Nemzeti operáinkat szolgálta

Budapest, Bécs, Klagenfurt, Hamburg, New York és újra Budapest. Ágai Karola koloratúrszoprán pályájának állomásai. Ágai Karolát 1983-ban szakmai nyugdíjba kényszerítették, tíz évvel később viszont csak ő tudta kisegíteni egykori színházát: diadalmas Éj királynője alakítással búcsúzott. Ágai Karola bő negyedszázaddal a kiszorítása után kaphatott végre Kossuth-díjat.
Ágai Karola tegnap reggel elhunyt.
Aligha tudja a szélesebb közvélemény, kit is veszített a magyar operakultúra. Különleges csalogányt, aki nemcsak csicseregni tudott, de időskoráig birtokában volt annak a drámai erőnek is, amelyet oly sok látszatra megoldott alakításból hiányolunk. Így énekelte nemcsak a Varázsfuvola rettegett szólamát, de a Lammermoori Lucia címszerepét itthon és külföldön.
A legendás Révhegyi Ferencné volt az énekmestere, már 16 éves korától a hangjából élt. Alig volt húsz, amikor a Magyar Állami Operaház színpadán épp az emlegetett Éj királynője szólammal bemutatkozhatott. Tíz évvel később a rendszer gördítette akadályok ellenére már jelentős külföldi házakban léphetett fel, albumokat készített itthon és Európa-szerte, s a Metropolitan huzamos szerződését férjének, Szendrey-Karper Lászlónak amerikai lemezajánlatával együtt mégis visszautasította. Szeretett itthon élni, hazajönni, mert egészen komolyan gondolta, hogy Magyarországon várja őt az igazi közönsége. És a sztárok itt is megtalálták. Csak egy példa: a hetvenes évek derekán José Carreras partnereként énekelte Luciát, világszínvonalú elvárásokat teljesítve, a többi fellépőtől eltérően, a vendégtenorhoz illőn olasz nyelven.
Nagy örömmel és vehemenciával szolgálta nemzeti operáinkat, Erkel mindkét népszerű dalművében felejthetetlent alkotott, Melindaként és Szilágyi Erzsébetként is a legmagasabb nívón teljesített. A hangskála szerint is a legmagasabbon: emlékezetes Hoffman meséi felvétele, amelyben Olympia áriáját a háromvonalas Ászig terjedő énekelhetetlen variációval adta elő, bravúros könnyedséggel.
1983-ban a ház akkori igazgatója nyugdíjba küldte a (hang)ereje teljében lévő művésznőt. Ő tudta, mit cselekszik, bár nem neki fájt, Ágai Karola pedig büszkén vonult operai nyugalomba, s folytatta dalénekesi pályáját a gitárművész férj oldalán. Innen, de már egy évtizeddel később imádkozták viszsza az Andrássy útra, az épp aktuális Éj királynője ínség idején. Aki akkor hallotta őt, tudja, mit jelent a korral dacoló intakt hangadás, a beérett teljesítmény, és sejti, micsoda lelki sebet okozhatott a művészi delelőről történt letaszíttatás.
Még ekkor sem, csak 2009 márciusában kapott Kossuth-díjat, akkor is húsz, már díjazott operaházi muzsikus, énekes, rendező, karmester és balettművész (!) kérésére. És ettől még mindig elfelejtve maradt: párja emlékét és esztergomi gitárfesztiválját gondozta, felügyelte. Mégis mosolygós, kifejezetten szép dáma maradt nyolcvanon túl is, rakoncátlankodó szíve ellenére is. Utolsó, nyári interjúnkban az operajátszás elidegenülésén sajnálkozott, de hozzátette: nem ez fáj leginkább.
Már semmi sem fájhat tovább.