Az önérzet lázadása

De miből? Miből lesz erre pénz? – kérdezik úton útfélen a mostani nagy célok megfogalmazása után. Mert nagy célok ezek, az emberek érzik, hogy történelmi léptékű változások előtt állunk. Bekövetkezhet egy gondolkodás, egy rendszer kicserélődése. De persze el is maradhat, sokan drukkolnak ennek, túl sokan. „De honnan lesz erre pénz?” – kérdik még mindig a Rottenbiller utcában cinkos összekacsintással, mint akik úgy is tudják, hogy Magyarországon soha semmire nincs elég pénz, legfeljebb arra, hogy ellopják.
Nem hagy nyugodni a kérdés, a hangsúly, a szavak mögötti sok évtizedes tapasztalat. S valóban, miből? Arra gondolok, miként lehetne most a hátrányból előnyt kovácsolni, az ellenszél energiáit is a javunkra fordítani. Hogyan lehetne a bajból erényt mutatni. A magunk javára fordítani a helyzetet.
De mégis, miből? – kérdik még mindig, makacsul. Tehetségből?
Például ebből is. Ha maradt még magyar tehetség. De főként a tartalékainkból. Az elmúlt szocializmus és a húsz év hibáinak és bűneinek hozadékából. Most elő lehet hívni ezeket a rejtett erőforrásokat. Talán csak a kiegyezés szabadított fel ilyen energiákat 1867-ben.
Milyen tartalékokra gondolok? Felmérhetetlen forrás a korrupció visszaszorítása. A korrupció nem csak abból áll, hogy H. vagy W. urak borítékban magukhoz veszik a pénzt. Százszor inkább abból, hogy a szolgáltató már eleve bekalkulálja a korrupciót az árba. És cserébe elnézik, hogy az ár duplája vagy négyszerese a valódi teljesítmény értékének. Ellenőrzés nincs, vagy az is a korrupt rendszer része. Ennek látványos következménye, hogy Magyarországon semmi nem működik rendesen. Mi meg úgy vagyunk a rendszerben, hogy olajoznánk, valahogy működjön. Csak nekünk. Kitörni ebből a csapdából komoly feladat. Az önérzet lázadása.
A kiegyezés időszaka más szempontból is felvetődik. Akkor a polgári középosztály megteremtése tette volna lehetővé az ország tényleges modernizációját. De ez félresiklott. Létrejött ugyan egy polgárság, de nem a magyarság belső organikus fejlődéséből, hanem jórész kívülről. És nem forradalom révén, hanem talpnyalás révén. Most a 29 pont céljai, ha lesz egy kis történelmi távlatuk (10-15 év elég a mai felgyorsult világban), megteremthetik a magyar polgárosodás új korszakát. Márpedig erős, demokratikus és nemzeti fejlődés ilyen polgárság nélkül elképzelhetetlen. E polgárságba a modern paraszttól az értelmiségen, tisztviselőn át a szakmunkásig mindenki belefér. Ez az igazi történelmi változás.
Ennek alapját az adózás terén meghirdetett újítások jelentik. Óriási tartalékok vannak az adócsalás visszaszorításában. Száz- és ezermilliárdok. Mindannyian ismerünk tankönyvtámogatásért sorba álló „veszteséges” vállalkozókat, akik nem tudják hogy elkölteni a pénzüket. Mert csalnak. És most azt mondják nekik: az adódat a felére csökkentjük. De akkor vége a pöffeszkedésnek!
S hogy miből telik a megújulásra? Például a feketemunka legalizálásából. Vagy önként, mert megéri, vagy kényszerből, mert nem éri meg. A fiktív minimálbérek, az adómentes jövedelmek, a „számlára dupla annyi” elv. Komoly tartalékok. Nem kell megijedni!
Ott vannak a különféle támogatások. Kinek, miért, mennyit? A bérek rettenetes aránytalansága. A saját piac védelme. Elképesztő ostobaság, hogy Magyarországra külföldről hozzanak krumplit (és mindent) rettenetes kamionok százaival, ezreivel naponta. Ez maga a téboly. Azt mondja egy brit szakács, nem tud angol éttermet nyitni Olaszországban, mert olyan szabály van életben, hogy az étteremnek az alapanyagok 85 százalékát az adott olasz régióból kell beszereznie. Ez a megoldás. A Védegylet – mint Kossuth idejében – már nem elég.
Nem kell, hogy országos védővámok legyenek (ez nyilván EU-előírásokba ütközne), de, mint régen, a dacos vármegye, megtilthatjuk, hogy az élelmiszer 85 százalékát külföldről hozzák be.
Micsoda tartalékok: a munkaerő! Hiszen Magyarországon messze a legalacsonyabb a munkaképes korban a foglalkoztatási arány Magyarországon. Jóval hatvan százalék alatt. Ha majd megéri dolgozni és nem éri meg nem dolgozni, ez a tartalék a motorja lehet a gazdaságnak. De már most képezni kell, kiképezni, oktatni. Jó befektetés.
Itt van a gazdaságtalan termelés. A gazdaságtalan működés. Jó fél évszázados – szocialista – hagyomány: a gazdaságtalan működés eltűrése, sőt támogatása. Méltánytalan, ahogy állami cégek élén milliós fizetésekkel, elnökök, vezérigazgatók, helyetteseik, igazgatók múlatják az időt. És a cégeik minden évben termelik a hatalmas veszteséget. Közben Budapesten azt nem tudták megoldani, hogy egy kétszáz méteres útra szóló jegy ne kerüljön ugyanannyiba, mint egy körutazás valamely hosszabb járaton. Óriási tartalékok. A gazdaságos működés megszervezése. Az organizáció képessége.
S persze itt vannak a mi tartalék energiáink. Ezekre most szükség lesz. Hiszen hányszor nem keltünk fel a karosszékből, asztal mellől, vagy az ágyból, mert „ráérünk arra még”. Hogyan lehetett szállóige „a csak felületesen” rettenetes üzenete? Hányszor mondták a szakemberek, hogy „megoldjuk”, aztán a tető mégis beázott, az autó mégis lerobbant és az étel mégis hideg maradt? Ne oldja meg! A tető ne ázzon be stb. A legnagyobb tartalék a magunk energiája és önérzete. Értelmes célokért, világos és méltányos feltételek között érdemes erőfeszítéseket tenni. E feltételek megteremtése megkezdődött.

A szerző történész