Fiatalság: bolondság vagy boldogság?

Labdarúgó-világbajnoki sorozatunkban ezúttal a D csoport kerül terítékre, ahol a legutóbbi két vb-n bronz-, illetve ezüst-, egyébként háromszoros aranyérmes Németországnak nehéz dolga lesz. Ghánát nemcsak Fekete Csillagoknak, hanem Afrika németjeinek is nevezik a kontinensen szokatlanul tudatos, taktikus játékuk miatt, Ausztrália folyamatosan fejlődik, négy éve már továbblépett az egyenes kieséses szakaszba, Szerbia pedig magabiztosan nyerte meg selejtezőcsoportját a franciák előtt.

Németország a labdarúgó-világbajnokság egyik állandó főszereplője, ugyan az 1930-as rajton még nem vett részt, de 1934 óta résztvevője a sportág csúcseseményének. Az 1954 és 2006 közötti tizennégy vb közül mindössze négyszer maradt le az éremküzdelmekről, az ötszörös bajnok Brazília és a négyszeres első Olaszország mögött harmadik az örökranglistán három arannyal, négy ezüsttel és három bronzzal. A tíz medál csúcs a maga nemében, a brazilok is csak kilencet szereztek eddig. A négy évtizedes német megosztottság éveiben egyetlen vb-n vett részt közösen az NSZK és az NDK, 1974-ben éppen az NSZK-ban, s a házigazdák úgy szerezték meg a végső győzelmet, hogy az előcsatározások során kikaptak „demokratikus” nemzettársaiktól.
A német futballtörténet első lokális csúcsa a magyarnak is szerves része, ami ott a berni csoda, s vele a háború utáni újjászületés metaforája 1954. július 4-én, az nekünk a verhetetlen Aranycsapat váratlan és fájó kudarca. Mindenki betéve fújja, hogy a csoportmeccsen még 8-3-ra iskoláztak a mieink, hogy aztán a döntőben 2-0-s vezetésről kapjanak ki 3-2-re. A Nationalelf első vb-diadalát aratta Svájcban (Fritz Walter, Turek, Rahn…), majd hozzátett még kettőt 1974-ben (Beckenbauer, Gerd Müller, Sepp Maier…) és 1990-ben (Matthäus, Brehme, Klinsmann…). A legutóbbi két vb-n nem számítottak a fő éremesélyesek közé a németek, ennek ellenére a 2002-es japán–koreai seregszemlén főképp Kahn kapusnak és Klosénak köszönhetően a döntőig menetelnek, négy éve hazai pályán pedig a bronzot kaparintották meg.
Aktuális erejükről és a saját gyengeségünkről múlt szombaton a Puskás-stadionban képet alkothattunk. Joachim Löw együttese félgőzzel verte 3-0-ra a magyar válogatottat, féltucatnyi ziccert kihagyva. Pedig fő fazonszabásza, a Chelsea-t erősítő Michael Ballack az angol FA-kupa döntőjében súlyos sérülést szenvedett, így ugrott a vb-szereplése. Az eset pikantériája, hogy a Portsmouth őt lerúgó védője, Kevin-Prince Boateng Berlinben született ghánai apától és német anyától, de felnőtt szinten az afrikai gyökereket választotta, s ott lesz a csoportrivális Ghána csapatában. Azért marad Boateng a Nationalelfben, Jerome ellenünk is játszott jobbhátvédként, ő Kevin-Prince féltestvére… Egyre inkább jellemző a sokszínűség a németekre, Klose, Podolski és Trochowski lengyel, Özil és Tasci török, a Ballackot helyettesíteni hivatott Khedira tunéziai, Boateng, ugye, ghánai, Cacau brazil, Marin boszniai szerb, Aogo nigériai, Gomez spanyol származású. Még ennél is érdekesebb, hogy a csapat átlagéletkora nem éri el a 25 évet, ezzel minden idők második legfiatalabb német vb-gárdája az 1934-es mögött. Rutintalanság vagy ifjonti lendület? Majd meglátjuk.
Ghána még a németekénél is fiatalabb kerettel vág neki az eseménynek, bár a korosztályos eredményeket ismerve (három világbajnoki cím, a legutóbbi tavalyról az U20-asoknál) ez nem jelent hátrányt, sőt. A Fekete Csillagok négy éve debütáltak a felnőtt vb-n, s kontinensük legjobbjaként rögvest a nyolcaddöntőbe jutottak, most is ez a minimális tervük. A németekhez hasonlóan nekik is akad egy komoly hiányzójuk, a Chelsea klasszisa, Essien még a januári Afrika-kupán sérült meg (ahol végül az ezüstig menetelt a csapat), s azóta sem épült fel. Hiányában az Interrel idén mindent nyert Muntari, a korábbi csatárlegenda, Abedi Pelé fia, Andrew Ayew (O. Marseille), vagy a tavalyi húsz éven aluliak vb-legjobbja, Adiyiah (Milan) lehet a kulcsfigura.
Ausztrália harmadszor teszi tiszteletét a világbajnokságon, 1974-ben már szerzett pontot, négy éve, szintén Németországban pedig gólt, győzelmet, s ezzel továbbjutást ünnepelhetett. No meg azt, hogy végre megtalálta az Óceániai zóna győztesére jutó pótselejtező – ahol hatszor vérzett el – kikerülésének módját: átnyergelt az ázsiai szövetséghez, s erről a kontinensről már csont nélkül vívta ki a részvételi jogot. Keretében olyan ismert labdarúgók találhatók, mint az Európa-liga-döntős Fulham kapusa, Schwarzer, aztán Cahill (Everton), Kewell (Galatasaray), Bresciano (Palermo) vagy a blackburni Emerton és Grella.
Szerbia e néven először résztvevője a nagy eseménynek, négy éve még Szerbia és Montenegróként esett ki a csoportból; korábban a jogelőd Jugoszlávia kilencszer játszott a vb-n, 1930-ban és 1962-ben a négy közé került. Ezúttal a fő cél megszakítani a négymérkőzéses vereségsorozatot – Hollandia 1-2 (1998), Hollandia
0-1 (2006), Argentína 0-6 (2006), Elefántcsontpart 2-3 (2006) –, amire jó alap lehet a magabiztosan megvívott selejtezősorozat. A keretben Ivanovics (Chelsea), Vidics (Man. United) vagy Sztankovics (Inter) képviseli a legmagasabb szintet, de Zsigics (Valencia), Pantelics (Ajax), vagy Szubotics (Dortmund) is jó játékosnak számít. A szövetségi kapitány a vajdasági születésű Radomir Antics, az egyetlen szakember, aki korábban edzette a Barcelona, Real Madrid, Atlético klasszikus spanyol triót. Persze ez Dél-Afrikában egyáltalán nem számít majd.