Brüsszel legismertebb jelképe, a pisilő kisfiú nem különösebben lebilincselő alkotás, ennek ellenére a hatvan centiméteres szobrocska kultusza – amely két, nem túl jelentékeny és meglehetősen kétes hitelű legendán alapul – töretlenül virágzik. A turisták semmiért el nem mulasztanák, sőt a nyolcvanas években elkészült a szobor párja, a pisilő kislány is. Sokkal érdekesebb, hogy a Manneken Pishez egy furcsa hagyomány kapcsolódik a brüsszeliek kultúrájában: a szobor különböző jelmezekbe öltöztetésének szokása a XVIII. század elejéig nyúlik vissza, és a főtéri városi múzeumban több száz darabos, kizárólag erre a célra készült ruhatárat őriznek, focimeztől a népviseleten át az űrruháig. Az átöltözéseket kisebb ünnepség kíséri, katonazenekarral. A kisfiúnak van hivatalos öltöztetője, és nonprofit szervezetet is alapítottak a javára. A saját és hazája válogatott nyomorúságain szocializálódott közép-európai ember nem állhatja meg, hogy csendben el ne mosolyodjon: a belgák szobrocskát öltöztetnek. Épp annyira gyerekes, mint amennyire kedves, más szemszögből pedig ügyes és céltudatos hagyományőrzés ez: nincs olyan ideje a napnak és az évnek, amikor ne tolonganának a turisták az óvárosnak ezen az aprócska terén (szívből kívánom, hogy egyszer Magyarország is képes legyen ilyen sikeresen menedzselni magát).
Hozzá kell tenni, hogy olyan országról beszélünk, amely tudomásom szerint még takarékoskodni is képes a nemzeti jövedelméből. Több pénz, több idő, több türelem, és ez meg is látszik a belgákon: boldog nép, akiket nem nyomasztanak életbevágó létproblémák. Van türelmük ahhoz, hogy jelentéktelennek tűnő hagyományokat is gondosan ápoljanak, hogy kivilágítsák a várost, hogy összegyűljenek az Európai Parlament előtti téren táncot tanulni, és ezt órákig meg ne unják, hogy szóba elegyedjenek az idegenekkel. A tulajdonos kint áll az üzlete előtt, mosolyogva bólint, és Bon jourt köszön: látszik, hogy sietünk, valószínűleg sejti, hogy nem fogunk betérni, de mégis. Idősödő férfi a tulaj, az udvarias köszöntés a két helyes fiatal lánynak szól. Üdítő élmény néhány napot ebben a légkörben tölteni, még akkor is, ha Brüsszel nem a klasszikus értelemben vett turisztikai célpont, mint például Velence vagy Párizs. Igaz, hogy az óváros szinte teljes épségében megőrződött, de a városba lépő idegen legelőször mégis az Európai Unió viszonylag új keletű fővárosával találkozik: üvegpalotákkal, irodaépületekkel és azzal a sok ezer nem belga polgárral, bevándorlókkal és eurokratákkal, akiknek tulajdonképpen nem otthonuk Brüsszel. Nyilván továbbra is az őshonos lakosság van többségben, de alaphangulatot a feketék zűrzavaros negyedétől a történelmi belvároson át a diplomaták negyedéig ívelő sokféleség adja. Az a Brüsszel, amit az idelátogató hazavisz, aligha a belgáké, inkább a „multikulti” Európáé. Nem tudom, az ottaniakat ez mennyire zavarja: kívülről úgy tűnik, hogy természetesnek veszik, és nemigen érezhető, hogy a felduzzasztott Brüsszel tönkre lenne téve a növekedés által. Itt-ott kicsit eklektikus a városkép, keveredik a régi és az új, de meg tudták oldani úgy, hogy megmaradjon az összhang. A történelmi belváros kis köre a térkép közepén mintaszerű, tele gondosan felújított épületekkel. A szűk, kanyargós utcák és a szinte kivétel nélkül fényképezőgép lencséjére kívánkozó belvárosi műemlékházak egy valamivel kisebb, családiasabb Prágát formáznak, németalföldi jellegzetességekkel. Általánosságban a zöld felület igen kevés, talán még a Budapesten megszokottnál is kevesebb, ezt a hiányt óriási parkokkal és botanikus kerttel pótolták, ahol könnyen belefuthatunk egy többé-kevésbé spontán szabadtéri koncertbe vagy színházi előadásba.
A város felfedezésére érdemes néhány napot (és egy tíz ugrásra, azaz tíz utazásra alkalmas „ten jump” metrójegyet) rászánni, mert aki csak a térkép közepén megrajzolt körben sétálgat, sok mindent elmulaszt: diadalívet, bazilikát, palotákat és gyönyörű, gótikus templomokat, meglepetés-tereket és szobrokat, amelyekre talán csak céltalan csavargás közben éri meg rábukkanni. Soha nem voltam az a fajta turista, aki térképpel szaladgál, de Brüsszelt mindennél inkább érdemes a véletlenre bízni. A város környéki kirándulásokat viszont nem: a kis ország vonatközlekedése a fővárosból nagyon jó, bár itthoni viszonylatban nyilván méregdrága. Nagyjából egy óra leforgása alatt Brugge-ben, kicsivel több idő alatt pedig Ostende kikötővárosában lehetünk, a homokos tengerparton.
origo.hu
Milliárdos házak a magyar ingatlanpiacon – Szegeden is akad luxusotthon
