„Azt a különös eseménysorozatot, amelyet találóbb, szalonképes kifejezés híján manapság rendszerváltozásként emlegetünk, nemhogy elszámoltatás, de még beszámoltatás sem követte. Az ennek szükségességét felvető, bátortalan hangokat elnyomta az akkor még csaknem kizárólagosan baloldali kézen lévő média, a keményen antikommunista választási jelmondatait pillanatok alatt sutba dobó SZDSZ, illetve, ha kellett, mert végül azért mégis csak kellett az akkori Alkotmánybíróság.”
„Pár nappal ezelőtt Hende Csaba honvédelmi miniszter a tárcájához tartozó HM Zrínyi Kommunikációs Kft. ügyvezető igazgatójának nevezte ki Gubcsi Lajost. Gubcsi Lajos a KISZ KB tagja, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese és a Magyar Ifjúságnak, a KISZ központi lapjának a főszerkesztője is volt. Most egy állami tulajdonú cég ügyvezető igazgatója. Hetekkel a »szavazófülkékben lezajlott forradalom« után.”
„A polgári jobboldal mezejére sok irányból lehetett és lehet megérkezni. Ez akkor is tény marad, ha sokakat, köztük például engem is, nem tölt el örömmel a jelenség, hiszen a sok idevezető életút között akad néhány kifejezetten aggasztó is.” (Csermely Péter: Ellenforradalom. Magyar Nemzet, 2010. július 1.)
Ki ellen forradalom? – kérdezheti a kedves olvasó, ha veszi a fáradságot, és megkísérli kihámozni a szerző szándékát, mondandójának célját, gondolatainak irányát. Mert, ha a kádári nevezéktan fogalmát tűzi a tollára valaki, hogy a forradalom szent ügyét védje, annak nagyon nagy lehet a tétje. Főleg azokban a napokban, amikor Orbán Viktor a balliberális sajtó ellenszelében a szavazófülkék forradalmának lényegét, üzenetét igyekszik eljuttatni a választópolgárokhoz: „Szilárd meggyőződésünk, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében megtestesülő összefogással képesek leszünk megváltoztatni Magyarország jövőjét, erőssé és sikeressé tenni hazánkat.”
„Legyen béke, szabadság és egyetértés.” Kik azok, akik nem ezt szeretnék itt a Kárpát-medencében immáron évszázadok óta? Mert tudjuk, akadnak ilyenek szép számmal. Mégsem gondolhatták a nemzetüket az erkölcsi romlásból kiemelni akaró milliók, akik a Fidesz–KDNP pártszövetséget és annak jelöltjeit választották 2010-ben, hogy még száz napot sem kell várniuk, és az olyannyira vágyott „nemzeti együttműködés rendszerét” a Magyar Nemzet igyekszik majd megbontani, már az alapozás időszakában az építés irányítása helyett. Mert ennek az ellenkezőjére, bizony, nehéz lenne következtetni abból a tényből, hogy éppen Gubcsi Lajos létezésében véli megtalálni a szerző minden nemzeti fejlődések gátját, erkölcsi megtisztulásunk előrevetített kudarcát.
Természetesen értem és megértem azokat a honfitársaimat, akik az elmúlt évtized közpénzrablásait látva, most attól tartanak, hogy a mindenkor ügyesen helyezkedők kerülnek majd most is helyzetbe. Azok a konzervatív, nemzeti érzelmű magyarok, akik a saját területükön csak azért nem bonthatták ki szakmaiságukat az elmúlt években, mert politikailag nem a balliberálisokhoz tartoztak. Ők a megélhetés határára való sodródást is eltűrve, az elnyomatás idején is kitartottak Orbán Viktor mellett. Most tehát érthetően árgus szemekkel figyelik, hogy az őket illető helyekre vajon nem az ügyes igazodók kerülnek-e ismét. Igazuk van. Ezt meg kell akadályoznunk mindenáron. Ám szerintem nem Gubcsi Lajos és a hozzá hasonló életpályájúak a jövőnk gátjai. Ők tevékenységükkel folyamatosan jelzik jelenlétüket. Gubcsi sem jelentkezett a feladatra. Megszólíttatott. Mert, ha feladat van, nem tilos rájuk is gondolni. Óvnám tehát magunkat attól, hogy Gubcsi feladatvállalása elhomályosítsa a szemünket, amikor a valódi helyezkedőket kellene megpillantanunk.
De talán nem is Gubcsi Lajossal van itt a legnagyobb gond az „ellenforradalmisták” szerint. A baj forrása Hende Csaba honvédelmi miniszter, aki kinevezte a média világában nagy tapasztalatokkal rendelkező televíziós újságírót, önálló kötetek jegyzőjét, a nemzetközileg elismert közgazdászdoktort egy újság- és könyvkiadással, filmgyártással és kiadványok, plakátok tervezésével, a honvédelem ügyének minél szélesebb körben történő megismertetésével foglalkozó gazdasági társaság élére.
Igen, Gubcsi tagja volt azoknak az állampárti testületeknek, amelyektől Csermely Péter forradalmunkat védi. Ám arról is érdemes lenne szólni, hogy a Magyar Ifjúság az adott körülmények között jó hetilap volt-e mint a szocialista újságkínálat egyik terméke, avagy nem? Vajon miért tanácsolta Alföldi Jenő az Élet és Irodalom szerkesztőségében, hogy a közlésre szánt verseimet vigyem a Magyar Ifjúsághoz, mert az ÉS-ben való megjelenésnek az a hetilap az előszobája? Vagy az akkori ÉS-sel is baj van? Baj van az ott szerkesztő Nagy Lászlóval, a publicista-író Bertha Bulcsúval…?
