Miként élték meg a szlovákiai magyarok a két eseményt? Hogyan reagáltak barátai, ismerősei e kettős, meglehetősen ellentmondásos hírre?
– Azt hiszem, nem jár messze az igazságtól, ha azt mondom, az egyik szemünk sír, a másik nevet. Nyilvánvaló, hogy egyénfüggő, kiben vált ki több pozitív vagy éppen negatív élményt a két döntés. Azt hiszem azonban, hogy aki hosszabb távon gondolkodik és tervez, az optimistábban látja, láthatja a helyzetet, mint aki közeli célokat tűz ki maga elé. Amióta megfogalmazhatjuk szándékainkat és céljainkat, a rendszerváltás óta mindig azt mondtuk, a nemzetpolitika és az emberi és kisebbségi jogok kérdésköre nem válhat pártpolitikai témává, egyetlen párt sem sajátíthatja ki. Akinek van nemzetstratégiája, és konkrét célokat követ, nem elég, ha világgá kürtöl egy jelszót. Le kell ülnie az asztalhoz, s megfontoltan, minden körülményt mérlegelve kell kidolgoznia a stratégiát, hogy ne ártson azoknak, akikért a jó szándék megfogalmazódott, mert a célokat nem lehet úgy elérni, hogy közben szétrombolom a hozzájuk vezető utakat. A szlovák parlament döntéséből világos, hogy a választási kampányban a pártpolitika témájává válnak az olyan emberi jogok, amelyeket az ENSZ a II. világháború után fogalmazott meg az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatában, de fellelhetők a polgári és szabadságjogi egyezségben is, amely egyértelművé teszi, hogy nem foszthatók meg az állampolgárságuktól azok az emberek, akik születésük és szülőföldjük jogán szerezték azt meg. Az az érzésem tehát, hogy mindkét oldalon pártpolitikai témává váltak olyan kérdések, amelyeket nem szabadna ily módon kezelni.
– Néhány szlovák jogász is felvetette, hogy a parlament által elfogadott törvény alkotmányossági kérdéseket vet fel, mivel a szlovák alaptörvény kimondja, senki sem fosztható meg állampolgárságától akarata ellenére. Várható, hogy az MKP az alkotmánybírósághoz fordul jogorvoslatért?
– Örülnék, ha képviselőcsoportunknak és az ellenzéki Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió képviselőinek sikerülne megegyezni egy ilyen beadványban, hiszen Mikulás Dzurinda is erőteljesen kifogásolta a parlamentben az állampolgárság megvonását. Hogy aztán az alkotmánybíróság mikor hoz döntést és milyet, azt nehéz megjósolni, viszont úgy gondolom, ez a kérdés – a politikai környezettől és szándékoktól függetlenül – akár a szlovákiai alkotmányosság és az alapvető emberi jogok próbaköve lehetne. Addig persze számos kérdésre választ kell adnunk, leginkább lélektanilag hatni a szlovákiai magyarokra, hogy az elbizonytalanodás helyett az összefogás és összetartozás fontosságát éreztessük velük, s a választásokon egyértelműen álljanak ki az MKP mellett, mert csak az erős parlamenti képviseletnek van esélye arra, hogy június 12. után akár a kormányalakítási tárgyalások során érvényesíteni tudjuk érdekeiket.
– Érdekes ellentmondásba keveredtek a parlamenti vita során a szlovák politikusok, hiszen egyfelől azt állították, hogy a kettős állampolgárság semmit nem ad a szlovákiai magyaroknak, hiszen mindkét ország EU-tag, vagyis az európai jogok szerint élhetnek. Ugyanakkor a munkahely elvesztését, a szociális juttatások és egészségügyi ellátás megtagadását is kilátásba helyezték az állampolgári jogok elvesztése kapcsán. Mindez hogyan fordulhat elő?
– Úgy, hogy a szélsőségek mindig egymásra találnak, mindegy, melyik irányból indulnak. A kedvezménytörvény és a 2004-es kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazás alkalmából Magyarországon a balliberális szélsőség kampányolt ilyen demagógiával, most a szlovák parlamentben folyamodott ehhez a baloldali–nacionalista, ha úgy tetszik nemzeti–szocialista koalíció. Ugyanakkor mindkét parlament döntése számos kérdést vet fel, mindkét oldalon vannak még nyitott kérdések, amelyeket rendezni kell, s idő is van rá elég, hiszen a magyar állampolgárságért csak 2011. január elseje után fordulhatnak kérvénnyel a szlovákiai magyarok. Azt az időt pedig ki kell használni arra, hogy értelmes párbeszéd alakuljon ki a két új kormány között, egyszerűen meg kell találni azt a fonalat, amely évekkel ezelőtt elszakadt, és újra össze kell kötni. Két szomszédos, európai uniós tagország, amely valamikor egy államalakulatot alkotott, nem lehet olyan viszonyban egymással, mint – képletesen szólva – India és Pakisztán. Meg kell találni az együttműködés módját és eszközeit, európai megoldásokat kell találni a vitás kérdésekre, amihez állandó kapcsolatra, párbeszédre van szükség.
origo.hu
Megrázó gyilkosságok – nő a feszültség a magyar társadalomban
