Ülök a paradicsomban, és próbálom megfogalmazni, amit kivált belőlem a látvány. Mondhatnám így egyszerűen: fenséges. De ez kevés. A szó önmagában nem fejezi ki csodálatomat a természet iránt. Kifejthetném bonyolultan is ámulatomat, de akkor is mankón járnának a szavak. Az egyszerűt bonyolultan kifejezni: művészi gyengeség. A bonyolultat bonyolultan: megbocsátható talán. De a bonyolultat egyszerűen: ez lenne a nagyság! „Oh természet oh dicső természet! / Mely nyelv merne versenyezni véled?” Aki szegénynek születik, esetleg még lehet gazdag, de aki magyarnak született, az sohasem lehet más, mint magyar.
Kis motorossal utazunk Samui szigetéről Ko Phanganra. Az út körülbelül ötvenpercnyi. Húszan zsúfolódunk össze, mi, a bátrabbak, a hajó orrában kuporodunk le, hogy minden hullámverésnél roppanjon egyet a derekunk. A mentőmellény kötelező, a kapaszkodás úgyszintén. Amíg Samuinak (a legnagyobb szigetnek) már van repülőtere, Ko Phangannak nincs. Utóbbinak aszfaltútja is kevés. Ha esik az eső, a hegyes-völgyes, romantikus utakon megszenvednek az autók. No és a motorkerékpárok, amelyek fontos közlekedési járgányok itt. Az idegen a csend miatt menekül ide, és legtöbbjük a tengerpart közelében ver tanyát. Ha nem látnánk a fából eszkábált bungalókban a számítógépeket, a televíziókat, hihetnénk, hogy a XIX. században vagyunk. A világpolgár ma úgy érzi, jó volna néha visszamennie a régmúltba, a tegnapi ember meg a jövőbe szeretett volna látni. Ebbeli vágyódásainkban éljük le az életünket. De a vágyaink soha nincsenek arányban a reményeinkkel.
Egyelőre azonban még szeljük a hullámokat. A nap az arcunkba süt, behunyt szemmel élvezzük a sugarait. Mélyre szívjuk a tengeri levegőt, tartalékolunk a fullasztó Budapestre. Az élet célja állítólag az, amit az ember kedvvel csinál. Akkor most helyben vagyunk. Váratlanul azonban felhők sokasodnak az égbolton, és hamarosan eltakarják a napot. Alig múlik el néhány perc, és már esik is. Nem húzódunk fedezékbe. Bőrig ázunk a hajó orrában, de a meleg eső olyan, mint a születés lehet. Különben is a világ lényege Thalész és a halak szerint a nedvesség. Utoljára gyerekkoromban áztam meg így. A visszafiatalodáshoz a Thai-öbölbe kellett elutaznom.
A kikötés külön művészet a hullámzó tengeren. Minden mozdulatnak jelentősége van, mert nem sérülhet meg a hajó. A legénység szavak nélkül is érti a dolgát. Poszeidón tengeristen is csettintene a tengerészügyesség láttán. Az Iliász szerint a tenger elsöpri a halandók minden baját. Ezt érzem a kikötés után én is. A skandináv népek szerint a paradicsom nem tegnap virágzott, hanem holnap születik: a vizekből új, gyönyörűséges, tökéletes szépségű szárazföld emelkedik majd ki, és művelés nélkül termi gyümölcseit. Kevésbé optimisták a thaiföldiek, akik a nap okozta tűzhalált képzelik el, s azt állítják, hogy a Nap majd kinyitja hét szemét, és mindent kiszorít: az ötödik szeme pusztító tüzével párologtatja el a tengert. Nem volna jó ezt megérni.
„Like a paradise.” Mint a paradicsom – ezzel a szlogennel várja a Santhiya üdülőhely a látogatót, teljesen egyedi ötleteivel, többek között saját vízeséssel, amelynek felső részén napozhatnak a vendégek a csónakokban, ugyanis egy lapos betoncsík védi meg őket a leeséstől. A szobák sem hasonlítanak az európai luxusszállók szobáihoz. Ebben a Kánaánban (egyelőre) a természet kényezteti az utast, és nem a természet kárára épült a dédelgetés.
A thaiföldi köszönési formát – a világ egyik legszebbikét – wainak hívják, amely abból áll, hogy a két kezüket ima módjára összezárják, és a fejükkel enyhén biccentenek. Minél magasabbra emelik a kezüket, annál nagyobb tiszteletet fejeznek ki. Ujjaik azonban sohasem takarják el az arcukat.
Belépsz a Santhiya Hotel ebédlőjébe, de odakint „felejted” a lábbelidet. Szép és kötelező szokás, hogy az út porától megszabadítod a tested, s a jégbehűtött fehér kendő frissít fel a nagy melegben. S miközben a bejárat felé réved a tekinteted, észreveszed, hogy az egyik alkalmazott egy hosszúkás, kampós bottal elrendezi a cipőket, mindegyiket sorjában helyezi el a párja mellé. A rend rendet terem. A társadalomban sincs különben.
Van azért hangos világ is Ko Phanganon, mégpedig holdtöltekor. Pontosan húsz éve annak, hogy elkezdődött a ricsaj. A havonta megrendezett Full Moon-partikon a világ minden sarkából sereglenek ide a tombolni vágyók. Legközelebb március elsején és 30-án adnak egymásnak randevút a Hat Rin-i tengerparton. Napjainkban mintegy ötezer rajongó – a főidényben, decembertől februárig nyolcezren is – hódol szenvedélyének. Ami alatt a reggelig tartó tánc, a harsogó zene, a gátlástalanság és emitt-amott a drogozás értendő. A rikító arcfestékkel kimázolt fiatalok ugrabugrálása, őrjöngése nem ismer határt. A bennszülöttek tombolhattak így, amikor a fehér embereket megsütötték. A civilizáció forog a sírjában.
A feleségem azzal bocsátott el hazulról, hogy annyi gyümölcsöt egyek, amennyi csak belém fér. Szót fogadtam. Remélem, a sok vitamin a májusi cseresznyeérésig kitart. A sokféle kínálat között azonban nehéz kiigazodni. De ha már a paradicsomban vagyunk, alma itt is van. Angolul rose-apple (rózsaalma) a neve, thai nyelven csompú. Nagyon illatos gyümölcs. Az Évák itt is célt érhetnek vele… Hja, az egészség sem zavartalan stádium. Elég sok kötelezettséggel jár.
Marx szerint a lét határozza meg a tudatot. Ko Phanganon a kókuszpálmafa. Azt hiszem, Thaiföld keleti szigetein az ember nem mindig azonos önmagával.
(Folytatjuk)
origo.hu
A legnehezebb időjárással kapcsolatos kvíz – Ön ki tudja tölteni hibátlanul?
