kizárni annak lehetőségét sem, hogy már akkor is csak egy jól megírt színjáték részesei voltunk. Talán már akkor is csupán egyetlen cél lebegett a kemény mag mögött állók szeme előtt, hogy a saját zsebüket kitömködjék, hogy aki akar, vehessen magának egy villát a tengerparton, vagy dagaszthassa kénye-kedve szerint a külhoni bankszámláját, vagy egy időre befészkelhesse magát a kiszemelt állami pozícióba. Az SZDSZ mint politikai párt – egyre inkább bizonyossá válik – nem volt több, mint eszköz a kiválasztottak, a bennfentesek, a nagy pályások helyzetbe hozásához és a legfelső elitben tartásához.
Ebben a színjátékban komoly szerepet harcolt ki magának Demszky Gábor, a nyolcvanas évek demokratikus ellenzékének egyik legismertebb alakja, aki a főpolgármesterség szerepkörébe szeretett bele húsz évvel ezelőtt. Demszkyt nem zavarta, hogy a vállalt feladathoz nincs meg a szakértelme, se egy nagyváros üzemszerű működtetéséről nincs semmi fogalma, se a közigazgatáshoz nem ért, se a gazdálkodáshoz. És ez ma sincs másként. Amíg Atkári János liberális főpolgármester-helyettesként a háttérben valamennyire kézben tudta tartani a folyamatokat, az üzemszerű működés biztosított volt. Atkári igyekezett megakadályozni a város vészes eladósodását is. Miután éppen Mesterházy színre lépése miatt Demszky és helyettese között kibékíthetetlenné vált az ellentét, ami Atkári fővárosi hatalomból való kiszorításához vezetett, már a belső kontroll sem működött többé, ami megakadályozhatta volna, hogy elfajuljon a helyzet a fővárosban.
Demszky mégsem a metróépítés botrányába vagy a szennyvíztisztító beruházásába fog belebukni, mint ahogy a kátyútengerré vált fővárosi utak botrányának szele se repítette ki főpolgármesteri székéből, az új Combino villamos üzembe helyezése kapcsán előállt – a mérnöktársadalom számára – érthetetlen műszaki problémák sem rendítették meg pozícióját, hiába dőltek ki sorba a villanyoszlopok, a főpolgármester politikai hatalma stabil maradhatott.
Úgy tűnik, a Tocsik-botrány kellett ahhoz, hogy az SZDSZ középpártból kis párttá váljon. Figyelemre méltó, hogy abban a botrányban is egy tanácsadó játszott kulcsszerepet, pontosabban annak sikerdíja, amit baráti együttműködéssel csapoltak meg az MSZP és az SZDSZ pénztárnokai. Demszky Gábort is „baráti tanácsadójának”, Mesterházy Ernőnek büntetőügye fogja kiseperni a Városházáról. Mert azt már tényleg tarthatatlan, hogy Demszky továbbra is ott lebegjen fenn az éteri magasságban, érinthetetlenséget élvezve, hogy neki ne kelljen főpolgármesterként a korrupciógyanús BKV-gigabotrányért, se személyes tanácsadójáért, Mesterházy tevékenységéért felelnie, aki baráti tanácsadói szerződéssel a zsebében járt el nyilvánvalóan Demszky Gábort képviselve. Mesterházy szerződését Tiba Zsolt, a főváros jegyzője sokatmondóan a kuriózum jelzővel illette, és fontosnak tartotta megjegyezni azt is, hogy a dokumentumot ő nem jegyezte ellen. Közjogi értelemben ma sem világos, hogy milyen pozícióban is volt Mesterházy a Városházán, ha ott irodája volt, ám nem köztisztviselőként kapta, egy koordinációs központot hozhatott létre, ám csupán eme intézmény mellett működött, ha a munkájáért nem kapott fizetséget, mert ő gazdag ember, és ezért nem tartott igényt a díjazásra. Sőt Mesterházy nemeslelkűségére vall, hogy a 2006-os önkormányzati választáson még anyagilag is támogatta az SZDSZ-t. Lebilincselő érzés lehetett Demszky Gábor számára megtapasztalni ezt a határtalan és önzetlen segítséget.
Elképzelhetetlen, hogy a politikai felelősség mellett fel se merüljön a nyomozó hatóságnál a főpolgármester jogi felelőssége, hogy még csak tanúként se idézzék be, hogy feltegyék neki a kellemetlen kérdéseket Mesterházy Ernő tevékenységével kapcsolatban. Hiszen Hagyó Miklós (MSZP) volt főpolgármester-helyettes mellett Mesterházy nevét emlegetik, mint aki a törvénysértő, korrupciógyanúval övezett megbízási ügyletek megkötésében szerepet játszott.
A 2002 óta a háttérben működő Mesterházy Ernő valódi szerepének mibenlétét csak most, a BKV-nál zajló botrány tetőpontján ismerhette meg a közvélemény. Egyre többen mondják el a Demszky környezetében működő egykori és jelenlegi szabad demokrata politikusok, hogy miféle feladatot is látott el a jó barát. Ebben a szövevényes ügyben – sajnálatos módon – jelentősége van Mesterházy családi viszonyainak, annak, hogy milyen rokoni kötelékek tették megbízható bennfentessé a tanácsadót, annál is inkább, mert Bőhm András, az SZDSZ fővárosi frakciójának volt vezetője maga mondta el a minap az egyik internetes lapnak, hogy Demszky Mécs Imre vejeként mutatta be nekik az urat.
