Hogyhogy létezik még a Zala megyei Galambokon cigány telep? Hiszen a környéket az etnikai kisebbség a közülük származó, nagykanizsai illetőségű MSZP-s képviselő, Teleki László „birodalmaként” emlegeti. Így a kilenc falu cigány telepét felszámolni hivatott első ilyen kormányprogramba két zalai falu – Galambok és Garabonc – is bekerült. Ráadásul Teleki a Roma telepeken élők lakhatási és szociális integrációs modellprogramja idején esélyegyenlőségi államtitkárként ügyködött a romák felzárkóztatásán.
A fenti kérdésre a választ azzal kell kezdeni, hogy Teleki László (jelenleg: a miniszterelnök romaügyi megbízottja) 2002–2004 között emlegetett ígérete, miszerint a szocialista kormány 10,5 milliárd forintot biztosít telepfelszámolásra, sem akkoriban, sem később nem teljesedett be. Ennek megfelelően csak bele-belekaptak a szerény számítások szerint is félezer hazai cigány gettó helyretételébe.
Az 1300 lakosú Galambokon például, ahol a cigány kisebbség 400 fős, csak hat családot emeltek ki putrijaikból vagy sátraikból. Ez a nem egészen harminc ember a temető környékén lakott, nyomorúságos putrijaikat és sátraikat eltúrták. A nagyobbik telepet viszont érintetlenül hagyták. A programból kiszorultak a házat kapottakra féltékenyek lettek, a faluvezetésre pedig megharagudtak.
– Köllött a temetőnek a hely, mert mán nem fértek el a halottak, azért ott csinálták meg a felszámolást – mondja a ma is cigány telepen tengődő Somogyi Attila. E középkorú férfi élettársával és fiával együtt háromszor három méteres vakolatlan viskóban lakik. Ez egyszerre lakosztály és tűzifatároló. Beenged a maga eszkábálta ajtón keresztül. Bár nyitva az ablak, maró füstöt lélegzünk be. Ez már csak így van, ha alacsony a kémény.
– A fiam ipari tanuló Csapin, de a barátnőjét nem meri elhozni ide látogatóba…
A galamboki cigány telepet a Táncsics utcáról nevezték el – már ha azt a girbegurba földutat, amelyen keresztül az iskola, a tornacsarnok és egy ebédlőépület csatornavize az alacsonyan fekvő cigány telepet öntözi, utcának lehet nevezni. A terület nem csak vizenyős, van azon – vécék híján – épp elég emberürülék is. Ahogyan az áram, úgy az ivóvíz sincs bevezetve a telepre. Egyetlen bevizsgálatlan vizű kútból közösködnek az itt lakók. Mind munkanélküliek, egyiküknek, egy szintén középkorú, Bogdán József nevezetűnek 1994 óta nincs munkája; akkor számolták fel a helyi téeszt, ahol állatgondozó volt.
De mi lett a hat családdal, amely a balliberális „kegyelmi kiválasztás” jóvoltából egy-egy új lakást kapott putrija helyébe?
Az egyik ilyen, 2006-ban felépült kétlakásos ikerház a falu belsejében, az aszfaltozott Dózsa György utcában, magyar környezetben áll. A ház mögötti terület udvarnak, kertnek aligha mondható: oldalirányban süppedt sártenger szeméttel és nádassal tarkítva. A ház egyik eredeti lakóját a települési önkormányzat 2008 végén kitette, mert nem fizette a lakbért. A szerződés ugyanis úgy szólt, hogy öt évig kell bért és rezsit fizetni, ez a feltétele, hogy a programba bevontak tulajdonába kerüljön a ház. A kilakoltatott férfi helyén a helyhatóság utóbbi szociális intézkedése nyomán ma egy hátrányos helyzetű cigány család lakik.
– Elpusztított az az ember itt mindent, aztán elment. Még az ajtók és az ablakok is hiányoztak, mikor mi jöttünk – sóhajt Mónika, kezében egy álomba szenderült kisgyerekkel.
Az ikerház másik lakásában nincs villany, se víz. A gyermekestül ott lakó munka nélküli özvegyembert, aki nem fizette a díjakat, nem találjuk otthon. Sikertörténetét így csak képzelhetjük…
A falu végén, a Temető utcában található az a két másik, máris repedező nagy ikerház, ami a modellprogram többi résztvevőjének épült. A kormánytárcánál nyilván nem tartottak attól, hogy ennek újabb elgettósodás lesz a vége, csak épp a falu másik pontján. A négy lakás közül kettőnél már tetőznek a bajok. Egyikben az elektromos áramot, a másikban a vizet kötötték ki.
Kintjártunkkor a huszonhárom éves Bogdán Balázszsal sikerül beszélnünk, aki családjával 160 ezres vízdíj-, 200 ezres áramdíjtartozást halmozott föl. Nemrég vált el feleségétől, miután előzőleg öt gyermekük állami gondozásba került.
