Még azt is letagadom, hogy görög salátát vacsoráztam – mondotta félig tréfásan, félig útmutatóan egy nyugat-európai elemző. Lehetne még idézni bölcs közmondásokat, a lényeg, hogy a múlt csütörtökön elhangzott a debreceni konferencián az a mondat, amely párhuzamot sugallt a magyar és a görög gazdaság állapota között. Egy magyar gazdasági lap internetes kiadása rácsapott a hírre, amelyet azonnal világgá kürtöltek a Budapesten jelen lévő hírügynökségek. Ez a dolguk.
Kósa Lajosról, a Fidesz ügyvezető elnökéről, aki a fenti megjegyzést belföldi fogyasztásra szánta, az európai gazdasági és pénzpiacot Londonból fürkésző elemzők azonnal megállapították: „Befolyásos figurája a pártnak, nagy tisztelet övezi, mégsem őt tekintik a megfelelő személynek arra, hogy olyan gazdaságpolitikai részletekbe menjen bele, amelyekre könnyen ugrik a piac.”
A nemzetközi szakértők akkor tulajdonítottak nagyobb jelentőséget az ügynek, amikor a miniszterelnök szóvivője védelmébe vette az ügyvezető alelnök kijelentését, sőt megerősítette a görög hasonlatot. Ezt követték a helyesbítési szándékú megnyilatkozások: csak államtitkári, majd gazdasági miniszteri bejelentés, végül az új gazdasági akcióterv kormányfői ismertetése tudta megfogni az elszabadulni látszó pánikhangulatot.
Ki okozta ezt a hatalmas kalamajkát? A magyar politikusok megfontolatlan nyilatkozataikkal, a nemzetközi tömegtájékoztatás a felhabosított híreivel, vagy csupán az ideges piac öngerjesztéséről van szó? Vajon tényleg indokolt volt-e ez a világméretű rettegés? Bármennyire nevetségesnek tűnik is, mint az adott példa igazolta, egy magyar politikus kijelentése hatással lehet a New York-i tőzsdemutatókra.
Ez persze nem teljesen fedi a valóságot, és azok a fideszes nyilatkozatok sem alaptalanok, amelyek most sem fogadják el, hogy ez lett volna a baj: mindehhez ugyanis kellett, hogy Magyarországra eleve gyanakodva nézzenek a befektetők. Illetve, hogy ezek a kijelentések pont „megfelelő” fogadókészségben találják a piacokat. Egyrészt Görögország ebben a körben tabutéma. Olyan, mintha pestiseshez nyúlnánk. Ha valaki Hellász helyzetével azonosítja országának gazdaságát, az pont ilyen felhördülésre számíthat, igaz, erre még nem volt példa. Az eurózóna tagállamainak és a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) száztizenötmilliárd eurós kölcsönt kellett kiköhögnie, hogy egyáltalán életben tartsák a görög államot. Válságidőszakban nyújtották ezt a segítséget, amikor minden eurónak helye lenne a saját költségvetésükben is. Higgyük el, ezt nem jókedvükben tették. Szlovákiának még a rá jutó kölcsön összekaparása is gondot okozott.
És lehet, hogy ezzel sincs vége a görög válságnak, csak valamivel odébb tolták a végleges csőd bejelentését, ugyanis a görögöknek összesen háromszázmilliárd euró a tartozásuk. Talán kicsit elsietettnek tűnik, hogy Dominique Strauss-Kahn, a valutaalap vezérigazgatója – különösen otthon, Franciaországban, ahol már szinte ő a baloldal elnökjelöltje a 2012-es választásokra – Görögország megmentőjének szerepében tetszeleg. Az ünnepléssel azért várni kellene egypár évet.
