Tárcaírók kerekasztala

Zsurnaliszták, belletristák – irodalmon innen és túl címmel tizenhatodik alkalommal rendezett tanulmányi napokat a József Attila Kör a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Ezúttal a fiatal írók, költők, kritikusok, szerkesztők és irodalomtörténészek köre az újságírás és az irodalom kapcsolatával foglalkozott, valamint a bulvár műfajokkal.

A kétnapos rendezvény hallgatóságából sokan, meglehet, most hallottak először vonal alatti és vonal feletti újságírói műfajokról. A vonal a gyűrődést jelenti, amely az újság félbehajtásakor keletkezik. A vonal felett a sajtóhagyományok szerint a vezércikk, a politikai elemzés olvasható, a vonal alatt pedig a jegyzet, glossza, tárca. Már ha van ilyesmi az újságban. A tárcaírók kerekasztalán, amely Cserna Szabó András (Marie Claire), Grendel Lajos (SME) és Fehér Béla (lapunk tárcaírója) részvételével zajlott, zavart hümmögés tárgya volt, hogy miért van ma Magyarországon mindössze négy-öt olyan kivételezett helyzetben lévő író, aki igazi tárcát, vagyis afféle mininovellát írhat rendszeresen hatvan-hetven sorban. Pedig a közönség soraiból becsülettel megkérdezték, hogy talán nincsen igény az ilyesmire? Csak a kolumnás politikai elemzéseket kedvelik netán az olvasók? De hát mit válaszoljon erre egy tárcista?
Hálásabb kérdésnek bizonyult, hogy ki, hová, miért ír. Cserna Szabó elmondta, hogy számára egy női lap, „a bugyi” közelsége megfelelőbb keret, mint a politikai lapoké, mert egy politikai környezetben szerinte a tárcaírót mindig a lap politikai irányvonalához sorolják. Míg Magyarországon évszázados múltra tekint vissza az irodalmi tárca története, addig – mint Grendel Lajostól megtudtuk – Szlovákiában viszonylag friss a műfaj, viszont nagyon népszerű. Míg a mai írók számára kiváltság a szabad tárcaírás, a régi nagyok, Krúdy, Kosztolányi, Tömörkény szigorúan pénzért írtak. Fehér Béla megjegyezte Krúdy kapcsán azt is, hogy publicisztikai írásainak és regényeinek sokkal több volt a politikai vonatkozása, mint ahogyan azt ma érzékeljük.
A tanulmányi napok izgalmas fejezete volt a bulvárszínház témája, amelyről Jákfalvi Magdolna és Deres Péter beszélt. A bulvárszínház műfaját, és azon belül is az úgynevezett „jól megcsinált színházat” Molnár Ferenc emelte Magyarországon világszínvonalúra, majd 1945 után a műfaj Csipkerózsika-álmát aludta nálunk Csurka István Deficitje kivételével. Napjainkban Hamvay Kornél készülő trilógiájával: Sztálingrád, Szigliget – (már készen, bemutatva), a Savoy (a harmadik rész lesz) alkotja meg a magyar ötvenes évek hiányzó, „jól megcsinált”, vagyis bulvár stílusú, feszes szerkezetű, ármányra, félreértésekre és szerelmi témára alapozó vígjátékait, amelyeknek játszási technikáját ma már kevés magyar színész van, aki megtanulta, gyakran a színpadi tér sem megfelelő hozzá.