Humán áru

Aszterdam vigalmi negyedében egész utcákat láttam kizárólag magyar lányokkal.
A jelenség a helyieknek is feltűnt, így akad olyan része a bordélysornak, amelyet egész egyszerűen Nyíregyháza utcának hívnak, hiszen a kirakatokban magukat kellető lányok mindegyike onnan jött

Súlyos tévedésben van, aki azt hiszi, a rabszolgák már csak a történelemkönyvek lapjain vagy a filmvásznon léteznek, hiszen a rabszolgaságot már réges-rég eltörölték. Közöttünk élnek ma is: testi örömöket felkínáló lányokként, eldugott tanyákon csicskaként dolgozó szerencsétlen emberként, netán nálunk robotoló külföldiként egy piacon vagy egy kertes családi házból átalakított marihuánaültetvényen. Ne gondoljunk rabszíjra fűzött, korbáccsal vert emberekre – sok esetben gyerekeik, családtagjaik egészségét megfenyegetve, vagy más zsarolási módszerekkel sakkban tartott szerencsétlenekről van szó, aki egy külső szemlélő számára látszólag önként végzik azt a munkát, amivel gazdáiknak termelik a pénzt. Egy barátom például egy közel-keleti nagyváros repülőterén kiskorú indonéz háztartási alkalmazottak között várakozott, és – beszélve a nyelvüket – hátborzongató történeteket hallott tőlük a cselédsors viszontagságairól, amelyek a rabszolgaság minősített esetei. Néhány éve én magam is megdöbbenve hallottam Kuvaitban az ott folyó társadalmi vitát: arról folyt a diskurzus, hogy egy gazdának joga volt-e meggyilkolni az ázsiai cselédlányt, akit teherbe ejtett a kamasz fiú, vagy elég lett volna „csak” abortuszra kényszerítenie. Az persze fel sem merült, hogy a szerencsétlen házi szolgát gyakorlatilag megerőszakolta a család tinédzserkorú kedvence.
A világban egész iparág épült a humán árura, hiszen az emberkereskedelem ma a harmadik legjövedelmezőbb tevékenység a világon a drogkereskedés és az illegális fegyvereladás után. Egy washingtoni jelentés szerint Földünkön több mint 12 millió ember él rabszolgaságban. Egy részüket prostitúcióra kényszerítik, másokat drogfutárként, kényszermunkásként vagy más módon zsákmányolnak ki. Ha valaki embert vásárol, akkor csak egyszer kell kifizetnie az árat, a rabszolga viszont a vételár többszörösét keresi neki vissza. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet becslései az emberkereskedők által évente leszállított rabszolgák számát legalább két és fél millió főre teszik, ebből 1,4 millióan Ázsia és a Csendes-óceán térségébe, 270 ezren az iparosodott országokba, nagyjából ugyanennyien Latin-Amerikába, 230 ezren a Közel-Keletre, valamint Észak-Afrikába kerülnek, a többieket pedig elsősorban az elmaradottabb gazdasággal rendelkező országokba, illetve Afrika középső és déli részeire hurcolják. Egy júniusban publikált jelentésben az áll, az áldozatok főként nők és gyermekek, akik csak Európában tavaly két és fél milliárd eurónyi hasznot termeltek „gazdáiknak”. Az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala (UNODC) szerint a szervezett bűnbandák több mint 140 ezer ember felett gyakorolnak ellenőrzést. „Az európaiak azt hiszik, hogy a rabszolgáságot már évszázadokkal ezelőtt eltörölték. De nézzenek körül: a rabszolgák közöttünk vannak” – áll a UNODC vezérigazgatójának, Antonio Maria Costának a jelentést kísérő nyilatkozatában. Szerinte az egyik nagy gond, hogy az ipari országok kormányai csak a közelmúltban hoztak az emberkereskedelmet szigorúbban büntető törvényeket. Az ENSZ szerint Magyarország a legveszélyeztetettebb országok közé tartozik, ráadásul mi egyszerre vagyunk kibocsátója, befogadója és tranzitállomása a modern rabszolgáknak.