De térjünk vissza Gubcsihoz. Amikor az a „különös eseménysorozat” még éppen csak a küszöbön állt, a színfalak mögötti helyezkedés közepette a Duna-parti irodaházban Gubcsi – amolyan egészen kun módjára – rájuk csapta az ajtót. Nem keresett sem politikai, sem állami szerepkört magának. Nem lett az Antall-kormány nemzeti vagyonért felelős minisztere. Nem menekült az országos politikából szűkebb pátriájába, hogy magát függetlennek mutatva egy – politikai jövőjét évtizedekre megalapozó – mozgalom élére álljon, de a kádkőgyártás kémiai folyamatai után sem kezdett el a haza sorsáért aggódva érdeklődni.
Gubcsi Lajos elhatározta, hogy addigi tapasztalatait, tudását a magyar kultúra támogatásának szenteli.
A Magyar Művészetért Alapítvány tevékenysége kezdettől fogva nyilvános. Mindenki ellenőrizheti, hogy díjait kik kapták, kik vették át az elmúlt több mint két évtizedben. Berecz András, Bereményi Géza, Cserhalmi György, Csoóri Sándor, Duray Miklós, Eperjes Károly, Esterházy Péter, Gulyás Dénes. A Győri Balett és a Honvéd Együttes. Kocsis Zoltán, Kő Pál, Kubik Anna és Kubinyi Anna. Melocco Miklós, a Muzsikás együttes és Nemeskürty István. Olasz Ferenc, Sára Sándor, Sebő Ferenc, Sebestyén Márta. Szervátiusz Tibor, Szokolay Sándor, Szörényi Levente. A Tiszatáj folyóirat, Törőcsik Mari és Udvaros Dorottya.
Sok száz polgári körös személyesen, még többen a sajtóból értesülhettek arról, hogy a Gubcsi Lajos vezette alapítvány kitüntette a Polgárok Házát is nemzetépítő munkájáért, létrejötte és fennmaradása csodájáért. A kitüntetést 2009 augusztusában, a megnyitás ötödik évfordulóján adták át, többek között Orbán Viktor, Schmitt Pál, Mádl Dalma és Jókai Anna jelenlétében. Makovecz Imre az eseményt videoüzenetben köszöntötte.
Esetlegesen válogattam a nevek közül, és csak a még ma is köztünk lévőket hívtam ide. Azokat, akik, ha úgy gondolják, megszólalhatnak. Elmondhatják, hogy átkozzák a pillanatot, amikor nem tudtak ellenállni az elismerésnek, amikor emelt fővel és előrenyújtott kézzel átvették a Gubcsi nevéhez köthető elismerést. Vagy, ha úgy gondolják, elmondhatják azt is, mit jelentett pályájukon, adott élethelyzetükben – amikor a hivatalosságok éppen nem a teljesítmények alapján díjazták a magyar kultúra követeit –, hogy valaki gondolt rájuk. Hogy Gubcsi Lajos gondolt rájuk. Gubcsi Lajos, aki mellesleg évek óta a Fidesz tagja. Ismereteim szerint akkor lépett be ebbe a pártba, amikor annak zászlaja nem lobogott olyan magasan, mint most. Akkor állt a magyar nemzet ügyének lobogója mögé, amikor az nem előnyöket ígért. Amikor lépése nem lehetett több mint elkötelezett vállalás.
Ezek is fellelhetőek annak az embernek az életrajzában, akit „Pár nappal ezelőtt, Hende Csaba honvédelmi miniszter…” Akit viszont pár nappal korábban Orbán Viktor kormányfő kért fel a honvédelmi tárca élére, hogy a haza védelmének – a magyar nemzet számára elkötelezetten mindenekelőtt való – ügyét helyezze vissza több mint ezer éves méltóságába és jogába.
Akkor tehát joggal kérdezi a kedves olvasó, ha veszi a fáradságot, hogy kinek az érdeke is ez a Magyar Nemzet-es „Ellenforradalom”? Csak nem azoknak, akik a kádári nevezéktantól elszakadni képtelen helyzetükben az elszámoltatást össze akarják keverni a számonkéréssel, mert azt remélik, hogy az utána békésnek felmutatható konszolidáció majd az ő idejük lesz?
„Mi, a Magyar Országgyűlés képviselői kinyilvánítjuk, hogy a demokratikus népakarat alapján létrejött új politikai és gazdasági rendszert azokra a pillérekre emeljük, amelyek nélkülözhetetlenek a boldoguláshoz, az emberhez méltó élethez és összekötik a sokszínű magyar nemzet tagjait. Munka, otthon, család egészség és rend lesznek közös jövőnk tartóoszlopai.”
S még egy idézet:
„A médiának sajátja, járuléka egy ilyenfajta szakmai elismerés, és ez is csak azt mutatja, hogy a polgári média az utóbbi években milyen örvendetesen megerősödött, hogy nőtt a hatóereje, a nagysága, a térfogata, az elismertsége. Ma már megkerülhetetlen, és talán nekünk is részünk van abban, hogy az ország nagy többsége most már ki tudta nyitni a szemét, és van alternatívája, méghozzá megkerülhetetlen alternatívája a balliberális sajtónak, akikről tudjuk, hogy az elmúlt években milyen készségesen segédkeztek Magyarország tönkretételében.” (Csermely Péter a Mikszáth-díj átvételekor, 2010 februárjában)
Németh Miklós Attila újságíró, jelenleg a Honvédelmi Minisztérium sajtófőnöke, a Szellemi Honvédelemért díj kitüntetettje. (A díjat Pethő Sándornak, a Magyar Nemzet alapító főszerkesztőjének örökösei hozták létre.)