– Nem volt étel, nem jártak tisztán a gyerekek, erre hivatkoztak. Azt mondták, nyáron visszaadják őket, csak az a feltétel: fizessük ki a tartozást. De miből? Annak idején, a programon belül csak hét hónapot dolgoztatott a kistérség. Kaszáltam, árkot ástam, azóta nincs munkám… – panaszkodik Balázs. Állítja, mindent megpróbált, hogy álláshoz jusson.
Temető utcai sétánk végén odapillantunk a „lakhatási integrációban részesített” romák elkerített házudvaraira. Azt kivéve, hogy egy-egy sarkukban visszaköszönnek a cigány telepről már ismerős, tekintélyes méretű szeméthegyek, tökéletesen kihasználatlanok.
– Azért Galambokon sem röpködnek sült galambok – védekezik Kiss-Tóth László polgármester, akit azért szólítunk meg, mert a jelek szerint dugába dőlt itteni modellprogram pályázati konzorciumának a helyhatóság volt az irányítója. Kiss-Tóth cáfolja, hogy ő azt ígérte volna a projektben szereplő romáknak, öt évig biztosítja az önkormányzat a foglalkoztatásukat. Azt mondta, ilyet már csak azért sem ígérhetett, mert ehhez óriási hitelt kellett volna felvenni. Más kérdés, hogy a munkaügyi központtal azon fáradoztak, hogy legalább az első évben legyen munkajövedelmük e cigányoknak.
– Ha ekkora lehetőséget kaptak az új házba költözéssel, őnekik is partnerként kellett volna viselkedniük. Vagyis a támogatási szerződés lejárta után rendszeresen el kellett volna járniuk állásbörzére, nem pedig úgy viselkedni, hogy „én lettem a Csekonics báró” – magyarázza a polgármester, elismerve, hogy ő most nagyon „keserű szájjal beszél”.
Szóbahozza azt is: eredetileg vagy húszmillióval több jutott volna a galamboki programra, végül csak 64,7 milliót adott az esélyegyenlőségi minisztérium telekvásárlásokra, házépítésekre, képzésekre és arra, hogy az iskola vizesblokkját kicseréljék, ami által minden gyerek, még a telepiek is, fürdési lehetőséghez jutnak. A faluvezetőnek rossz véleménye van arról, ami életvezetési képzés címén folyt. Úgy tudja, a képzéssel megbízottak legfeljebb egy-két délelőtt tartottak az érintetteknek „fejtágítást” arról, miként kell beosztani a pénzt, hogy abból a számlák kifizetésére is jusson.
Mihálylovics Béla nemcsak cigány civil szervezeti vezető Zalában, hanem a szociális tárca mentora is a térség telepfelszámolásaiban. Egyből leszögezi: neki „meg van tiltva”, hogy érdemben bármit is nyilatkozzon. Szélesen nevet arra a kérdésünkre, hogy őhelyette miként érjük el Ürmös Andort, az eddigi romaintegrációs főosztályvezetőt, aki nemrég csendben állást váltott. (Ürmös – mint lapunk a múlt héten megírta – Brüsszelbe települt át egy pályázaton elnyert uniós poszt betöltésére.) Mihálylovics bizonygatja, ő mint mentor nagyon odafigyelt a felszámolásba vont galamboki romákra. Egy szociális munkás is segítette ebben. Szerinte csak az a baj, hogy országszerte nagy a foglalkoztatási gond. Ettől még úgy látja, a galamboki integrációs kísérlet jó kezdeményezés volt; igaz, „újabb-újabb ezt kiegészítő programokra van szükség a hosszú távú siker érdekében”.
Borúlátásunkat Mihálylovics úr szavai, sajnos, nem orvosolják zalaszentjakabi tapasztalatunk fényében. Ott, szintén az ő mentorálásával, egy 2008-ban kiírt telepfelszámolási program zajlik. Vajda László, a Zala Megyei Közgyűlés kisebbségi tanácsnoka kalauzol el minket egy olyan szentjakabi házhoz, amiről nem mondanánk meg, hogy az integrációs projekt egyik színhelye. Fél évszázada épült, szigeteletlen, vakolatlan, óriási repedésekkel éktelenkedő házról van szó, amire kívülről itt-ott egy kis vizes maltert fröcsköltek, de azzal sem tudták eltakarni a fal alsó felét belepő vizesedést és salétromot. Odabent gyatra meszelést látunk s régi, rossz keretű ablakokat. Látjuk: az alsó szigetelés sem történt meg.
– Az újabb programok során már csak lakásvásárlásokról van szó – világít rá Vajda a legfrissebb ál-telepfelszámolási divatra. – Ebben van a nagy biznisz: régi parasztházat vesznek meg a telepen élők számára, és elégtelen minőségben újítják fel… Nincs a programban senki, aki Zalaszentjakab romáinak elmagyarázza, milyen hajlékot fogadjanak el.
Mihálylovics Béla most sem érzi találva magát. A szaktárca esélyegyenlőségi mentora „megnyugtatásul” közli: a zalaszentjakabi program még egyáltalán nem zárult le, a hidegek múltával még el lehet végezni a megvásárolt lakásokon az utolsó simításokat.
origo.hu
Kigyulladt egy vonat Mezőtárkányon
