Vesztegetni csak nagy tételben érdemes – erre a következtetésre juthatunk az elmúlt évek hazai bűnügyi statisztikáinak vizsgálatakor. Az adatsorok egyértelműen mutatják: szinte kizárólag a pár tízezer forintos kenőpénzek átadóit vagy elfogadóit ítélik el, míg a nagyhalak rendszerint megússzák. Lapunknak az Országos Kriminológiai Intézet korrupciókutatója ismertette az utóbbi időszakról szóló felméréseket. Vig Dávid elsőként a Fővárosi Bíróságon (FB) készült elemzésről beszélt. A budapesti ítélkező fórum 2005 és 2009 között nagyjából száz korrupciós esetben hozott elmarasztaló döntést. Az ügyek 55 százalékában a húszezer forintot sem haladta meg a kenőpénz értéke, míg további 32 százalékban húsz- és százezer forint közötti összeggel vesztegették meg az állam alkalmazásában álló személyeket, legtöbbször egyébként rendőröket. – Az elítéltek majd 90 százalékát tehát piti cselekményért vonták felelősségre, és emiatt az érintettek igen csekély büntetést kaptak, egyikük sem került rács mögé – idézte a kutató az FB bírájának, Gimesi Ágnesnek a vizsgálatát.
A szakember megemlítette azt is, hogy az elmúlt tíz évben évente átlagosan 1200 korrupciós bűncselekmény vált ismertté. Ez az érték azonban feltehetően jóval alulmúlja a ténylegesen elkövetett vesztegetéses, vagy az ahhoz hasonló ügyek számát. Vig Dávid elmondta: a Bölcsek Tanácsának felmérése szerint idehaza ezerszer annyi alkalommal követnek el korrupciót, mint amennyit az igazságszolgáltatás kiderít. Így tehát nem elképzelhetetlen, hogy évente az egymilliót is megközelítheti az efféle visszaélések száma. A kutató az igen szerénynek nevezhető felderítési eredményt három fő okkal magyarázza. Egyrészt manapság kifinomultabb eszközöket alkalmaznak, s ritkábban használnak mondjuk nokiás dobozokat a kenőpénzek átadására. Nehéz kideríteni, hogy például az állami, önkormányzati megrendelésről döntő személy fia egy évvel a megbízás odaítélése után vajon miből utazott több hónapra a világ valamely egzotikus országába. – E példából is látszik, hogy a korrupciós eseteket nem egyszerű felgöngyölíteni, de hazánkban más problémák is gátolják az ilyen ügyek kiderítését – véli Vig Dávid. Leginkább az – s ez a második ok –, hogy elvben tucatnál is több szervezet foglalkozik a visszaélések feltárásával. A rendőrségen, az ügyészségen és a vámhatóságon kívül az Állami Számvevőszék, a versenyhivatal, valamint a Közbeszerzési Döntőbizottság is kapott bizonyos korrupcióellenes feladatokat, ám a különböző hatóságok munkáját nem hangolták össze. A szakember szerint minél több intézménynek jut szerep valamely területen, annál kevésbé számíthatunk érdemi eredményre; a vesztegetések nyomozásánál pontosan erről van szó. A kutató ezért helyesli azt a kormányzati elképzelést, amely szerint a jövőben az ügyészségen alakítanának ki kifejezetten a korrupció üldözésével foglalkozó egységeket. – Célravezetőnek tartom, hogy egyszerűbb hatásköri szabályok elfogadásával ezekben az ügyekben a nyomozás és a vádemelés egy szervezetnél összpontosuljon – fogalmazott Vig Dávid. A változtatás azért is szükséges, mert a szétaprózódott hatáskörök egyfelől újabb korrupciónak nyithatnak teret, másfelől az állampolgárok előtt is egyértelművé kell tenni, hova fordulhatnak az efféle bűncselekmények észlelésekor. A gyenge felderítés harmadik okát a szakértő abban látja, hogy az elmúlt években számos jogszabályt módosítottak bármiféle átfogó korrupcióellenes elképzelés nélkül. Ennek tipikus példája a közbeszerzési törvény, amely hat esztendő leforgása alatt huszonötször változott meg, némely esetekben egyszerre félszáznál is több paragrafus cserélődött ki. A kutató úgy véli: az átláthatatlan jogszabályok egyenesen táptalajt adnak a korrupciós jellegű cselekményeknek.
Nem csak egyes jogi rendelkezések között nehéz kiigazodni, azt sem lehet biztosan megmondani, hogy évente mekkora összeg cserél gazdát idehaza kenőpénz formájában. Néhol azonban megbecsülhető a vesztegetésre fordított pénzek nagysága. A szakértők szerint az egészségügyben esztendőnként hetvenmilliárd forintnyi hálapénzt adnak át a betegek, más elképzelések pedig arról szólnak, hogy a közbeszerzésre fordított 1500– 1800 milliárd forint 10-15 százaléka, vagyis hozzávetőleg 200 milliárd forint elköltése körül merül fel vesztegetés. – Ha a részterületek becsült adatait összeadjuk, akkor egy évben ezermilliárdos nagyságrendű összeg kifizetésénél vetődik fel a korrupció gyanúja – mondta a kutató.
Az elmúlt időszakban többször is emelték a vesztegetések büntetési tételét, a fokozódó szigor azonban a visszaélések regisztrált számát nem befolyásolta, vagyis a korrupció a szankciók súlyosbítása ellenére is továbbterjedt. Részben azért, mert bár a törvény szigorú büntetéseket ír elő, a bírósági gyakorlat a legritkább esetben alkalmazza azokat. – Nem az a megoldás, hogy hosszú időre ítéljék el azt a rendőrt, aki elfogadja a gyorshajtó forgalmijába rejtett tízezrest – fogalmazott Vig Dávid, aki szerint a súlyos büntetések helyett inkább arra lenne szükség, hogy az igazságszolgáltatás mind több vesztegetőt érjen utol. A korrumpáló ugyanis egyetlen kérdést mérlegel: anyagilag megéri-e a visszaélés elkövetése. Forintosítani lehet mind a csúszópénz összegét, mind a vesztegetéssel elérhető jogtalan hasznot, mind pedig a lebukás kockázatát. Ha csekély a tettenérés esélye, a nyereség-veszteség listán túlsúlyba kerülnek a korrupció mellett szóló tételek. Így tehát nem a büntetés nagysága a lényeg, hanem a lebukás lehetősége. Vig Dávid szerint a felderítés hatékonyságának növelése kellő kormányzati akarattal, a jogi kiskapuk bezárásával, a bűnüldöző apparátus alapos felkészítésével és következetesen végrehajtott stratégiával néhány éven belül elérhető lenne.
origo.hu
Muri Enikőt a hét leggyalázatosabb hozzászólásával támadják
