Bajnaiék utolsó húzása

Ennyire telt a korrupció elleni küzdelem frontján az előző, őszödi típusú garnitúrától. Hogy kiadták, elszórták még a kormányülések anyagát is. De titkossá tettek a szocialisták mindent, ami csak az érdekükben állt.

Van abban valami furcsa üzenet, hogy a Bajnai-kabinet egyik utolsó intézkedéseként éppen annyiért bízott meg egy magáncéget a kormányülések hangfelvételeinek rejtjelezésével, mint amennyiért a BKV-nál mérették fel a fénymásoló-állományt. Éppen tízmillió forintocskát kóstált a balliberális közlekedési vállalatnál (talán ezért BKV?) a szakszerű, mondhatni tudományos művelet, mint a legbizalmasabb kormányzati dokumentumok MP3 formátumba való átalakítása. A különbség annyi, hogy amikor a BKV az akcióval megbízott egy céget, illetve a röhejes manőver kiderült, még nem voltunk hozzászokva a hasonló umbuldákhoz. Azóta annyi penetráns korrupciós dolog került felszínre a Nokia-dobozos tízmillióktól a nemzeti vagyonkezelő milliárdos visszaéléseiig, a honvédségi visszaosztásos stiklikig, hogy az emberek már szinte immunissá váltak az előző kormány alatti elképesztő panamákra.
Így talán kevésbé kapják fel a fejüket a polgárok, ha azt hallják, még a kormányülések hanganyagainak kezelését is kiadták gebinbe a szakértő szocialisták. Csak hát nem lehet egyenlő mércével mérni ezt a legeslegújabb botrányt és egy kézlegyintéssel odasorolni az eddigi emeletnyi magasan púposodó-illatozó kupachoz. Elvégre mégiscsak a Magyar Köztársaság kormányainak üléseiről készült felvételekről van szó – 1989-től napjainkig. Ehhez képest hatalmas hallgatás van róla a sajtóban. Inkább azon problémáznak a balliberális médiumok, hány közintézményben kell kifüggeszteni a Nemzeti együttműködés nyilatkozatát. A magáncég szuperbizalmas megbízása mintha a szokásos napi rutin része lett volna. Talán már azon sem ütődtek volna meg, ha a paksi atomerőmű titkos kódjait egy kajmán-szigeteki offshore vegyes vállalatnak adták volna ki dajkaságba. De hát milyen célja volt ezzel Bajnai Gordonéknak, miután már csak napjaik voltak hátra a hatalomból? A következő kormány iránti előzékenységet kizárhatjuk. Nem életszerű, hogy az a társaság, amely inkább minden pénznek, költségvetési tartaléknak, kikunyerált sokmilliárdos uzsorakölcsönnek a nyakára hágott, hogy majd az utódkabinetnek fájjon a hiánycél tartása miatt a feje, éppen a hangfelvételek modernizálásának terhét akarta volna levenni a jobboldali kormány válláról. Nem is egészen tréfásan visszakérdezhetnénk: nem lehet, hogy a sok millió forintot nem adták, hanem kapták a szocialisták az inkriminált magáncégtől?
De félre az iróniával! Nézzük meg közelebbről, miért is veszélyes az ilyen kiszervezés. Nem kell hozzá egyetemi diploma, hogy világos legyen, mint a nap: hatalmas értékhez jut az, aki húsz év kormányüléseinek tartalmát kézhez kapja. Erre állítólag az a válasz, hogy a dekódolást végző szakember a legmagasabb szintű, C típusú nemzetbiztonsági átvilágításon esett át. Hát ez aztán megnyugtatás a javából! Mintha ez biztosítékot jelentene minden illetéktelen hozzáféréssel szemben. Inkább ne firtassuk, az évek folyamán hány C típusú átvilágításon rendben lévőnek talált személyről derült ki, méltatlannak bizonyult a bizalomra. Hogy utólag derült ki: igenis kockázatot jelentett. Nem akármi van ezeken a hangszalagokon. Minden olyan vitát rekonstruálni lehet, ami egy-egy döntést megelőzött. Könnyen kiderülhet volt kormánytagokról, milyen, netán ellenkező álláspontot képviseltek, mielőtt a külvilág felé konszenzusos határozat megszületett. Azok a lobbiérdekek, nagyvállalati kapcsolatok is kitapinthatókká válnak, amelyeknek érdekében egyes tárcavezetők mindent bevetettek. Talán az sem hangzik valóságtól elrugaszkodott feltételezésként, hogy ezekkel az információkkal némelyeket meg is lehet utólag zsarolni, de legalábbis erőteljes presszió alá helyezni. És mi van akkor, ha a bukófélben lévő balliberális kurzus egyszerűen csak be akart spájzolni mindezen információkkal, ugyan ne maradjon már ez a sok jó adat arra a kabinetre, amelyről április 19-én is lehetett tudni, hogy ha nem tör ki több millió éves szunnyadás után a Kékes és a Badacsony, váltani fogja a baloldali adminisztrációt? Mindezek olyan sürgősen megválaszolásra váró kérdések, amelyekre a közigazgatási és igazságügyi minisztériumi vizsgálat keretében választ kell adniuk a Gyurcsány–Bajnai-éra illetékeseinek.
