– Nem titok, volt, aki nálam is tovább bírta, de vannak nálam jobbak ebben, ezt elismerem, és ez is mutatja, hogy jó állapotban vannak a többiek is. Próbáltam a nyáron erre is koncentrálni, és bár az elején mindig nehéz elindítani, hozzá vagyok szokva, hogy nyaranta ezt csinálom,
nagyon odafigyelek az étkezésre is. Szeretném ezt tartani, ezért is örülök, hogy élvezetes és tempós edzéseink voltak már az első héten is.
Az előző hetekben is kemény munkát végeztünk, a kondi is szépen fel volt építve, úgyhogy bizakodó vagyok. Ha így megy tovább, akkor hamarosan fizikailag és mentálisan is jó formában leszünk – árulta el Klujber.
Eleinte a kaput sem találták el, de ez nem látszott a Vác ellen
Klujber mosolyogva idézte fel az első edzéseket, melyeken a hosszú kihagyás után az első passzok, lövések bizonytalanabbak voltak a megszokottnál, és ez bizony hozott mulatságos jeleneteket.
– Vicces volt, mert nem nagyon találtunk kaput, vagy legalábbis nem a szokott erővel, és még így is mindenkin azt láttam, hogy utána mindig a vállát igazgatta. De ez is napról napra javult, eleinte inkább arra figyeltünk, hogy a kapusoknak is segítsünk, pénteken pedig egy-egy lövéssel már egészen elégedett voltam. A lényeg, hogy az első hét kezdésnek tökéletes volt – jelentette ki Klujber.
A Vác ellen viszont már megjöttek a kaput találó lövések, és a meccset követően nem véletlenül nyilatkozott elégedetten a világ legjobb utánpótláskorú játékosának megválasztott Simon Petra, illetve a Fradi új edzője, Jesper Jensen.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!