A legjobban a lányaink vannak veszélyben. Sokan hangzatos állásajánlatokra jelentkeznek jól fizető külföldi munka reményében. Gyermekfelügyelet, hoszteszmunka, csupa ártalmatlannak tűnő dolog, de Ausztriába, Olaszországba vagy Hollandiába érkezve a munkaadók hirtelen megváltoznak: elveszik minden papírjukat, sosem volt adósságokról kezdenek beszélni az utazási költségekre és egyebekre hivatkozva, és prostitúcióra kényszerítik őket. Aki nehezen adja be a derekát, azt néhány pofonnal győzik meg, mert tudják, hogy idegenben, útlevél és nyelvtudás hiányában kevesen fognak rendőrséghez fordulni. Aszterdam vigalmi negyedében e sorok írója nem hitt a szemének, amikor egész utcákat látott kizárólag magyar lányokkal. A jelenség a helyieknek is feltűnt, így akad olyan része a bordélysornak, amelyet egész egyszerűen Nyíregyháza utcának hívnak, hiszen a kirakatokban magukat kellető lányok mindegyike onnan jött. A helyi rendőrség emberkereskedelem elleni osztályának munkatársai pedig ellátogattak az észak-magyarországi településre, hogy megnézzék azt a várost, ahol – idézet tőlük – „mindenki vagy strici, vagy prostituált”. A hollandiai ügyben már sok magyart letartóztattak, de volt hasonló ügy Svájcban is: a Nemzeti Nyomozó Iroda és a berni szövetségi állami rendőrség összehangolt akciójának keretében, több helyszínen összesen tizennégy embert (egy kivételével mind magyar állampolgárok) tartóztattak le emberkereskedelem gyanújával. Ők is 19 és 33 év közötti lányokat kényszerítettek prostitúcióra. Nemritkán itthon is hasonló helyzetbe kerülnek lányok, főleg azok, akiknek nincs családjuk, vagy nem tartják a kapcsolatot a rokonokkal. Néhány napja a Győri Ítélőtábla jogerősen hét és fél év börtönbüntetésre ítélt egy Zala megyei férfit, mert az prostitúcióra akart kényszeríteni egy fiatalkorú, állami gondozott lányt.
Nem csak tőlünk visznek el embereket, hozzánk is érkezik jelentős mennyiségű „humán áru”. Legutóbb azzal kerültünk be a nemzetközi hírekbe, hogy magyarországi bázissal működött egy vietnamiak csempészésére szakosodott egy nemzetközi csoport. A rendőrségi akció során negyvenkét házat kutattak át Magyarországon, Németországban, Angliában és Franciaországban. Összesen harmincegy ember fogtak el, köztük tizenkettőt itthon – a gyanú szerint főként az eldugott házakban berendezett marihuánaültetvényeken dolgoztatták ide csempészett honfitársaikat a bűnözők. A nyomozás nálunk márciusban kezdődött, amikor a magyar hatóságoknak feltűnt, hogy az elmúlt fél évben kilencszáz vietnami érkezett Magyarországra, de csak háromszáz utazott el. A legtöbben megfelelő papírokkal érkeznek, így nem tagadható meg a beutazásuk, de később eltűnnek a schengeni övezetben.
A vietnami magyar nagykövetség munkatársai nem nyilatkozhatnak a még most is nyomozati szakaszban lévő ügyről, de e sorok írójának dél-ázsiai magyar diplomaták egy háttérbeszélgetésen elmondták: az igazi nagy halak ellen tehetetlenek, mert minden papírjuk rendben van, így nem tagadhatják meg a vízum kiadását. Példaként említettek egy tizenkét fős üzletembercsoportot, akik egy budapesti vásárra jöttek egy cipőkereskedő cég alkalmazottaiként. Nem kevés pénzért standot béreltek a kiállításon, szobát foglaltak egy drága szállodában, a kinti cipőkereskedő cég is létezett, így megkapták a vízumokat, hogy aztán a Ferihegyre való megérkezésük után nyomtalanul eltűnjön a teljes delegáció. Hogy még így is megérhette az üzlet, azt mi sem jelzi jobban, mint a vietnami csoport ügyében nyilvánosságra került adatok: a banda egy becsempészett ember után kilenc-tízezer eurót kért, és annyira jól ment az üzlet, hogy a jövedelemből hazájukban százötvenezer eurós villát vásároltak, miközben a dél-ázsiai országban az átlagos éves jövedelem ötszáz euró körül van.
Miközben itthon erről a problémáról alig tudunk valamit, a múlt hónapban Hillary Clinton amerikai külügyminiszter Tip Hero kitüntetést adott Ádámné Dunai Irénnek, a korábbi Szociális és Munkaügyi Minisztérium munkatársának. Az emberkereskedelem elleni harc hőse elnevezésű kitüntetésben olyan személyek részesülhetnek, akik életüket az embercsempészet ellen világszerte folytatott küzdelemnek szentelik. A magyar aktivista hat más nemzetbeli társával együtt részesült a magas elismerésben.