Tényleg el kell higgyük: olyan naivak voltak, hogy nem gondoltak arra, hírszerzők, hivatásos kémek számára valóságos aranybányaszámba mehetnek a kormányüléseken történtek? Hogy olyan adatok vannak rajta, amelyekkel vissza lehet élni? Talán Bajnaiék nem tudják, de ezeket az információkat úgy is szokás hívni: államtitok. Nem lehet szokásos nagyképűségükkel, lekezelően azzal védekezniük, hogy a felvételek csupa lényegtelen, közismert dolgot tartalmaznak, kár annyira felfújni az ügyet. Ha így lenne, már egészen bizonyosan megjelentek volna könyv alakban is, és interneten is hozzájuk lehetne férni. Akárcsak a régi MSZMP Központi Bizottságainak jegyzőkönyveihez. Ez elég logikus, nem? Ezzel szemben olyan titkok vannak a felvételeken, amelyeket a magyar állampolgárok sem ismerhetnek, és a sajtó elől is rejtve vannak. Vajon mit szólnának az előző balliberális kormányok prominensei, ha mondjuk a YouTube-on látnák viszont bizalmas megbeszéléseik élményanyagát? Vagy pontosan tudják, hogy annál sokkal gondosabb kezekbe kerültek, akik vigyáznak a kincsre és rájuk is, mint a hímes tojásra?
Annál is figyelemre méltóbb ez a szabados kiszervezősdi, mert a Bajnai–Gyurcsány-féle élszocialista group egyáltalán nem volt ilyen látszatlaza, ha másról volt szó. Hiába mondták el a valódi – és nem holmi álszocialista – szakemberek, milyen abszurd, a cégadatokat titkossá nyilvánították. Furcsa módon azt már nem szerették volna, hogy mint a jogállamokban, továbbra is meg lehessen tudni minden vállalkozásról, ki fia borja és üzletfele vezeti, illetve van tulajdonrésze benne. Tudjuk persze, hogyne tudnánk, hogy ahol ennyi galiba üti fel a fejét a szoci elit vircsaftjai tájékán, és ennyi a kíváncsi újságíró, izgága, jogaival élni akaró állampolgár, ott nem tanácsos hivalkodni a vállalkozások, magánbizniszek részleteivel. Főként, ha offshore-okkal táncoló volt kormánytagok egész hadseregébe lehet ütközni lépten-nyomon, élén az MSZP–SZDSZ által kinevezett káderek milliárdos kis titkaival.
Hát ennyire telt a korrupció elleni küzdelem frontján az előző, őszödi típusú garnitúrától. Hogy kiadták, elszórták még a kormányülések anyagát is. De titkossá tettek a szocialisták mindent, ami csak az érdekükben állt. Ne feledjük, 2006. november elején még az azon a bizottsági ülésen elhangzottakat is titkosították potom nyolcvan évre, amelyen az ötvenhat ötvenedik évfordulóját ünneplő tömeg brutális, véres szétverésének, szétlövésének körülményeit tárgyalták. Csak azokkal a tennivalókkal bántak fesztelenül, álliberálisan, ami a feladatuk lett volna. Kiszerveztek az égvilágon mindent, ami egy kormányzatnak kötelessége. Néha az lehetett az érzésünk, az alvállalkozások kormányzatával volt dolgunk, ahol előbb-utóbb a napi kormányzati ügymenetet is kiszervezik külsős baráti cégeknek. Már talán azon sem kellett volna csodálkozni, ha a kormány tagjai káefték, zéerték, corporationök és ltd.-k lettek volna. Ebben a konstellációban a legfőbb posztot, a miniszterelnökit természetesen csakis egy előkelő ciprusi offshore cégre ruházhatták volna. Így hát a végén még örülnünk is kellene, hogy magát a kabinetet nem telepítették át egy festői offshore szigetre, csak a hangfelvételeket szervezték ki.
A parlament nemzetbiztonsági bizottsága, az Alkotmányvédelmi Hivatal és az illetékes szakszolgálat is foglalkozhatna a kérdéssel.