Négy földrészről két helyért

Négy földrész csapata, Brazília, Portugália, Elefántcsontpart és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vív majd késhegyre menő csatát a két továbbjutó helyért a labdarúgó-világbajnokság G csoportjában. A papírforma alapján a brazilokat mindenki a legjobb tizenhat közé várja, Észak-Koreának kevés esélyt adnak, ez alapján a portugálok és az „Elefántok” küzdenek majd a másik, boldogulást jelentő helyért, ám a szerepeket hiba lenne előre leosztani.

2010. 06. 18. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Brazília külön kasztot képvisel a világ labdarúgásában. A legtöbbször – ötször (1958, 1962, 1970, 1994, 2002) – nyert világbajnokságot, a legtöbb légióst adja a földkerekség klubcsapatainak, játékosai technikai tudása, virtuozitása kimagaslik a vetélytársaké közül, általában véve a brazilok testesítik meg azt, amiért a semleges néző szereti a futballt. Látványosan, szórakoztatón és többnyire eredményesen játszanak.
A látványosság és az eredményesség azonban olykor még a braziloknál is ellentmondásba kerül egymással, a kettő együtt csak ihletett pillanatokban és kivételesen nagy tudású játékosokkal tarkított csapatokban fér meg egymás mellett. Mint például az 1970-ben és a 2002-ben vb-győztes együttes. A brazil futball szerelmesei bizonyára naphosszat elvitatkoznának azon, hogy a Félix – Brito, Carlos Alberto, Everaldo, Piazza – Clodoaldo, Gérson – Rivellino, Pelé, Tostao, Jairzinho vagy a Marcos – Edmilson, Lúcio, Roque Júnior – Cafú, Gilberto Silva, Kléberson, Roberto Carlos – Ronaldo, Rivaldo, Ronaldinho kezdőtizenegy volt-e erősebb. Ám ellenpélda is akad bőségesen. A brazilok 1966-ban, 1978-ban, 1982-ben, 1986-ban és a legutóbb, 2006-ban is bombaerős kerettel rendelkeztek, a siker mégis elmaradt. Ezért a kérdés a szép játék és eredményesség helyett egyre inkább úgy vetődik fel, szép játék vagy eredményesség.
A mostani válogatott szövetségi kapitánya, Dunga számára ez persze nem kérdés: eredményesség mindenekelőtt. 1994-ben ezt már csapatkapitányként is bizonyította. Minden idők talán legszürkébb brazil vb-gárdáját vezette győzelemre, és ha a tettét szakvezetőként is megismétli, ki merné azt állítani, hogy nincs igaza. Persze a Dungát illető bírálatok kétélűek. A szurkolók amiatt siránkoznak, hogy kimaradt Ronaldo, Ronaldinho, Adriano, Pato, Diego, Roberto Carlos, Neymar és Ganso, de hát a mellőzésük mellett legalább annyi érv sorolható fel, mint a beválogatásuk mellett. Ronaldo már négy éve is messze volt a csúcsformájától, azóta újra megsérült, s bár visszatért, a brazil bajnokság nem ugyanaz, mint az európai daráló. Ronaldinho sem a régi, ráadásul őt nem lehet csak úgy, posztra betenni, ha szerepel, akkor köré kell építeni a csapatot, amit Dunga nem vállalt. Pato az idény nagy részében sérüléssel bajlódott, Diego mindent egybevetve megégett a Juventusnál, Roberto Carlos négy év alatt nem lett fiatalabb, a Realtól sem véletlenül kellett távoznia, Neymar és Ganso pedig egyelőre inkább nagy tehetség, mint kiforrott futballista.