A piac érthetően nyugtalan, ha Görögország kerül szóba. Pláne, ha egy ország vezető politikusai magukat minősítik úgy, hogy a szakadék szélén egyensúlyoznak. Ha ez igaz is, akkor is csak az utolsó előtti pillanatban kürtöljük világgá. Magyarország a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság 2008. őszi kitörése után egy hónappal szorult az Európai Unió és a valutaalap segítségére. Tudjuk, hogy mi vezetett ide: hazugság hazugság hátán, az ország totális eladósodottsága. Az akkor hatalmon lévők könnyen elfelejtik szerepüket abban, hogy milyen mélyre juttatták az országot, még unokáink is nyögni fogják a kölcsönöket. Abból van elég, csupán 20 milliárd euró volt az akkori mentőcsomag. Sokan már akkor azt jósolták, hogy bármilyen hatalmas összegről van szó, ez kevés lesz a magyar adósságrendezéshez.
Tehát nem teljesen alaptalan a magyar gazdaság teljesítőképessége miatti félelem. És ha a nemzetközi gazdasági életben egyre többen ugyanazt a negatív véleményt hangoztatják, az bizony beteljesülhet. Az elemzők közül hiába álltak ki a magyar piacot jobban ismerők azzal, hogy hazánk makrogazdasági mutatói javulnak, és köszönő viszonyban sincsenek Görögország ilyen adataival, a világsajtónak főleg nem szakmai része egyre csak a magyar–görög párhuzamosságról írt.
Szombaton a G20-ak pénzügyminisztereinek dél-koreai tanácskozásán a finn európai gazdasági biztos, Olli Rehn kifejtette álláspontját a magyar gazdaság helyzetéről, amelyet nem tartott rossznak, sőt kedvező jeleket vél felfedezni benne. Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, az eurózóna vezetője vasárnap szintén megjegyezte Dominique Strauss-Kahnnal találkozva, hogy nem nyugtalankodik Magyarország miatt. Az IMF részéről hétfőn este egyébként Budapesten tárgyalt Christoph Rosenberg, aki új misszióvezetőként Magyarországot felügyeli. Ezt követte másnap Orbán Viktor bejelentése a kormány gazdasági akciótervéről.
Ennyire kivételes helyen kezelnek bennünket? – csodálkozhatnánk a hírek özönére. Más a helyzet. Ha bármely térségbeli ország megroppanna – ami egyáltalán nem kizárt –, akkor nyilván rá irányulna a fokozott figyelem. Ugyanis az egész kelet-európai övezet megingása után valószínűleg a Nyugat következne.
Vajon mit érne akár egy nagy nyugat-európai ország fuldoklása esetén a medence partjára készített 750 milliárd eurós mentőöv? Valószínűleg semmit, ugyanis ez egy 50-60 millió lakosú állam jelenlegi adósságának csupán a fele. Akkor aztán dőlnének a dominók. Mint láthatjuk, a dél-európai országok – Portugália, Spanyolország, Olaszország – után most már Németország, az Európai Unió motorja is megszorításokat hajt végre.
Tehát óriási a félelem a dominóhatástól. Ezért olyan fontos a stabilitás fenntartása, hiszen itt már nem a forintról, hanem az euróról van szó. Ilyenformán hatott a közös európai valutára a magyar csőd lebegtetése: nemcsak a forint zuhant, hanem az euró dollárhoz viszonyított árfolyama is történelmi mélységeket közelített meg. Ráadásul ezekben a napokban tették közzé az amerikai munkaügyi mutatókat, amelyek nem sugalltak javulást. Ez megfűszerezve a magyarországi elemzésekkel igencsak lenyomta még a manhattani tőzsdét is.
Hírek szerint az európai vezetők ezért kereshették telefonon a magyar miniszterelnököt a múlt pénteken. Szombaton ki is állt a nyilvánosság elé Varga Mihály államtitkár, aki beszámolt a tényfeltáró bizottság előzetes jelentéséről – csak kapásból 250 milliárd forintos el nem könyvelt hiányt állapítottak meg –, és kijelentette, hogy a kormány kitart az elődje által előirányzott hiánycélnál. Ezt akarták hallani a nyugati hitelezők.