Mécs Imre közismert politikus volt a szabad demokraták színeiben, jelenleg is az, csak most az MSZP országgyűlési képviselőjeként politizál. Személyében is megjelenítve a mindig is meglévő szoros köteléket az utódpárt és a rendszerváltoztatónak mondott liberális párt között. Csakhogy ennél bonyolultabb a rokoni kötelék. Mécs Imre lányának az édesanyja Magyar Fruzsina, Magyar Bálint volt SZDSZ-elnök, illetve oktatási miniszter testvére. Ha még hozzáfűzzük azt is, hogy Demszky volt neje jelenleg Magyar Bálint hitvese, megállapíthatjuk, komoly helyzeti előnnyel indult a lobbisták versenyén Mesterházy. Akiről azt is többen egybehangzóan állítják, hogy Mesterházy ugyanakkor Szilvásy György volt titkosszolgálati miniszter jó barátja, aki viszont Gyurcsány Ferenc kebelbéli cimborája is.
Mesterházy Ernő – SZDSZ-es források szerint – a 2006-os önkormányzati választások idején már fontos szerepet játszott a kampányban is. Erre a momentumra fontosnak tartotta ráirányítani a figyelmet Atkári is a minap. Így utólag, Mesterházy szerepét és kapcsolati hátterét is figyelembe véve némiképpen más megvilágításba kerül az önkormányzati választás. Emlékezzünk vissza: 2006 őszén elsöprő vereséget szenvedett a baloldal a helyhatósági választásokon, különösen nagyot buktak az SZDSZ-esek, szinte nagyítóval kellett keresni a liberális irányítás alatt maradt városokat, hiába fogtak össze a szocialistákkal pozícióik megőrzése végett. A fővárosban mégis hatalmon maradhatott a főpolgármesteri választást hajszálnyi többséggel megnyerő Demszky a közgyűlésben egyfős mandátumtöbbségnek köszönhetően. Különös tekintettel a tévészékház elleni támadást követő napokban Demszkyék kampánystábja, Mesterházyval az élen szinte pillanatok alatt a kirobbantott zavargásokra reagáló reklámszpotokat tett közzé. Mintha egyetlen éjszaka ötlötték volna ki a kampánystratégiát.
Ne feledjük azt sem, hogy napokkal az ominózus események után információk kerültek napvilágra arról, hogy fizetett botránykeltők is voltak a téren, vagyis hogy titkosszolgálati módszerekkel provokálhatták ki az erőszakos megnyilvánulásokat. Ne feledjük, hogy Mesterházy barátja, Szilvásy állt a titkosszolgálatok élén, a rendőri erőszakszervezet felett a kézi vezérlést maga Gyurcsány Ferenc vette át. Még azt is hozzáfűzhetjük ehhez, felidézve emlékeinket, hogy Szilvásy – az általa irányított tárcához beérkező információkra hivatkozva – terrorfenyegetettségről beszélt, ami miatt a Fidesz nem vállalhatta, hogy megtartja a Hősök terére tervezett monstre választási nagygyűlését, ahol az ugyancsak rendteremtéssel kampányoló Tarlós István ellenzéki főpolgármester-jelöltet szerette volna népszerűsíteni az ellenzék. Mintha a budapesti zavargások kirobbantása csupán azt a célt szolgálta volna, hogy az ellenzék ne nyerhesse meg Budapesten az önkormányzati választásokat.
És 2006 őszén a semmiből, az ismeretlenség homályából előbukkant a főváros irányításában a szocialista Hagyó Miklós, aki Demszky elmondása szerint egyre nagyobb területet akart a felügyelete alá vonni. Az elmúlt évek során odáig fajult a helyzet a BKV-nál, és gyaníthatóan valamennyi fővárosi tulajdonú társaságnál, hogy Hagyó és Mesterházy egyeztetve, avagy külön-külön is előbb kívánságokat fogalmaztak meg a cégvezetőknek, majd a menedzsmenteket a saját embereikre cserélték, onnantól kezdve pedig egyszerűen nyomást gyakoroltak, utasításokat adtak számukra, például olyanokat, hogy kikkel kössenek tanácsadói szerződéseket, avagy mely cégeknek adjanak beszállítói megbízásokat.
Így válik érthetővé az, hogy miért osztotta ingyen a baráti tanácsait Mesterházy a főpolgármesternek, miért támogatta anyagilag is, politikai háttérbefolyását is latba vetve Demszkyt hatalmának fenntartásában, miért tett meg most is mindent azért, hogy az SZDSZ romjain fennmaradt Retkes–Demszky-képződményt az MDF-fel kötött szövetség segítségével átmentse a következő ciklusra.
Úgy tűnik, most, hogy Mesterházy előzetesbe került, elzárultak a pénzcsapok. Legalábbis sokat romlott a kis liberális tömörülés tárgyalási pozíciója Dávid Ibolyáékkal. Demszky nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy magára maradt. Retkes Attilán kívül nem sokan maradtak mellette. Nincs ott Magyar, nincs Pető, Kuncze, Eörsi, Horn, Kóka, Bőhm. Atkári sincs. Pedig ő most is igyekezett mentegetni Demszkyt. A főpolgármester végre felfoghatná, hogy ebben a helyzetben tényleg nem tehet mást, mint hogy elegánsan veszi a kalapját. Ha még ugyanazt jelenti számára a politikai felelősség, mint húsz évvel ezelőtt.