Szeptember elején veszem át érdemben is a Fenerbahce női együttesét, éppen akkor, amikor Törökországban zajlik a férfi kosárlabda-világbajnokság. Az olimpiai bajnok amerikai Diana Taurasi, a földkerekség jelenlegi legjobb játékosa, az ausztrál világbajnok Penny Taylor és egyik korábbi pécsi kedvencem, Vajda Anna a török bajnok erősségei – említette a mesteredző, aki a kéthetes bajai tábort a majdani Rátgéber Akadémia előhírnökének szánja.
– Nem profitorientált vállalkozás vagyunk, egyfajta know-how-t tesztelünk a táborlakókkal, s olyan szakemberekkel, mint Tapodi Péter, Meszlényi Róbert, Peresztegi Nagy Ákos, Kmézics Zorán, Déri Csaba, a szerb Srdjan Sarics – aki a Szpartak Moszkvánál volt az erőnléti edzőm –, a még mindig aktív játékos, de szakedzői diplomás Iványi Dalmával, s néhány remek olasz és szerb trénerrel. Voltam már szövetségi kapitány, klubedző, rockzenekar tagja, most két lábon járó szoftverként is működöm. Ha egy négyéves olimpiai ciklusra megkapnánk a magyar kosárlabda-utánpótlás nevelésének lehetőségét, garantálni tudnánk az eredményt – állítja Rátgéber, aki tavaly Euroliga-diadalra vette a Szpartakot, s a Fenerrel is a négyes döntőbe jutás a cél – ahol korábban még sohasem járt a török bajnok.
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége azonban ez idő szerint nem tart igényt Rátgéber szolgálataira, bár Sterbenz Tamás főtitkár egy minapi beszélgetésen felvetette annak szükségességét, a nemzetközi színtéren legismertebb magyar kosaras személyiségeknek „hivatalosan” is megtalálják a helyét, szerepét.
– Megtisztelő a főtitkár úr felvetése, bár amikor szövetségi kapitányként dolgoztam, nem mindig fogott el a nélkülözhetetlenség érzése. Amúgy van funkcióm, a szövetség szakmai bizottságának vagyok a tagja, más kérdés, hogy ennek a testületnek kutyába sem veszik a véleményét, ahogy az történt a legutóbbi kapitányválasztásnál is. De amikor a csapatonként foglalkoztatható légiósok számát döntik el, akkor sem számít a szavunk.
Elérkeztünk a magyar kosárlabdázás ceterum censeójához, vagyis hogy mennyire tette tönkre a sportágat az utóbbi két évtizedben a jobbára amerikai és délszláv vendégjátékosok beözönlése.
– Nem gondolnám, hogy emiatt tart ott kosárlabdasportunk, ahol. Ha a magyar kosarasok annyira jók lennének, és olyan sok lenne belőlük, senki sem fanyalogna a légiósokra. Csakhogy a képzés, az utánpótlás-nevelés gyengécske. Európa professzoraiból bukott diákok lettünk. Az ötvenes években Jugoszlávia még a magyaroktól tanulta a kosárlabdát. Kevesen tudják, hogy a szerb nyelvben a mai napig magyar szóval horogdobás az elnevezése a sky hooknak, a fél kézzel, oldalazó mozgással végrehajtott hajításnak. Tudniillik azt a magyaroktól tanulták, konkrétan két vajdasági kiválóságtól, Demsár Lászlótól és Lóczy Vilmostól, és nem is volt, nincs is rá szerb kifejezés. S ma hol tartunk a szerbekhez képest?! – teszi fel a költői kérdést a mesteredző.
Pedig a labdajátékoknak – így a kosárlabdának is – elképesztő jellemformáló ereje van, különösen az ifjúság számára.
– Optimista vagyok, hiszen az új kormánynak deklarált szándéka az öt csapatsportág – futball, kosár-, kézi- és vízilabda, plusz a hoki – adókedvezményeken keresztül történő támogatása. Ez a leghatékonyabban megtérülő befektetés. Hősöket, példaképeket teremt a sport, hadd legyek elfogult, mindenekelőtt a csapatjáték. Azt mondják a reklámpszichológusok, ha a kereskedelemi tévékben futó Big brotherben egy libát betanítanának, néhány héten belül az egész ország azért a libáért lelkesedne, az ő gágogása lenne az etalon. Ezért óriási az állami tömegkommunikációs eszközök, elsősorban a televízió ereje és felelőssége. Szerintem állami feladat a sport felkarolása, hogy ne a Big brother libái, hanem a magyar sport hősei szolgáltassák a mintát.
origo.hu
Eljárás indult Hadházy Ákos ellen
