Csend a lelke mindennek. Snétberger Ferenc zenéje valahol ott ered, ahol a csend megtörik, és a titkok hangot öltenek. Még véletlenül sem azért, hogy fecsegésre szövetkezzenek. Áramlás az első akkordtól, kapcsolódás a nagy egészhez, s hogy a nyelv, a kifejező eszköz két kéz és néhány húr, majdnem mellékes. A stílus is csak toldás, dísz a lényegen; hol latin, hol bossa nova, dzsessz, máskor valami keleties. Snétberger több mint húsz éve él Berlinben, járja a világot, de Magyarországra évente legalább egyszer visszatér. Ma este nyolcra a Millenáris Teátrumba éppen azzal a Dhafer Yousseffel, akivel már a kilencvenes évek elején is katarzisba ejtette a Zeneakadémia közönségét.
A tunéziai származású, de hoszszú ideje Európában élő lantos-énekes esetében sem new age-es frázis a spiritualitás. Olyan mély rétegekből merít a világzenéhez, hogy az archaikus megszólalástól elszokott európai közönség valósággal megrémül az őserőtől. Elektronikával borzolt vibrafon, fekete bariton, arab színezetű dallamok. Youssef világa úgy simul Snétberger játékába, mintha a világfalu két vándora pengetne csak úgy, a találkozás örömére, egymásnak. Egy cigány származású berlini magyar és egy iszlám európai. Aki ma befér a Millenárisba, meggyőződhet róla: világok férnek el néhány akkordban.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
