Egyenesen a börtönbe

„Azt tanultam: ami kell, vedd el.”
(Részlet a közpénzen fellépő Ganxsta Zolee
Egyenesen a gettóból című számából)

Egy tiszafüredi luxushotelben wellnesselték ki magukból tavaly az aktatologatás fáradalmait az uniós pénzek pártatlan osztogatásában elcsigázott közszolgák, ebben sietett segítségükre a hazai rap koronázatlan királya, Ganxsta Zolee.
A cechet az adófizetők állták, csakúgy, mint a brüsszeli forrásokat kezelő, állami nonprofit vállalat 68 másik „továbbképzését”. A pihenéssel egybekötött tréningek mégsem hozhattak átütő sikert: pályázók, pályázatírók és a kft.-t átvilágító Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megállapításai szerint ugyanis az EU-s pénzek kezelgetése és lehívása ebben az intézményben zajlott a legdöcögősebben, annak ellenére, hogy privát tanácsadók garmadáját is foglalkoztatta a cég.
Az elmúlt években abszurd külsős megbízásokra köttettek szerződések a közigazgatásban. Fővárosi közlekedési tanulmányok készülhettek oldalanként 250 ezer forintért, sőt működési és finanszírozási stratégiakialakítás is született e témakörben oldalanként (!) kétmillió forintért. Igaz, ebben olyan kincset érő megállapítások is szerepeltek, mint hogy „a budapesti közösségi közlekedés országos jelentőségű kérdés, mely túlmutat a város feladatkörén”. Az efféle gyöngyszemet valóban meg kell fizetni. Az is a felfedezés erejével hathatott a kétszázmillióba kerülő tanulmány megrendelőire, hogy „szükség van a finanszírozási (magyarul: pénz) források több évre előre történő meghatározására”.
Nem titok, hogy a hasonlóan átütő erejű, aranyárú összefoglalókat csak egy szűk kör írhatta: akármelyik minisztérium üvegzsebét is nyitogatjuk, mindenhol ugyanazt a néhány tanácsadó vagy kommunikációs vállalatot találjuk. Nyilván olyan jól dolgoztak, hogy kézről kézre adták őket, az egyik referencia hozta a másikat. Projektmenedzselés, szakértés, átvilágítás, monitoring, kontrolling, jogi tanácsadás, tréningek, csapatépítés, kompetenciamérés – milliárdokért. Amennyiben a megbízások tárgya a minisztériumok alaptevékenységéhez tartozott, akkor jóval magasabb lehetett a közbeszerzési értékhatár. Mivel természetesen mindig minden az alaptevékenységhez tartozott, az álversenyeztetés színjátékát nem kellett több felvonásban eljátszani: jöhettek csőstül az udvari humánerőforrás-tanácsadók, stratégiakidolgozók, tehetséggondozók, különleges szakértői csoportok. Fontos közös vonás éppen a közbeszerzési határértékek alatti megbízási díjak gyakori feltűnése: ha nyolcmillió forint volt a limit, akkor 7,9 millióra kellett leizzadni a tarifákat, „alaptevékenységnél” pedig a húszszázalékos áfakulcs idején sorjáztak a 29,9 milliós megbízások, ha már egyszer a 25 millió plusz áfa, ugye, pont harmincmilliót ad ki.
Így kerekedtek ki a minisztériumi sportnapok, az iratleltározás és -megőrzés költségvetései, és így bomlott szét magától egy-egy nagyobb megrendelés többször nyolcmillió (elnézést: 7,9 millió) forintra. A külsős ügyvédi irodák jogi tanácsai az üzleti titok mögé rejtőzve százmilliókra rúgtak, miközben a tárcák jogi osztályán dolgozók a plafont bámulták, a minisztériumok pedig arra hivatkoztak, hogy sajnos sem kompetenciájuk, sem kapacitásuk nem volt arra, hogy külső segítség nélkül oldják meg a feladatokat.
Most van dolguk a jogászoknak: el kell dönteni, hűtlen vagy hanyag kezelés történt. Mindkettő több évig terjedő szabadságvesztést érhet.