Hogyan értékelték a múlt hét végének magyar manővereit a nemzetközi megfigyelők és a világsajtó? Szinte egybehangzó a vélemény, hogy az új kormány a görög vészhelyzet felfestésével akart tágabb tárgyalási teret nyerni az IMF-fel és az Európai Unióval folytatandó megbeszéléseken, mégpedig a nagyobb hiány elfogadtatása érdekében. Ha ez volt is a szándékuk, elképzelhető, hogy nem számoltak azzal, mennyire abnormálisan működik manapság az az arctalan befektetői tömeg, amelyet előszeretettel aposztrofálnak így: „a piacok”.
Az Eurasia Group londoni kockázatelemző cég szerint a magyar kormánynak „rá kellett ébrednie, hogy sem a piac, sem az EU, sem pedig az IMF nem fogja eltűrni a fegyelem hiányát”. A JP Morgan londoni bankház azt emelte ki szakértői elemzésében, hogy a Fidesz „gazdaságpolitikai rugalmasságot igyekezett teremteni magának”. A BNP Paribas francia bankcsoport azt jelentette a brit fővárosból, hogy a magyar kormány a „rémületkeltés veszélyes játékát űzi”. A Royal Bank of Scotland felzárkózó piacrészlegének vezetője megállapította, hogy az új kormánynak „egy kicsit világosabban kell elgondolkodnia a piaci kommunikációról, mert így egyszerűen nem lehet beszélni”.
A The New York Times amerikai napilap megerősítette, hogy „Magyarország távolról sincs azon a válságszinten, mint Görögország”. A kijelentésekről a vezető amerikai újság megállapította, azok valószínűleg a „hazai hallgatóságot célozták meg”. „Évekbe telik a hitelesség megszerzése, és azt napok alatt le lehet rombolni – idézett a lap egy londoni elemzőt, aki azt is hozzáfűzte: – Saját maguknak okoznak kárt, sok-sok hónapba telhet a felépülés.”
Ennél tovább megy a román Ziarul Financiar pénzügyi lap, amely ezt írja címében: „A magyarok a maguk sírját ássák.” Az orosz Kommerszant gazdasági lap szerint a nyilatkozatokban „politikai hevesség volt tapasztalható, amely a nemrég tartott választásokból maradt vissza”. A londoni Financial Times hét végi számában foglalta össze az elmúlt napok magyar történéseit Kontárok Magyarországon címmel.
A helyzet abszurd, hiszen mindenki előtt nyilvánvaló, hogy az igazi kontárok az elmúlt nyolc évben regnáltak Budapesten. És az általuk okozott károkkal való őszinte szembenézés nélkül aligha juthatunk előre. Kósa Lajos sem tett mást, mint hogy ezt az igényt jelezze, ám tudomásul kell vennünk azt is, hogy ebben a nehéz helyzetben „a piacok” rövid távon elsősorban a szavakra figyelnek. Így történhetett az is, hogy Orbán Viktor meggyőző szereplése a keddi parlamenti ülésen máris elismerést hozott, és fordított a rossz megítélésen: volt olyan külföldi elemzés, amely egyenesen bravúrosnak minősítette az új programot – pedig a neheze, annak végrehajtása még hátravan.
Az F 2 francia állami televízióállomás egyébként Orbán Viktor múlt csütörtöki brüsszeli látogatásáig bogozza vissza a szálakat: a csatorna értesülései szerint José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke közölte a magyar kormányfővel, hogy folytatni kell a költségvetés megerősítését, erről nem lehet lemondani. A Les Echos francia gazdasági napilap akkor úgy vélte, hogy „a magyar politikusok a tűzzel játszanak”, míg az AFP hírügynökség tudósítójának a filmtörténet legelejének rövidfilmje, a jól ismert Lumičre-paródia, a Lelocsolt locsoló jutott eszébe.
Kikiáltott pirománként itt álltunk vizes ruhában. „Tizenöt percre” – mint ahogy Andy Warhol mondta – világhírűekké váltunk, igaz, nem úgy, ahogy szerettük volna. Néhány napja megtanulhattuk, hogy arctalanságában nagy úr ez a disznófejű piac.
Egyelőre nem éri meg kikezdeni vele.
origo.hu
Így telt Gyárfás Tamás első napja a börtönben