S annyira azért nem kell félteni a brazilokat. A Maicon, Lúcio, Juan, Bastos hátvédsor bivalyerős, s bevetésre készen áll Dani Alves, Luisao és Gilberto, a középpályán nemcsak Kaká, hanem Elano és Ramires is képes színt vinni a játékba, elöl pedig Luis Fabiano, Robinho, Nilmar és Grafite sem jön zavarba, ha pattogós labdát kell lekezelni. Hétfő este a Tanzánia ellen 5-1-re megnyert utolsó edzőmecscsen Brazília így állt fel: Gomes – Maicon, Lúcio, Juan, Bastos – Gilberto Silva, Felipe Melo – Elano, Kaká, Robinho – Fabiano. Ez a tizenegy két helyen változhat meg: ha felépül, Júlio César valószínűleg visz-szafoglalja a helyét a kapuban, a Juventusban felejthető szezont produkált Felipe Melót pedig (miként hétfőn a szünetben meg is tette) Ramires válthatja. Senki sem emlegetne hallatlan meglepetést, ha ez e csapat végül világbajnokként távozna Dél-Afrikából.
Portugáliát testközelből ismerhettük meg. S bár a selejtezők során a magyar válogatott nem jelentett neki akadályt, nem lehettünk elájulva Carlos Queiroz együttesétől. Se csillogás, se kikezdhetetlen fegyelem, esetleges csapat benyomását keltette a portugál, amelyben a világklasszisok sem tündököltek. Pedig nagy egyéniségekből nincs hiány. A védelmet Ricardo Carvalho (Chelsea) és Pepe (Real Madrid) irányítja, a középpályán Deco (Chelsea) osztogat, Raul Meireles (Porto) és/vagy Miguel Veloso (Sporting) adja a biztonságot, a csapat erejét mégis a C. Ronaldo, Liedson, Simao Sabrosa támadótrió jelenti. Ronaldo megjárt két Eb-t és egy vb-t, de portugál mezben eddig nem alkotott felejthetetlent. Dél-Afrikában szárnyalnia kellene ahhoz, hogy a luzitánok az esélyesek közé kapaszkodjanak. S a portugáloknak kell a legjobban tudniuk, hogy Észak-Koreát hiba lenne leírni. Az 1966-os vb-n az ázsiaiak a negyeddöntőben már 3-0-ra vezettek, Európa braziljai csak Eusebio zsenialitásának és négy góljának köszönhetően fordítottak 5-3-ra.
Kolo Touré (Manchester City), Eboué (Arsenal), Zokora (Sevilla), Koffi Ndri (Sevilla), Yaya Touré (Barcelona), Kalou (Chelsea), Drogba (Chelsea) – Elefántcsontpart a vb-mezőny egyik legprímább keretével rendelkezik. A sorsolással azonban nincs szerencséje. Négy éve, amikor lényegében ugyanez a gárda először jutott ki a világbajnokságra, a csoportban Argentína és Hollandia állta útját, Szerbia volt a „könnyű” ellenfél. Ezúttal sem jobb a helyzet. Kérdéses, hogy az „Elefántok” elhiszik-e, Brazília és Portugália ellen van keresnivalójuk. Nem kedvez az egységnek, hogy négy év alatt az ötödik kapitány ül a kispadon. Németországba még Henry Michel vezette az afrikaiakat, őt Uli Stielike, Gérard Gili, majd a bosnyák Vahid Halilhodzsics követte. A vb-re Drogbával az élen a szövetség Guus Hiddinket próbálta megnyerni, eredménytelenül, így a svéd Sven-Göran Erikssonra esett a választás.
A Koreai NDK a már említett 1966-os bravúr után másodszor jutott ki a világbajnokságra. Hajlamosak lennénk rávágni, hogy az angol, a német és az olasz válogatotthoz hasonlóan a koreait is kizárólag a hazai bajnokságban szereplő játékosok alkotják, de nem így van. Nem tudjuk, hogy a kommunizmusból a szocializmusba átmenet jegyében-e, de tény, Hong Jong Dzo az oroszországi Rosztovban, Dzsong Te Sze pedig a japán Kawasaki Frontale-ban játszik. Észak számára mi más lehetne a legmagasztosabb cél, mint felülmúlni Délt, de a kilátásai nem csak azért rosszabbak, mert a vb-t a déli féltekén rendezik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.